Róth Miksa mozaikvilága

Róth Miksa mozaikvilága

Megosztás

Ars longa, vita brevis. A legszebb mozaikok Róth Miksa műhelyéből. Fotós/szerkesztő: Radócz ?

Photos from Nemzeti Hauszmann Program's post 26/12/2022

Róth Miksa 157. születésnapjára írtam egy posztot a Nemzeti Hauszmann Program oldalára a mester és a Budavári Palotanegyed kapcsolatáról. Fogadjátok szeretettel!

⏳📣 Hamarosan újabb információkkal jelentezem az újrainduló blogom kapcsán.

28/09/2022

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. ” – olvasható Márk evangéliumában 10:14. Jézus magához öleli a gyermekeket Róth Miksa vallási témájú mozaikján, amely a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség templomának bejárata felett látható.

A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán álló evangélikus gimnázium és templom monumentális épületegyüttese 1905-re készült el. A fasori templom volt az első Budapesten, ahol kizárólag magyarul folyt az istentisztelet.

Az épületet az a Pecz Samu tervezte, aki néhány évvel később átépíti a Róth-családnak a Nefelejcs utcai házat, 1912-ben pedig a Bécsikapu téri Magyar Nemzeti Levéltár épületére kapott megbízást.

27/06/2022

Az oktatás szimbólumait ábrázolja Róth Miksa a Dob utcai iskolán, amely a hazai szecessziós építészet egyik gyöngyszeme. A mozaikborítás terve ahhoz a Vajda Zsigmond köthető, aki a Széchenyi gyógyfürdő vízi birodalmát is megformázta.

A tanuláshoz hasznos eszközök (földgömb, krétatábla, abakusz) kompozíciója az épület szívében helyezkedik el, a homlokzat közepén. Kontúrjait Zsolnay kerámiagömbök teszik különlegesebbé.

„Az iskolaházban van letéve a város vagyonának, jövendő boldogságának, fejlődésének és dicsőségének alapköve” - írta az átadást követő, 1906-os cikkében az épület tervezője, Hegedüs Ármin.

Ugye tudod, hogy az épületen olvasható a Szózat egy rövid részlete?

A város legszebb kincsei, avagy Róth Miksa mozaikvilága – interjú Radócz Ákossal 01/06/2022

Miért épp Róth Miksa munkásságát kutatom? Hol találhatóak az alkotásai? Melyik híres művészekkel dolgozott együtt a századfordulón?

Ezekre a kérdésekre is válaszoltam az Énbudapestemnek adott interjúban, amelyben a közeljövőben induló városi sétámról is szó esett.

Köszönet és hála a megjelent anyagért Bartha Dorkának.

A város legszebb kincsei, avagy Róth Miksa mozaikvilága – interjú Radócz Ákossal Róth Miksa munkásságát mindenki ismeri, ismerni véli és szereti is, de a mozaikjai még mindig kevesebb figyelmet kaptak. Eddig.

24/05/2022

Róth Miksa mozaikja borítja a 1903-ban Lajta Béla tervei alapján emelt Schmidl-mauzóleum belsejét, amely a Kozma utcai Izraelita temetőben található. A vizuális élményt különösen fokozza a sírbolt eozinos Zsolnay kerámiával borított felülete, amely az elhunytak neveit fogja közre.

A formájában alföldi kemencére emlékeztető Schmidl-sírbolt világoskék márványtáblája felett nyolcfonatú életfára utaló aranymozaik felület helyezkedik el. A föld szinte lángol, a pálmalevelek hullámzanak, a formák szinte az édenkert kapuőreit, az arkangyalok lángpallosát idézik. Zöld színük azonban mégis szelídíti a jelképet.

Az elhunyt Schmidl Sándor és Holländer Róza gyarmatárukereskedő házaspár számára fiuk építetett grandiózus sírboltot a kor legnagyobb építész és iparművész zsenijeivel. A jogász végzettségű Miklós tovább is vitte a belvárosi szatócsboltot. Érdekes, hogy a szülők egykori boltjának üzlethelyiségét és portálját szintén Lajta tervezte. Ennek egy része ma is látható a Hercegprímás utcában.

12/05/2022

Róth Miksa műhelye készítette el Körösfői-Kriesch Aladár A magyar kultúra apoteózisa (Hódolat Hungária előtt) című mozaikját, amely a Kultúrpalota Marosvásárhely főhomlokzatán látható.

Az alkotás közepén faragásokkal ellátott trónszéken a Hungáriát megszemélyesítő nőalak fején viselt Szent Koronát fénysugarak glóriája veszi körül. Jobb kezében földre szegezett kardot tart. A Magyarországot jelképező ábrázolást egy-egy angyalszárnyú, vértbe öltözött alak fogja közre. Egyikük Marosvásárhely címerpajzsát, a másik a Mátyás kori államcímert idéző pajzsot tartja a kezében.

A központi jelenet mögött zászlórudakat fogó kezek jelképezik, hogy megszámlálhatatlan hadsereg áll védelmezőül Hungária mögött.

A megrendelő Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármestere szerint a mozaik kifejezi a párhuzamot Kolozsvár, az erdélyi kultúra egyik centruma és vetélytársa, Marosvásárhely, a Székelyföld központja között.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Kultúrpalota a trianoni határokon kívül eső legszebb magyar épület, igazi összművészeti alkotás.

02/05/2022

Róth Miksa tulipános mozaikja a magyaros szecesszió jegyében készült az 1900-as évek környékén. Keletkezése vélhetően a Tudás fája - gránátalmás alkotással azonos idejű lehet, amelynek egy részletét már korábban bemutattam.

A mester önéletrajzi írásából az olvasható ki, hogy a Zsolnay-féle eozinnal is kísérletezett, amelyen a térből kiemelkedő elemeket is alkalmazott. A magyaros-nemzeti díszítőművészetre jellemző tulipán-, virág- és szívformák díszítik a mozaikot.

A lilás háttérből kiemelkedő tulipánok és a virágok szigorú rendben követik egymást, amelyeket alul és felül Zsolnay-féle eozinos, festett kerámia betétek tesznek egyedülállóvá. A kép többi részét opalizáló üvegmozaik egészíti ki.

27/04/2022

Oltalmad alá futunk – olvasható latin nyelven a pozsonyi Stefánia Árvaház bejárata feletti mozaikon, amelyet Róth Miksa készített Lotz Károly tervei alapján. Szűz Mária kitárt karjával köpenye oltalma alá vonja a hozzá folyamodókat. A Róth-műhely 1900 áprilisának végén kapott felkérést az intézményt kezelő bizottságtól, akik 2600 koronás tiszteletdíjat ajánlottak fel munkáért cserébe.

A Szűzanya fejét korong alakú dicsfény övezi, piros ruhát visel, melyet kék palást takar, mint az a XVI. század óta pápai utasítás alapján minden Mária-ábrázolásra jellemző. Két oldalán térdeplő, könyörületért esdeklő fiatalok alakja tölti be a teret.

Az ezredfordulón emelték Melczer Zsigmond építész tervei alapján a Stefánia Árvaház klinkertégla borítású, impozáns épületét. 120 gyermek befogadására volt alkalmas lakóhelyiségekkel, osztálytermekkel és kápolnával. A szemet gyönyörködtető komplexum jelenleg általános iskolaként működik a Felvidéken.

Lotz Károlyt a kor legszerényebb zsenijeként emlegették, monumentális freskói napjainkban is mindenkit elkápráztatnak. Több más, neki tulajdonított alkotással ellentétben ezt a mozaikalkotást bizonyíthatóan Lotz tervrajza alapján készítette el Róth Miksa műhelye.

📸: Braňo Bibel / Pozsonyi Kifli Polgári Társulás - Občianske združenie Bratislavské rožky

22/04/2022

Mozaikból már láthattál egy csomót, most itt az ideje végre bemutatkoznom!

Radócz Ákos kommunikációs szakember vagyok. Korábban újságíróként és fotósként is dolgoztam. Régóta érdekel a művészettörténet és különösen a szecessziós építészet. Szeretem Budapest magával ragadó hangulatát. Elveszni a kusza belvárosi utcákon, felfedezni a bérpaloták sárga keramittal borított udvarát, vagy épp kalandozni a kertvárosi naplementében.

Kulturális misszióm célja, hogy fotóimon keresztül érdekes történeteken át bemutassam Róth Miksa mozaikalkotásait, legyenek azok a világ bármely pontján is. Feladatom nem egyszerű, hiszen korábban nem kutatták komplexen a témát.

Hamarosan elindítom a budapesti városi sétámat, figyeld az oldalt és jelentkezz!

📸: Bakos Mirtusz Eszter / Bakos Mirtusz Eszter Style & Photo

Photos from Róth Miksa mozaikvilága's post 18/04/2022

A We Love Budapest kiváló cikke egyik kedvenc építészemmel, Lajta Bélával (1873-1920) foglalkozik.

Lajta több alkalommal dolgozott együtt Róth Miksával, többek között a Kozma utcai Izraelita temetőben álló Schmidl-mauzóleumon és feltehetőleg a Gries-síremléken, illetve a Vas utcai egykori Gróf Széchenyi István Felső Kereskedelmi Fiúiskolán (ma: BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Technikum).

A cikket kommentben olvashatod!

📸: Major Kata és Balkányi László

14/04/2022

A halászatot ábrázolja a Róth Miksa műhelye által készített mozaik a Nyírség fővárosának 1914-ben átadott palotáján. A kalapot viselő, mégis ruhátlan férfi testét háló takarja, ölében hatalmas hal látható.

Az 1879-ben alapított Nyírvíz Szabályozó Társulat új székháza Papp Gyula és Szabolcs Ferenc Sóstó jeligéjű terve szerint épült fel, szecessziós stílusban. Az építészpáros munkáját 2500 koronával díjazta a zsűri, amelynek Vidor Emil és Medgyaszay István is tagja volt.

A város egyik legmeghatározóbb, műemléki épületébe – amelynek kupoláját napjainkban is egy kitárt szárnyú rétisas díszíti - annak idején 130 négyzetméternyi színes és maratott üveget épített be Róth Miksa műhelye.

A Nyírvíz-palota másik ékességét, a földművelést szimbolizáló mozaikot már korábban bemutattam nektek. Érdemes visszakeresned a posztot!

Photos from Róth Miksa mozaikvilága's post 11/04/2022

Ha közelebbről is felderítenéd a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltáranak rejtett zugait és történetét, tartsatok a Budapest100 csapatával május közepén!

Az épületet Róth Miksa ólmozott üvegablakai díszítik, de ezek mellett még számtalan műremek fűződött a nevéhez: neki köszönhető a falak díszes festése és ő tervezte a kutatóterem egykori, üvegtéglákból összeállított világítómennyezetét is. Róth Miksa egykori alkotótársa Dudits Andor festőművész szekkói is megtalálhatóak a falakon.

A levéltár már száz éve uralja a Bécsi kapu tér látványát, egyben őrzi a magyar államiság kulcsfontosságú dokumentumait: a legrégebbi itt őrzött irat 1109-ből származik, azonban története Szent Istvánig nyúlik vissza. A Pecz Samu által tervezett historizáló épület egyedülálló, mivel kizárólag levéltári célokra épült 1913 és 1923 között.

Az esemény linkjét kommentben találod!

📸: Dragon Tamás és Polgár Ádám

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Cím

Budapest