Mi Hazánk Mozgalom

Mi Hazánk Mozgalom

Megosztás

„Minden magyar felelős minden magyarért.”

03/06/2026

👨‍👩‍👧‍👦A Mi Hazánk megszervezi az első Családi Büszkeség Menetét júliusban!

❗️ Még inkább veszélybe kerültek a hagyományos családi értékek a kormányváltás után, hiszen az a globalista L***Q-lobbi, amely már ellenzékből is túl nagy befolyással bírt Magyarországon, most szabadon támadhat minden olyan értéket, melyek a nemzeti érzést hivatottak erősíteni.

🟩 Ezen erőkkel való szembeszállás jegyében a pride után júliusban megszervezzük a Családi Büszkeség Menetét, melynek lényege a hagyományos értékek, gyermekeink és a normális családmodell megvédése, pozitív üzenetekkel való megtöltése. Kiállunk minden olyan honfitársunkért, akik ezen hagyományos értékeket vallják.

🚫 Azon honfitársainkkal kívánunk vonulni, akik ezen értékeket fontosnak tartják, és elutasítják a külföldről importált woke ideológiát.

🤝 Célunk, hogy kezdeményezésünket nemzetközivé tegyük, így megkeressük európai szövetségeseinket, hogy minden országban kerüljön megrendezésre a menet.

🇭🇺 Hívunk tehát mindenkit júliusban a menetre, aki számára fontos gyermekeink védelme, a hagyományos családmodell és a természetes férfi és női szerepek.

ℹ️ Védjük meg értékeinket! Részletek hamarosan.

02/06/2026

Toroczkai László X-posztja: 🧐

Magyar Péter meglehetősen sokat beszélt önmagáról, illetve a magyar belpolitikáról a mai berlini találkozón, láthatóan Friedrich Merz kancellár is furán nézelődött néha.

A legérdekesebb az volt, amikor Magyar Péter arról panaszkodott, hogy nem hívták (eleget) parlamenten kívüli ellenzéki pártelnökként a köztévébe. Valóban furcsa lehetett ezt hallani a német kancellárnak, miután Németország legnépszerűbb parlamenti pártját (AfD) folyamatosan támadják a progresszív befolyás alatt álló német közmédiában, de van ennél sokkal durvább is arrafelé: Az AfD-t konkrétan be akarják tiltani.

Úgyhogy Merz inkább hallgatott Magyar Péter panaszai közben.

Photos from Mi Hazánk Mozgalom's post 02/06/2026

⚠️ A Román Nagykövetség előtt tiltakozott a Mi Hazánk Ifjai a nagyváradi apátságot ért támadás után és csatlakozik a csütörtöki tüntetéshez. A rendőrség két autóval is megjelent a helyszínen.

🇭🇺 Molinós flashmob akcióval tiltakozott a Mi Hazánk Ifjai, miután a múlt héten a nagyváradi premontrei apátság belső falát a román karhatalom emberei hajnalban áttörték, és ezzel lehetetlenné tették a vallási szertartások megtartását és újabb támadás alá vették a Kárpát-medencei magyar örökséget.

👮 A flashmob akció során a rendőrség két autóval is megjelent, akik igazoltatták a Mi Hazánk Ifjai tagjait. Bűncselekményre nem került sor, így igazoltatás után mindenki távozhatott a helyszínről.

🟥 Az eset különösen kényes, hiszen napokon belül lesz trianoni nemzettragédiánk évfordulója. Ahogy molinónkon is áll: "A magyar örökség nem felszámolható!". A nemzeti radikális ifjúság számára az eset kiemelt fontossággal bír, hiszen ahogy látjuk, a Kárpát-medence számos pontján még a mai napig hátrány magyarnak lenni.

😠 Sajnálatos, hogy az újonnan felállt Tisza kormány számára nem ütötte át az ingerküszöböt a magyarság elleni inzultus, Orbán Anita külügyminiszter asszony Toroczkai László, a román nagykövet behivatását sürgető levelére sem reagált, miközben a Mi Hazánk elnöke több alkalommal személyesen ment Nagyváradra az apátságot védelmezni. Ezúton is követeljük, a Tisza kormány foglalkozzon a nagyváradi premontrei apátság ügyével!

📢 Tiltakozásunk mellett bejelentjük, hogy a Mi Hazánk Ifjai részt vesz a nemzeti érzelmű újságírók által szervezett tüntetésen, így tehát hívunk mindenkit június 4-én, 19 órára a Román Nagykövetség elé!

02/06/2026

Retteghetnek a végrehajtók:
a Mi Hazánk elnöke fogja vezetni a végrehajtó maffia ügyeit feltáró vizsgálóbizottságot! ⚖️

01/06/2026

Magyar Péter 💥 Toroczkai László-vita!

Hosszú, több fordulós vita zajlott le a parlamentben Magyar Péter és Toroczkai László között, amelynek a végén váratlan fordulat következett!

01/06/2026

Egy győzelemről számolt be Toroczkai László az X-oldalán. Aggódhatnak a végrehajtó maffia tagjai, vezetői, a legjobb kézbe került ugyanis a vizsgálóbizottság vezetése. Másfél évtized kitartó munkája, szívós nyomozása, küzdelme csúcsra ér:

🔥 Addig vitatkoztunk ma Magyar Péterrel az Országgyűlésben, szokás szerint parázs hangulatban, hogy a heves vita végére sikerült elérni, hogy én vezessem a végrehajtó maffia ügyeit feltáró vizsgálóbizottságot. Azért is meglepő ez az eredmény, mert a múlt héten szavazta le a Tisza Párt azt a javaslatunkat, hogy mi vezessük a végrehajtók visszaéléseit vizsgáló bizottságot, helyette a Tisza Pártra akarták bízni ezt is. Egyelőre elég rendhagyó módon működik az új kormány. Persze, jobb későn, mint soha!

A fővárosi taxisok kivéreztetése zajlik! 01/06/2026

🚖 A fővárosi közgyűlés most sem hozott eredményt a személyfuvarozók számára. A taxisok három és fél éve változatlan tarifával szállítják az utasokat, miközben ez idő alatt, negyven százalékkal nőttek az élelmiszerárak.

Budapesten nincs szabályozva a maximálisan kiadható droszt engedélyek száma, ami a flottakazelő hiénacégek túlélését segíti. A május 29-ei fővárosi közgyűlésen mondvacsinált indokokra hivatkozva egyik fontos kérdésben sem született döntés. ⤵️

A fővárosi taxisok kivéreztetése zajlik! A fővárosi közgyűlés most sem hozott eredményt a személyfuvarozók számára. A taxisok három és fél éve változatlan tarifával szállítják az utasokat, miközben ...

31/05/2026

A Mi Hazánk Mozgalom egyértelmű álláspontja, hogy a lehető legszigorúbb büntetést szabják ki a csepeli bandaháború elkövetőire. Magyarország nem lehet a bandaháborúk országa!

A napokban Csepelen két banda ugrott egymásnak szúróvágó eszközökkel, gumilövedékes fegyverrel, ezzel nagyon sok emberben félelmet keltve. A Mi Hazánk Mozgalom megalakulása óta beszél arról, hogy Magyarországon nem megfelelő a közbiztonság. Az is látszik, hogy az ilyen típusú bandaháborúk, családi leszámolások már elérték a fővárost is.

Azt kell mondanunk, hogy vidéken, például Borsodban már hosszú évtizedek óta ismerjük az ilyen típusú bandaháborúkat, leszámolásokat. A bíróságnak példát kell statuálnia és visszatartó erejű büntetésekre van szükség. Várjuk az új magyar kormány lépéseit is a közbiztonság erősítésére. Meg kell teremteni a technikai és törvényi hátterét annak, hogy az ilyen típusú bűnözőket egy életre ki lehessen vonni a társadalomból. Magyarország városaiban nem lehetnek a bandák az urak!

Pakusza Zoltán,
a Mi Hazánk alelnöke

Toroczkai Magyar Péternek: Súlyos ára lesz a brüsszeli egyezségnek! 31/05/2026

Toroczkai László:🇪🇺 Magyar Péter megállapodott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben: Jöhet a Magyarországnak szerződés szerint járó, de eddig politikai okokból befagyasztott 16,4 milliárd euró.

A kérdés az, hogy ennek - amikor a mézeshetek véget érnek - milyen ára lesz? Ursula von der Leyen a mai sajtótájékoztatón ugyanis arról beszélt, hogy a migrációs paktumot minden EU-tagállamnak végre kell hajtani, kivétel nélkül, tehát a jövőben Magyarországnak is.

De Magyar Péter egy szóval nem említette az Európai Bizottságnak, hogy engedjék el a napi 1 millió eurós büntetést, amit a magyaroknak évek óta fizetni kell, mert nem engedjük be az illegális bevándorlókat. Pedig erről is kérdeztem a héten a parlamentben Magyar Pétert⤵️

Toroczkai Magyar Péternek: Súlyos ára lesz a brüsszeli egyezségnek! Azonnali kérdés a parlamentben: Súlyos árat fog fizetni Magyarorszá...

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Cím

Bartók Béla út 96
Budapest
1115