Kiss Ferenc Mátraszentbetyáros Község Polgármestere

Kiss Ferenc Mátraszentbetyáros Község Polgármestere

Megosztás

Mátraszentbetyáros község polgármesterének a hivatalos oldala. Köszönöm, ha követnek!

08/01/2023

😉 Ezért jó itt élni: tiszta időben egészen Sástóig le lehet látni a Békás-tisztás mellől. Nem véletlenül pályáztunk a TOP Plusz programban a Turisztikai Nagylátószög 2.0.45 alprogramban épp azért, hogy erre a helyre kialakíthassuk az első Betyárpanoráma-pontot az egykori bányász lángosbüfé helyén.

🔨Mint ismert, a büfére még a bánya bezárásával került lakat, kerestünk vállalkozót, aki tovább üzemelteti, de bánya nélkül nem lett volna rentábilis a működés, hiszen több 10 kilométerről kellett volna ide szállítani a napi szinten szükséges étolajat, a használt étolajat pedig elszállítani ártalmatlanítani.

☑️Mindenesetre a pályázatot beadtuk, várjuk a kedvező elbírálást! Szentbetyáros épül-szépül!

08/01/2023

💫Ma már elárulhatom, hogy az első 🇭🇺 Magyar űrhajós kiválasztási folyamatainál itt, Mátraszentbetyároson tartották az alapvető teszteket. Fekvésünk, csendességünk, és a fényszennyezés hiánya t***e lehetővé a program helyszínének biztosítását. Ez egy pilot program, mivel itt először az űrhajót vezető pilótát fogják kijelölni.

🚀A jelentkezők közül első körben a rakétarmegfigyelő képességeket mérte fel a kiválasztó kontingens, ehhez kisméretű "Szojuz 3" rakétát lőttek fel a Kányadomb mögül, amely kis magasságba eljutva feladata elvégzése után a faluszéli hidroglóbusz magasságából visszazuhant. Szeretném megnyugtatni a lakosságot, hogy a vízszolgáltatás az űrkísérlet miatt nem szenvedett csorbát.

🛸Fotónk a kilövés pillanatát örökít***e meg, a jelentkezőket természetesen nem mutathatjuk meg, hiszen személyük egyelőre titkos, és még nincs kiválasztva közülük az első Magyar űrhajós.

05/01/2023

Újra és újra előkerül itt a Facebookos csoportokban a vád, hogy már tanácselnök koromban kidolgoztam a falu központi kocsmájának, a Kupak Sörözőnek a privatizációját, és úgy jutott hozzá az üzemeltetéshez a közeli családom.

Ezt visszautasítom ezen a fórumon is! Szemenszedett hazugság! Nem igaz, mert akkoriban minden energiámat lekötötte a Vörös Káposzta MGTSZ kiszervezése a távolabbi családtagjaimnak.

A Söröző később valóban a családom tulajdonába került, de tisztességes úton, kártyán nyertem. Aki mást állít, azt be fogom perelni.

Kiss Ferenc
polgármester

05/01/2023

Mátraszentbetyáros a Szalonna-síkságtól kissé északkeletre található település., a 987491-es útról leágazó alsórendű úton érhető el. Tiszabársonyka innen 11 km, Kétemlőd 8 km, Nógrádsakál 5 km, Mátraüstökös pedig 24 km távolságra található. Egy 1374-ből való adat szerint a falu és környéke ősidők óta lakott helynek számít, amit a falu határában található több őskori hungarocell halomlelet és a tyrannosaurus kori ásatások sora is bizonyít.

A falu ősi birtokosa a Karótnyelthy család volt, ők a Hunyadiaktól kapták adományként a török lándzsás útifüvek elleni hősi harc ellentéteményezéseként. Báró Karótnyelthy Domokos, az utolsó leszármazott kastélyát azonban a korai szocialista idők alatt elbontották, helyén ma részben futballpálya van, ahol csapatunk a Megyei V. bajnokság oszlopos tagja évtizedek óta.

05/01/2023

🐟 A szentbetyárosi Bukógátnál mindig impozáns látvány fogadja az ide látogatót. A gáton lezúduló víztömeg hűsítő hullámaiban jólesik a fürdőzés. Az itteni kempingben lehetőség nyílik a turistáknak csónakázásra, csak lefelé irányban, ez a betyárosi halászok és horgászok paradicsoma.

05/01/2023

🙏 Székely testvértelepülésünk, a Hargita megyei Pálinkásboldogháza néhány éve, az ottani testület karácsonyi látogatásakor adományozta részünkre ezt a hordozható csillagösvényt.

🎄Igaz Magyaroktól kapott értékként őrizzük, becsüljük, bejelentkezéssel látogatható. Kulcsát a Lottózóból lehet elkérni, Mariska nénitől.

A csillagösvény használati feltételeit a bejáratnál elhelyezett tábla rögzíti, kérem, hogy vigyázzanak rá, és vigyék jó hírét Betyárosi Csillagösvényünknek! 🙏

05/01/2023

Szeret***el köszöntöm Önöket közösségi oldalamon, amelynek célja a mátraszentbetyárosi hagyományok bemutatása, a szentbetyárosiak tájékoztatása és a szentbetyárosi értékek népszerűsítése.

Mátraszentbetyáros igazi 🇭🇺 Magyar település, ahol nyakas Magyarok élnek évszázadok óta. Jó a levegő, szépek a porták és üde a természet. A gyermekeink kézenfogva táncolnak a mezőn, virágkoszorúval a fejükön, ahogy évszázadok óta ütvefúrással foglalkozó szüleiktől, nagyszüleiktől eltanulták.

Évente egyszer tartjuk a Falunapot az Assisi Szent Betyár-szobornál, illetve decemberben a Betyárosi Karácsonyt. A falu nevét 1773-ban változtatták Palócsárbarátiról Mátraszentbetyárosra, ezt a Faluház oldalán látható tábla említi meg. Mai nevünk ellenére a közbiztonság jó, nem kell aggódni.

Kiss Ferenc polgármester

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím

Kossuth Utca 2
Budapest
0123