01/06/2026
A tündérrózsa💮, a monda szerint az éjszakánként a becsukott szirma között védelmet lelő tündérekről🧚 kapta a nevét.
Ahogy a Tisza-tó meseszép virága, a bölcsőde kisgyermeknevelői is féltő gondoskodással💝 veszik körbe a kicsiket👶 az intézményben töltött éveik alatt.
Az Abádszalóki Bölcsőde épülete így nem is kaphatott volna találóbb nevet!😊
A Tündérrózsa Bölcsőde szakmai csapatának további sikereket🤗, a rájuk bízott apróságoknak gondtalan gyerekkort kívánunk!🎈
01/06/2026
Gyermeknap a mosolyok jegyében😊
Remek hangulatban telt az idei gyermeknapi rendezvényünk, ahol a játékok, a közös programok és a sok nevetés felejthetetlen élményt nyújtott a gyerekeknek és családjaiknak egyaránt. Öröm volt látni a sok vidám arcot és a közösség összetartó erejét.
Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek és támogatónak, hogy hozzájárultak a program sikeréhez.
A rendezvény megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatása t***e lehetővé, amelyért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki.
01/06/2026
Tisztelt Lakosság!
Településünkön mobil hulladékudvar szolgáltatás júniusban is elérhető lesz, amely lehetőséget biztosít a háztartásban keletkezett hulladék szabályos és környezetkímélő leadására.
A szolgáltatás térítésmentes!
A leadáshoz lakcímkártya bemutatása szükséges!
Helyszín: Széchenyi út 36.
Időpontok: 2026. június 6.
2026. június 19.
2026. június 30.
Nyitvatartási idő: 8:00 - 16:00