07/06/2026
Ébredezik a közvélemény azon része, amely nem szavazott a Tiszára, mert felismerte a gátlástalan demagóg politikai megnyilvánulásokat a kampányban és a választások óta eltelt időben. Tudjuk Magyar Péter mennyit hazudozott, milyen kijelentéseket tett, amik után az ellenkezőjét t***e. A felesége meghurcolását, a politikai ambíciói letagadását, majd az Európai Parlamentbe való beülését, ahol gyakorlatilag nem vett részt és ahol végig nem csinált semmit. Az egész eddigi pályafutása egy hazugsághalmaz, a választók Fidesz ellenes, krízismaximalizálásra alapuló félrevezetése, a kormányzás helyetti állandó színjáték a közösségi médiában, még külföldön is.
A migráció elleni „mini” békemenet kinyitotta a szemét sokaknak, akik azt fürkészik, milyen árulással készül a Tisza a magyaroknak egyébként járó uniós pénzek hazahozatalára. Az egyik legfontosabb ügy a migráció, amelyben bebizonyosodott, hogy csak egyszer lehet hibázni. Néhány nappal migrációs paktum elindítása előtt nyomatékosítani kellett a többség által népszavazáson megerősített véleményt, hogy nem kérünk a mások által már elutasított migránsokból. Nem lehetünk recirkulációs szemétdombja az Unió nyugati felén elutasított tömegeknek. Akár több tízezer emberről is lehet szó, és abba ezek után már nem lehet beleszólásunk, be akarjuk ezeket engedni, mert Brüsszel dönt arról, nekünk mi a kötelező.
A tényekkel kapcsolatos hazudozás már megkezdődött a Tisza vezér oldaláról. Orbán Viktor követelésére, hogy hozzák nyilvánosságra a migrációval kapcsolatos tárgyalások tartalmát, Magyar Péter azzal a kérdéssel válaszolt, hogy az előző kormány miért nem akadályozta annak elfogadását. Ez egy provokatív hazugság, ugyanis a magyar kormány a döntés ellen szavazott a lengyelekkel együtt. A kérdéses ügyről az interneten egyszerű keresés után a következő jelenik meg:
"Nem, a magyar kormány következetesen elutasította és nem szavazta meg az Európai Unió migrációs és menekültügyi paktumát.Az Európai Unió Tanácsa 2024 májusában fogadta el a paktumot, amelynek kapcsán a magyar fél több alkalommal is egyértelműsít***e nemleges álláspontját. A szabályozás ellen a magyar kormányzat (beleértve a korábbi és a jelenlegi vezetést is) azzal az érvvel lépett fel, hogy az intézkedések kényszerkvótákat és kötelező tehermegosztást eredményezhetnek."
A következőkben, amennyiben megkezdődik valamilyen formában ez az intézményesített emberkereskedelem, még élesebben szembe kell szállnunk és meg kell akadályozni, akár fizikai jelenléttel, hogy migránstáborokat építsenek. Ez minden magát hazafinak valló polgártársunk feleadata, pártállástól függetlenül. Ezen a tüntetésen pár ezren vettek részt, de ha Békemenethez hasonló tömegeket tudunk megmozgatni, nincs az a hatalom, ami el tudja majd nyomni a patrióták hangját.

02/06/2026
31/05/2026
30/05/2026
25/05/2026
22/05/2026
18/05/2026
17/05/2026