02/10/2025
Egyre tisztább a kép!
“De ki az a Zsolt bácsi?”
Délelőtti ígéretemnek megfelelően alább teszek most egy tényállítást. Pontosabban egy nevet hozok nyilvánosságra.
Előzmények:
Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon “p.d.fil rémtetteiről” szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél.
Juhász akkor csak “Lajosnak” nevezte, de ki is valójában az ember, aki Juhász Péterrel közösen megalkotta a “Zsolti bácsi” karaktert?
Múlt hét szombaton hitelesnek tűnő információkat kaptam (ahogy szerintem mások is) egy magánszemélytől az eltitkolt “Lajosra” vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőrizni kellett, de tegnapra teljesen egyértelművé vált számomra, miután beszéltem olyanokkal, akik személyesen is ismerik.
Ezt az embert LÁTÓ JÁNOSNAK hívják. (Ő van a képen.)
Látó és Juhász kölcsönösen felkeresték egymást, majd megindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét.
Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a “Zsolt bácsi” képzelt karakterét.
De ki is LÁTÓ JÁNOS?
👉 Szerinte az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa. 😳
👉 Látó kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor. (A youtube-on, a gardróbszekrénye előtt zajlanak ezek.) 😂
👉 “Prédikációiban” rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik.
👉 Büszkén meséli el, hogy a prédikációja hatására egy nőnek eltűnt a vállából a “rögzítő platina”, majd meggyógyult. Látó szerint orvosi zárójelentés is van a csoda tételről. 🤦🏻♂️
👉 De azt is mondja, növesztett már vissza elsorvasztott agyat is. (Kár, hogy nem a sajátját.✌️)
👉 Látó János magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint “13 évig élt démoni befolyás alatt”. 👺
👉 Juhász Péter lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, megsértve ezzel a lelkészeket és a papokat.
👉 Látó János nagy rajongója a Tisza Pártnak, biztos innen jött neki az is, amikor egy beszédében büdösnek hívott egy embert, akiért imádkozott. 🤭
Hosszú még a lista, keressenek rá 😁, de talán most ennyi is elég róla.
Szóval nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a “Zsolt bácsizást”, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét.
De mi volt a deal köztük?
Szerintem hagyjunk témát máskorra is.
Ezt, amit most leírtam, az oknyomozásban máskor oly szorgos liberális sajtó is kideríthette volna, csak hát most nem állt érdekükben.
A megosztásokat köszönöm.
