Új Szocializmus

Amiről már akkor sem beszélt senki! Mert elhitették, hogy a megváltó Gorbacsov. Pedig csak egy ügynök volt!

AKITŐL RETTEGETT GORBACSOV! EGY ROMANOV MENTHETTE VOLNA MEG A SZOVJETUNIÓT?
A vörös technokrata tragédiája – Grigorij Romanov és a szocializmus elszalasztott modernizációja

A huszadik század történelmének egyik legsúlyosabb geopolitikai katasztrófája, a Szovjetunió összeomlása nem volt szükségszerű végkifejlet, ahogyan azt a győztes nyugati hatalmak liberális történetírása előszeret***el sulykolja. Amikor 1985 márciusában, Konsztantyin Csernyenko halála után a Politbüro válaszút elé került, a „demokratikus” reformerként ünnepelt Mihail Gorbacsov mellett állt egy másik, sokkal fajsúlyosabb jelölt is: Grigorij Vasziljevics Romanov. A nyugati propaganda és a későbbi belső ellenségei által vaskalapos sztálinistának bélyegzett politikus valójában a szovjet rendszer legígéretesebb, technokrata modernizációs kísérletét testesít***e meg. Romanov félreállítása és a karaktergyilkosság, amely politikai halálát kísérte, nem csupán egy karrier végét jelent***e, hanem a szocialista világrendszer szervezett, fegyelmezett megújulásának utolsó esélyét is.

Hogy megértsük a veszteség mértékét, látnunk kell, ki is volt valójában Grigorij Romanov. A paraszti származású, a Nagy Honvédő Háborút a fronton végigharcoló, majd hajómérnökként diplomázó politikus nem a pártapparátus szürke folyosóin nevelkedett, hanem a termelésben. Karrierje a leningrádi hajógyárak világából indult, és ez a mérnöki, gyakorlatias szemlélet határozta meg egész politikai hitvallását. Amikor 1970-ben átvette a Leningrádi Területi Pártbizottság vezetését, a város nem a brezsnyevi stagnálásba süllyedt, hanem a Szovjetunió technológiai laboratóriumává vált. Romanov irányítása alatt épült meg a leningrádi atomerőmű, készült el a híres „Arktika” atomjégtörő, és a város vált a szovjet elektronikai ipar központjává. Személyes élete szöges ellentétben állt a korabeli nomenklatúra züllésével: puritán, aszketikus életet élt, elvet***e a kiváltságokat, és ugyanezt a fegyelmet követelte meg beosztottaitól is. Éppen ez a megvesztegethetetlenség t***e őt félelmetes ellenféllé a korrupt pártelit és a rendszer lebontásában érdekelt körök számára.

Romanov gazdasági víziója egy markánsan eltérő utat jelölt ki a gorbacsovi „piaci szocializmus” káoszához képest. Míg a peresztrojka ideológusai a nyugati modellek szolgai másolásában és a tervgazdaság szétverésében látták a kiutat, a leningrádi párttitkár a rendszer belső tartalékainak mozgósítására és a tudományos-technikai forradalom vívmányainak integrálására esküdött. Felismerte a szovjet ipar rákfenéjét, a kutatás és a tömegtermelés közötti szakadékot, ezért Leningrádban létrehozta a Tudományos-Termelési Egyesüléseket (NPO). Ezek a gigantikus ipari konglomerátumok egy fedél alá hozták a tudósokat, mérnököket és szakmunkásokat, lehetővé téve a legmodernebb technológiák azonnali ipari alkalmazását. Ez a modell nem a piaci versenyre, hanem a vertikális integrációra és a méretgazdaságosságra épített, lényegében a nyugati transznacionális vállalatok államszocialista megfelelőit hozva létre, a profit helyett az államérdeket szolgálva.

Gyakran vetik fel a párhuzamot a Teng Hsziao-ping vezette kínai reformokkal, és bár a politikai kontroll fenntartásában Romanov és a kínai vezetés egyetértett, a gazdasági módszertanban a szovjet vezető más utat járt volna. Míg Kína a „szocializmus kínai sajátosságokkal” jelszava alatt teret engedett a magántőkének és a külföldi befektetéseknek, Romanov bizalmatlan volt a tőkés mechanizmusokkal szemben. Ő nem a piacban, hanem a kibernetikában hitt; a tervgazdaságot nem lebontani, hanem digitalizálni akarta. Egyfajta „digitális szocializmus” volt a célja, ahol a számítástechnika és az automatizálás révén a központi tervezés precízebbé és hatékonyabbá válik. Míg Kína agrárországként a tőkebevonásra szorult, a Szovjetunió iparosodott nagyhatalomként Romanov vezetésével a „szuper-Dél-Korea” pályát írhattva volna le állami tulajdonban: egy fegyelmezett, high-tech orientált modernizációt, amely megőrzi a stratégiai paritást a Nyugattal.

Ez a stratégiai paritás nem csupán a technológiáról, hanem a Varsói Szerződés integritásáról is szólt. Külpolitikai doktrínája éles ellentétben állt Gorbacsov későbbi kapitulációjával. Romanov pontosan ért***e, hogy az imperializmus nyomása alatt a szocialista tábor egysége nem lehet alku tárgya. Míg Gorbacsov a „közös európai ház” naiv és végzetes illúzióját kergette, ami végül a szocialista országok kiszolgáltatásához és a NATO keleti terjeszkedéséhez vezetett, Romanov a katonai-politikai szövetség modernizálását és megerősítését szorgalmazta. Számára a szocialista közösség védelme nem ideológiai sallang, hanem a globális béke feltétele volt. Egy Romanov vezette Szovjetunió nem hagyta volna magára szövetségeseit, és nem t***e volna lehetővé azt a rendszerváltó káoszt, amely Kelet-Európát a nyugati tőke összeszerelő üzemévé degradálta. Doktrínája a kölcsönös gazdasági integráció és a megalkuvás nélküli védelmi politika ötvözete volt, amely gátat szabott volna az amerikai hegemóniának.

A történelem azonban másként döntött, és ebben a döntésben a titkosszolgálati intrikáknak és a belső árulásnak döntő szerepe volt. A Romanov elleni lejárató kampány mintapéldája volt a politikai karaktergyilkosságnak. A legismertebb rágalom, miszerint lánya esküvőjére a Téli Palotából kölcsönzött volna cári étkészletet, amelyet a részeg vendégek összetörtek, a KGB és a rivális klánok tudatos dezinformációja volt. A pletyka futótűzként terjedt, aláásva a puritán vezető hitelét a közvélemény előtt, miközben Gorbacsovot a nyugati média a „remény embereként” sztárolta. A Politbüro végzetes ülésén a „sztavropoli klikk” és Andrej Gromiko hathatós közreműködésével Romanovot elszigetelték, majd 1985 júliusában kíméletlenül nyugdíjazták.

A következményeket mindannyiunk ismeri. A gorbacsovi reformok, amelyek nélkülözték a gazdasági racionalitást és a politikai realitásérzéket, anarchiába taszították a termelést, és tálcán kínálták fel a Szovjetuniót és a Varsói Szerződést a NATO-nak. Romanov, aki élete végéig, 2008-ban bekövetkezett haláláig hű maradt kommunista elveihez, csendben nézte végig, ahogy élete munkája és a szovjet nép biztonsága semmivé foszlik. Alakja ma intő jelként magasodik a történelem romjai fölé: emlékeztet arra, hogy a kapitalista restauráció nem szükségszerűség volt, hanem egy rossz politikai döntés és a technokrata kompetencia elárulásának tragikus eredménye. Egy Romanov vezette Szovjetunióban talán kevesebb lett volna a nyugati értelemben vett „szabadság”, de a szociális biztonság, a nagyhatalmi státusz és a globális egyensúly minden bizonnyal fennmaradt volna.

Munkások Újsága

Ehhez nem kell egy szót se hozzáfűzni! Kötelező olvasmány!

KÁDÁR KONTRA ORBÁN
Olvasom valamely nagyfejű Tiszás posztját, hogy szerinte Orbán mennyire hasonlít Kádárra. Aztán kb aznap olvasom, hogy Lázár szerint ne legyunk kommunisták, mert aki el akar venni pénzt és vagyont olyan szorgalmas emberektől mint Mészáros Lőrinc, az kommunista. Mindkét oldal számára a mumus ma is Kádár meg a kommunizmus.

Nagybetűs senkik száján lett szitokszóvá a kommunizmus, a Kádár-rendszer. Népnyúzó, tolvaj gazemberek riogatják egy egyébként igazságos világ visszatértével az embereket. Elsősorban persze a fiatalabbak, akiknek a rendszerváltás óta mossák az agyát az antikommunista propagandával. Rettegnek is szerencsétlenek. Aztán rettegve elfogadnak minden hülyeséget, amit a hatalmon levők le akarnak tolni a torkukon. Zabálják az antikommunista moslékot, rohannak a kitörés túrákra és hősként tekintenek a véreskezű “pesti srácokra”. Erre lettek nevelve.

Szerencsére vagyunk még, nem is kevesen, akik emlékezünk arra az “átkosra”. Pontosan tudjuk, hogy ezek a mai urak is hazudnak reggel, délben meg este is. Hasonlóan a 2010 előtti társaikhoz. Nem az volt, aminek mondjak, hanem egy élhető és emberarcú rendszer.

Ezek a mai urak a nyomába se érnek az egykori elvtársaknak. Se politikailag, se emberileg . Egy maréknyi vidéki kommunista káder többet ért, mint ma a Fidesz meg a Tisza elit együttesen. Mert amazok tudtak és akartak a népért dolgozni, emezek viszont csak a zsebüket tömik vagy remélik, hogy majd tömhetik.

Szánalmas, hogy sokan Kádárhoz hasonlítják Orbánt. Mi lenne a hasonlóság alapja? Kádár idején virágzott az ország. Másfél millió új ház és lakás épült. A világ élvonalába került a magyar mezőgazdaság. A magyar ipar legtöbb területen kiválóan teljesített. Magyar buszok, mozdonyok, teherautók mozgatták az országot és a fél világot. Aki akart dolgozott. Aki nem akart, az is. Fiatalként a rendszertől lakást vagy otthonteremtéshez szükséges olcsó hitelt kaptál. A magyar ipar világszinten is minőséginek számító hűtőket, mosógépeket, bútorokat gyártott, hogy ezekkel be tudd rendezni az otthonod. Ha autó kellett megfizethető áron juthattál hozzá egy Trabanthoz, de nem volt extra a Lada vagy a Skoda se.

Az embereknek volt pénze. Ha épp vállalkozni akartál, ennek köszönhetően virágzott a vendéglátás, az idegenforgalom. Az emberek többsége nyaralt minden évben és senki se nézte rettegve az étlapot egy étteremben. Megfizethető volt minden is.

A boltokba meg nem nézelődni meg melegedni jártunk. És nem Lengyelországból meg Kínából hozták az élelmiszert, majd mindent megtermeltünk itthon. A narancs kubai volt, de a kenyér magyar és nem ukrán génkezelt gabonából sült.

Élt és gyarapodott a magyar Kádár idején. Mert Kádárnak az volt a legfontosabb, hogy a proli és a paraszt legyen elégedett. Ne tengődés, nyomor legyen az osztályrésze, hanem a hétköznapok biztonsága, a tisztes gyarapodás lehetősége. Lehetett saját hazád vagy lakhattál olcsó tanácsi bérlakásban. Nem volt luxus a saját új, korabeli szinten középkategóriás autó. Általános volt a saját nyaraló, a hétvégi telek és a legtöbb vánkos alatt ott volt a vastag betétkönyv. A házak többségét mégsem zárták. Rend volt. Volt bűnözés, de volt Kádár-kolbásznak nevezett gumibot is, ami gyorsan villant, ha szükség volt rá. És nem csak emiatt volt rend. Rend volt a közlekedésben is. Olcsó volt a benzin a saját autóba és olcsó volt a tömegközlekedés. A vonatok például pontosan jártak. Ha lefagyott egy váltó, ott fél órán belül melósok voltak és dolgoztak. Ugyanaz volt az egészségügyben. Bementünk, vizsgálat, gyógyulás. Ma online zavarnak el minket a fenébe és adnak időpontot fél évvel későbbre.

Élhető és szerethető volt a rendszer. Szerettük is, aztán valakik úgy döntöttek Washnigtonban, jól fűtött CIA irodákban, hogy nekik kell ez az ország. El is indult a nagy projekt. Pénzzel és arannyal tömött táskák indultak el és érkeztek meg Budapestre is. Kiderült, hogy akadnak itt bőven emberek, akik hajlandóak aprópénzre váltani mindazt, amit egy nép 50 év alatt felépített magának. A romokból, mert a fasiszta szemétláda Horthy után itt csak az maradt.

Aztán jöttek is a hangos senkik. Az egyik paprikajancsi ott üvöltözött a Hősök terén és egyből kapta is a Soros ösztöndíjat. Aztán elindult ezzel a hátszéllel a hatalomba és meg is szerezte azt. Apja, felesége, gázszerelője zsebeit telepakolta az ország javaival. Kőbányákkal, szőlőbirtokokkal, koncessziókkal, adófizetői milliárdokkal. Meg épített egy csomó templomot, hogy hülyüljünk és stadiont ahol káromkodhatunk, amikor a beleölt milliárdok ellenére mindig lemaradunk a következő foci VB-ről.

És ezt az embert hasonlítjuk ahhoz, aki lenézte a luxus és az urizálás minden formáját? Akinek krumplileves volt az ünnepi élete? Akinek egész életében vékony, atlétikus testalkata volt?
Miben volt ellentéte Orbánnak Kádár? A válasz egyszerű: Mindenben!

Ma is egy hős!

FIDEL CASTRO A TÖBBPÓLUSÚ VILÁG ETALONJA MA IS
Születésének 100. évében a történelem ítélőszéke előtt áll Fidel Castro Ruz. Alakja ma, monumentálisabbnak tűnik, mint bármikor korábban. Az életút, amely Birán lankái között vette kezdetét egy reménytelen fegyveres harccal, nem csupán egy karizmatikus vezető felemelkedése volt, hanem a latin-amerikai népek évszázados szabadságvágyának materializálódása a globális monopoltőke és az északi jenki imperializmus árnyékában. Castro nem egyszerűen megdöntötte a Batista-rezsim korrupt, Washington által dróton rángatott diktatúráját, hanem alapjaiban kérdőjelezte meg azt a félgyarmati létet, amely Kubát az amerikai tőke bordélyházává és cukornádültetvényévé süllyeszt***e. A Moncada laktanya elleni 1953-as támadás kudarca után elhangzott védőbeszéde, amelyben kijelent***e, hogy a történelem fel fogja őt menteni, nem prófécia volt, hanem a társadalmi törvényszerűségek tűpontos felismerése. Egy egyszerű marxista helyzetelemzés.

A Sierra Maestra hegyei között vívott gerillaharc győzelme 1959 januárjában csak a kezdetet jelent***e egy olyan ország számára, amelynek szuverenitását az Egyesült Államok mindaddig csupán zavaró tényezőnek tekint***e. A forradalom első éveiben végrehajtott radikális földreform és az alapvető iparágak nemzetiesítése elkerülhetetlenül összeütközéshez vezetett a szomszédos nagyhatalommal, amely válaszul a gazdasági fojtogatás és a terror eszközeihez nyúlt. A disznó-öböli invázió kudarca és a Playa Girón-i győzelem azonban bebizonyította, hogy egy öntudatra ébredt latin nép képes megállítani a birodalmi agressziót. Castro vezetése alatt Kuba a szocialista építés útjára lépett, és az ország, amely korábban analfabéták és nincstelenek tömegeiből állt, rekordidő alatt felszámolta az írástudatlanságot, és létrehozta a világ egyik legfejlettebb, mindenki számára hozzáférhető egészségügyi rendszerét.

A kubai forradalom nemzetközi jelentősége messze túlmutatott a Karib-térség határain. Fidel Castro felismerte, hogy a szocializmus ügye elválaszthatatlan az antikolonialista harctól, így Kuba a globális Dél szószólójává és segítőjévé vált. Legyen szó az angolai felszabadító harcok katonai támogatásáról, amely döntő csapást mért az apartheid-rendszer terjeszkedésére, vagy a latin-amerikai és afrikai országokba küldött orvoscsoportokról, Castro Kubája az önzetlen internacionalizmus élő példájává vált. A Szovjetunió felbomlása utáni drasztikus gazdasági válság, a „különleges időszak” (Periodo Especial) évei alatt a nyugati elemzők számtalanszor megjósolták a rendszer bukását, ám a forradalmi egység és a nép Fidelbe vetett bizalma lehetővé t***e a túlélést anélkül, hogy feladták volna a szociális vívmányokat.

Az imperialista propaganda által vizionált „diktátor” képe mögött egy olyan államférfi állt, aki több mint hatszáz merényletkísérletet élt túl, miközben rendíthetetlenül küzdött a világ környezeti katasztrófája és a globális egyenlőtlenség ellen. Castro utolsó éveiben, miután átadta a hatalmat, az ideológiai harc és a reflexió szószólója maradt, figyelmeztetve az emberiséget a kapitalista termelési mód fenntarthatatlanságára. Századik születésnapjára, mely augusztusban lesz öröksége nem csupán a kubai állami intézményekben él tovább, hanem minden olyan mozgalomban, amely elutasítja a neoliberális alávetettséget és hisz abban, hogy egy másik világ nemcsak lehetséges, hanem történelmi szükségszerűség is. Fidel Castro nem halt meg, hanem átlényegült abba a kollektív ellenállásba, amely ma is szembehelyezkedik a kizsákmányolás minden formájával.

Alakja időtálló etalon mindazok számára, akik hisznek a többpólusú világban!

LE A JENKI IMPERIALIZMUSSAL! VENEZUELA MOST A FRONTVONAL!
2026-01-03

A jenki imperializmus levet***e álarcát: Donald Trump parancsára bombatámadás érte a venezuelai fővárost, Nicolás Maduro elnököt elrabolták. A nép és a hadsereg ellenállásra készül.

Caracas – A nemzetközi jogot lábbal tipró, példátlan agresszió érte a szombati hajnalon a Bolvári Köztársaságot. Miközben a „szabad világ” (értsd übermensch nyugati-atlantista világ) sajtója a washingtoni narratívát szajkózza, Caracas utcáin mindez lőporfüst és szirénák képében jelenik meg. Donald Trump amerikai elnök bejelentése szerint az Egyesült Államok fegyveres erői „nagyszabású csapást” hajtottak végre Venezuela ellen, melynek során – a gyarmati idők legsötétebb gengsztermódszereit idézve – elrabolták az ország demokratikusan megválasztott elnökét, Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest.

Alcapone-diplomácia a 21. században A támadás célpontjai között volt a Fuerte Tiuna, a főváros legfontosabb katonai bázisa, valamint a La Carlota repülőtér. A caracasiak robbanásokra és alacsonyan szálló harci repülőgépek zajára ébredtek. Ez nem „precíziós művelet” volt, ahogy a Pentagon hazudja, hanem nyílt hadüzenet egy szuverén állam ellen. Trump a rá jellemző arroganciával a Truth Social platformon büszkélkedett a „foglyul ejtéssel”, mintha csak egy trófeát szerzett volna, miközben Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter máris New York-i kirakatpert ígér a „narkóterrorizmus” hamis vádjával.

A washingtoni forgatókönyv átlátszó: miután az évekig tartó szankciós fojtogatás, a CIA által pénzelt ellenzéki bábok és a puccskísérletek sorozata sem tudta megtörni a venezuelai nép akaratát, az Észak-Amerikai Birodalom a nyers erőszakhoz nyúlt. Trump nem is rejt***e véka alá a valódi indítékot: a Fox Newsnak adott interjújában gátlástalanul kijelent***e, hogy az USA mostantól „nagyon erősen” részt vesz majd a venezuelai olajiparban. Az olaj – ez az egyetlen nyelv, amit a Wall Street hiénái értenek

„Vesszen a jenki imperializmus!” A caracasi kormány azonnal rendkívüli állapotot hirdetett. Delcy Rodríguez alelnök „életjelet” követelt az elnöktől, és az Egyesült Államok „szélsőségesen súlyos katonai agressziójának” nevezte a történteket. Vladimir Padrino López védelmi miniszter „aljasnak és gyávának” minősít***e a támadást, és megerősít***e: a Bolvári Nemzeti Fegyveres Erők (FANB) minden eszközzel megvédik a hazát. „Nem adjuk fel! A szuverenitásunk nem alku tárgya!” – visszhangozta a Védelmi Minisztérium üzenete.

Míg a burzsoázia negyedeiben csend honol, a barriók népe mozgósításba kezdett. A támadás nemcsak Maduro személye, hanem a bolivári folyamat vívmányai ellen irányul. A brazil elnök, Lula da Silva szerint az akció átlépett egy „elfogadhatatlan határt”, Gustavo Petro kolumbiai elnök pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgeti. De ne legyenek illúzióink: az ENSZ-ben az imperialisták vétójoga ellen aligha tehetnek sokat.

A mai nap üzenete világos: Washington bárkit, bárhol célba vehet, aki nem hajlandó térdet hajtani a tőke diktátumai előtt. Venezuela most a frontvonal. A nemzetközi szolidaritás nem lehet puszta jelszó – most kell cselekedni, mielőtt a jenki csizmák végleg eltiporják a latin-amerikai reményt.

¡No pasarán!

Munkások Újsága

AKTIVÁLTÁK A VÉDELMI TERVEKET, VENEZUELA HONVÉDŐ HARCRA KÉSZÜL!
A Venezuelai Bolivári Köztársaság elutasítja, elítéli és a nemzetközi közösség előtt feljelenti az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi kormánya által a venezuelai terület és lakosság ellen elkövetett rendkívül súlyos katonai agressziót, amely a köztársaság fővárosában, Caracas városát, valamint Miranda, Aragua és La Guaira államokban lévő civileket és katonai helyszíneket célozta meg. Ez a cselekmény az Egyesült Nemzetek Alapokmányának, különösen az 1. és 2. cikkének súlyos megsértését jelenti, amelyek a szuverenitás tiszteletben tartását, az államok jogi egyenlőségét és az erőszak alkalmazásának tilalmát rögzítik. Az ilyen agresszió veszélyezteti a nemzetközi békét és stabilitást, különösen Latin-Amerikában és a Karib-térségben, és emberek millióinak életét kockáztatja.

A támadás célja nem más, mint Venezuela stratégiai erőforrásainak, különösen az olajnak és az ásványkincseknek a megszerzése, hogy erőszakkal megtörjék a nemzet politikai függetlenségét. Ez nem fog sikerülni. Több mint kétszáz évnyi függetlenség után a nép és legitim kormánya rendíthetetlenül kiáll a szuverenitás és az elidegeníthetetlen jog, hogy saját sorsáról döntsön. A gyarmati háború kikényszerítésére tett kísérlet, amelynek célja a köztársasági kormányzati forma elpusztítása és a „rendszerváltás” kikényszerítése a fasiszta oligarchiával szövetségben, ugyanúgy kudarcot vall, mint minden korábbi kísérlet.

1811 óta Venezuela szembeszállt és legyőzte a birodalmakat. Amikor 1902-ben külföldi hatalmak bombázták partjainkat, Cipriano Castro elnök kijelent***e: „A külföldiek arcátlan lába meggyalázta a haza szent földjét.” Ma, Bolívar, Miranda és felszabadítóink erkölcsi erejével, a venezuelai nép ismét felkel, hogy megvédje függetlenségét a birodalmi agresszióval szemben.

Emberek az utcára!

Teljes cikk kommentben:

EZ AZ ÉV IS JÓL INDUL: TRUMP MEGTÁMADTA VENEZUELÁT!
Szombat kora reggel több robbanást is történt Caracasban és arról számoltak be, hogy a város egyes részei áram nélkül maradtak.
Az első robbanást helyi idő szerint körülbelül hajnali 1:50-kor észlelték.
„Az egyik olyan erős volt, hogy remegett utána az ablakom” – mondta Osmary Hernandez, a CNN helyi tudósítója.
A venezuelai fővárosban alacsonyan szálló repülőgépek zaját hallhatták a robbanások után.
A robbanások oka nem volt világos.
Egy videón két füstfelhő látható, amelyek a város fényei közepette emelkednek az éjszakai égbolt felé. Az egyik füstfelhő tövében narancssárga fény látható. Aztán egy másik helyen rövid időre felvillanás látható, majd tompa dübörgés hallatszik.

Teljes cikk kommentben:

Antikommunista hülyeségből sok pénz. Az ő zsebébe!

“PÉNZ, PÉNZ, PÉNZECSKE!”
ÍGY GAZDAGODOTT SCHMIDT MÁRIA

Schmidt Mária gazdagodása a Fidesz hatalomra kerülésével vált feltartóztathatatlanná. A vagyon alapjait nem a szabadpiacon, hanem a politikai hatalmi rendszert, az állami apparátust jól használva fekt***e le. 2002-ben kinevezték a Terror Háza Múzeum élére, egy állami alapítású, bőséges költségvetéssel rendelkező intézmény élére, ami biztosította számára a jelentős állami fizetést és a politikai befolyást. A jobboldali emlékezetpolitikai főideológus egy teljes propagandagépezetet épített ki, amelynek alapja a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a hozzá kapcsolódó intézetek, melyek állami milliárdokból gazdálkodnak.

Ezek a milliárdok hiányoznak a kórházakból, az állami iskolákból, ebből tartják fenn a jobboldali NER hazugsággyárakat, a propagandagépezetet. Schmidt Mária, mint a rendszer feje több pozíciót tölt be egyszerre, ahol mindenhol a legmagasabb fizetést veszi fel, amit a dolgozó nép adójából fizetnek ki neki.

Teljes cikkhez Link Kommentben:

A kapitalista nálunk bármit megtehet, mert a profit az első nem az ember!

A répcelaki eset figyelmeztetés minden magyar dolgozó számára: csak az összefogás és a dolgozói érdekek határozott védelme tud gátat szabni a külföldi és hazai tőke romboló, kizsákmányoló törekvéseinek.
Link a hozzászólásoknál!

Ismerjük meg Madurot, akit Trump el akar taposni népével együtt!

A fiatal Maduro a caracasi metró és közlekedési vállalat buszsofőreként kereste kenyerét, ahol a fizikai munka mellett már ekkor megmutatkozott az a képessége, hogy a dolgozókat a jogaikért való harcban vezesse.

Link kommentben!