07/05/2026
❗️Sajtóközlemény! ❗️
Válasz a Telexen megjelent írásra
A Telexen 2026. május 5-én megjelent, „Ügynökügy, mezítlábas foglalkoztatás és a bocsánat” című írás nem pusztán egy állambiztonsági múltfeldolgozási kérdést tárgyal, hanem azt egyúttal a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár egészének politikai és szakmai minősítésére használja fel. Ezt az eljárást az intézmény részéről szükségesnek tartjuk visszautasítani.
A VERITAS álláspontja egyértelmű: a pártállami állambiztonság működésének kutatása, a források feltárása és a történeti viták lefolytatása legitim, szükséges és közérdekű feladat. Az ilyen viták azonban csak akkor szolgálják a történeti megismerést, ha a források értelmezése arányos, a következtetések pontosak, és az egyéni élethelyzetek vizsgálata nem válik politikai karaktergyilkosság vagy intézményi megbélyegzés eszközévé.
A cikk középpontjában ismét Marinovich Endre 1965–1966-os állambiztonsági érintettsége áll. E kérdésben Ungváry Krisztián 2019-ben már közzét***e saját értelmezését, amelyre Marinovich Endre ugyancsak nyilvánosan válaszolt. Válaszában Marinovich Endre világosan jelezte: megítélése szerint nem hosszabb folyamatról, hanem egy külföldi ösztöndíjas tanulmányhoz kötődő, időben behatárolt állambiztonsági akcióról volt szó; álláspontja szerint a beidézés, a kötelező megjelenés, a hatósági nyomásgyakorlás és a fenyegetésekkel kísért meghallgatás nem azonos az önkéntes, tudatos, hálózati együttműködéssel. Ugyancsak egyértelműen rögzít***e, hogy ügynök vagy szigorúan titkos tiszt nem volt, beszervezési nyilatkozatot nem írt alá, és ha ilyen választás elé állították volna, azt megtagadta volna.
A történészi vita természetesen nem zárható le azzal, hogy az érintett miként emlékezik vagy miként értelmezi saját múltját. Ugyanakkor a történészi tisztesség azt is megköveteli, hogy a korabeli diktatúra kényszerítő környezetét, a hatósági beidézés pszichológiai és egzisztenciális súlyát, az útlevél megvonásának fenyegetését, valamint az akkori személyes mozgástér korlátait ne kezeljük úgy, mintha egy szabad társadalomban meghozott, önkéntes karrierdöntésekről beszélnénk.
Ungváry Krisztián ezzel szemben a konkrét történeti kérdésből olyan morális és politikai következtetéseket von le, amelyek messze túlmutatnak a források értelmezésén. A szerző a VERITAS működését tudománnyal összeegyeztethetetlennek állítja be, és a konkrét Marinovich-ügyet arra használja, hogy az intézmény egészét hiteltelenítse. Egyes kijelentései, például, hogy a VERITAS nem foglalkozik semmilyen állambiztonsági téma feldolgozásával tényszerűen cáfolhatóak: keressen például az „ügynök” szóra a VERITAS honlapján. Ezek nem történeti vagy szakmai érvelések, hanem politikai minősítések, melyeknek történészi diskurzusban nem lehet helye.
Különösen figyelemre méltó mindez annak fényében, hogy ugyanez a szerző 2019-ben, a VERITAS-nál eltöltött időszakát követően, a Válasz Online-nak adott interjúban egészen másképp nyilatkozott az intézményről. Akkor maga mondta el, hogy vele szemben a VERITAS-ban nem alkalmaztak pressziót, véleménynyilvánítását nem korlátozták, több, a kormányzati emlékezetpolitikai irányvonallal nem egyező interjút adott, és emiatt senki nem vonta felelősségre. Ugyanebben az interjúban úgy fogalmazott, hogy a VERITAS vezetői „alapvetően korrekt úriemberek”, és kifejezetten „megkövette” a VERITAS-t azokkal a vádakkal szemben, amelyek szerint az valamiféle szélsőséges ideológiai műhelyként működne.
Ez a 2019-es nyilatkozat nem mellékes körülmény. Ha a szerző akkor saját tapasztalata alapján azt állította, hogy a VERITAS-ban nem tapasztalt cenzúrát, nem tapasztalt intézményi pressziót, és az intézmény vezetőit korrektnek tartotta, akkor a mostani írás intézményellenes általánosításai legalábbis aránytalanok és magyarázatra szorulnak.
Külön ki kell térni az 1956-os Intézet Oral History Archívumának ügyére is. Az OHA VERITAS-ba történő integrálása nem a VERITAS által kezdeményezett, kért vagy kívánt döntés volt, hanem egy felülről meghozott, az intézmény számára váratlan szervezeti intézkedés, amelyre a VERITAS nem is lehetett előzetesen felkészülve. Ennek fényében különösen félrevezető minden olyan beállítás, amely az OHA átvételét valamiféle tudatos intézményi „bekebelezésként” vagy előre eltervezett szakmai-politikai akcióként mutatja be.
A valóság ezzel szemben az, hogy az OHA anyagi átvételekor a gyűjtemény nem volt megfelelően rendszerezve, nem állt rendelkezésre semmilyen használható nyilvántartás, és az anyagok lényegében abban az állapotban kerültek átadásra, ahogyan azokat az 1956-os Intézet munkatársai az irodákban hagyták. A VERITAS-nak tehát nem egy rendezett, áttekinthető, kutatható állomány működtetését kellett egyszerűen folytatnia, hanem egy rendezetlenül átadott gyűjtemény szakmai, nyilvántartási és kutathatósági feltételeit kellett utólag megteremtenie.
A VERITAS ezt a feladatot elvégezte. Az átvett anyagot összerendezte, tartalmáról nyilvántartást készített, a gyűjteményt a jogszabályi keretek között kutathatóvá t***e, és azt további interjúkkal bővít***e is. Mindez nem egy tudományellenes intézményi működés, hanem éppen ellenkezőleg: egy váratlanul ráhárított közgyűjteményi és szakmai feladat felelős, jogszerű és kutatói szempontból is hasznos kezelése.
A VERITAS nem vitatja senkinek a jogát arra, hogy az állambiztonsági múltat kutassa, a forrásokat értelmezze, vagy akár az intézmény szakmai teljesítményéről kritikát fogalmazzon meg. Azt azonban visszautasítjuk, hogy egy vitatott történeti értelmezésből, illetve egy egykori vezető személyes életútjának szelektív bemutatásából az intézmény egészére nézve megbélyegző, politikai természetű következtetéseket vonjanak le.
A történeti múlt feltárása nem azonos a múlt politikai fegyverként való használatával.
A VERITAS a továbbiakban is kész a forrásokon alapuló szakmai vitára, de elvárja, hogy az ilyen vitákban a fogalmak pontosak, az állítások arányosak, az intézményi minősítések pedig tényszerűek legyenek.
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár továbbra is a magyar történelem kutatásának, a forrásfeltárásnak, a gyűjteményi felelősségvállalásnak és a szakmai vitának az intézménye. Ezt nem publicisztikai fordulatok, hanem az elvégzett munka, a kutatók teljesítménye, az állományok rendezése, kutathatóvá tétele és a nyilvánosan ellenőrizhető szakmai eredmények alapján kell megítélni.
https://veritasintezet.hu/hu/sajtomegjelenesek/rolunk-irtak/telex-ugynokugy-mezitlabas-foglalkoztatas-es-a-bocsanat
Telex cikk: https://telex.hu/velemeny/2026/05/05/ungvary-krisztian-ugynokaktak-ugynokugy
01/06/2026
28/05/2026
26/05/2026
22/05/2026
18/05/2026
15/05/2026
11/05/2026
07/05/2026
04/05/2026
30/04/2026