Baptista Integrációs Központ - BIK

Baptista Integrációs Központ - BIK

Megosztás

Átmeneti hajléktalanszálló, családok átmeneti otthona, közösségi iroda és utcai gondozó szolgálat.

Photos from Baptista Integrációs Központ - BIK's post 11/05/2026

A Baptista Integrációs Központ és Zugló Önkormányzatának együttműködése 2020-ban kezdődött, ekkor jött létre a Várna utca 8. szám alatti közösségi iroda, hogy segítse a bérházban és a környéken élők mindennapjait. Az iroda olyan közösségi térként működik, ahol a lakók találkozhatnak, beszélgethetnek és kölcsönösen segíthetik egymást.
Szintén ekkor kezdődött meg három önkormányzati lakás felújítása, amelyek azóta a BIK külső férőhelyeiként működnek. Az együttműködés 2024-ben új szintre lépett: további tíz lakás felújítása kezdődött meg. A munkálatok 2025 során sikeresen befejeződtek, így a lakások készen állnak új lakóik fogadására – családokra és párokra egyaránt.

Május 8-án rendeztük meg a Várna utcai közösségi iroda eddigi legnagyobb eseményét, a Várnálist – egy BIKnikbe öltött majálist. Volt itt minden, ami egy igazi majálishoz hozzátartozik: gulyásfőzés, pingpong, csocsó, kvíz, könnyűzenei bingó és közös éneklés.

Az eseményen részt vettek a BIK munkatársai és vezetősége, a közösségi iroda dolgozói, valamint a bérház lakói is. Tiszteletét t***e továbbá Hevér László György, Zugló alpolgármestere, Bitskey Bence önkormányzati képviselő, valamint Kmethy Gergely, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója és Szanyi Gergely, frissen kinevezett szociális főigazgató.

Ghyczy Gellért intézményvezető és Zugló önkormányzatának képviselői szóban is megerősítették az együttműködés folytatását, hogy ez a Budapesten egyedülálló és előremutató kezdeményezés továbbra is példát mutathasson a szakmának és a városvezetésnek, valamint még több hajléktalan ember számára teremthessen lehetőséget az önálló lakhatásra.

Köszönjük a szervezőknek, hogy megszerveztéé ezt a nagyszerű napot!

04/05/2026

!! ÁLLÁSLEHETŐSÉG !!

Pályázat
Szakmai vezető munkakörre

A Baptista Integrációs Központ (BIK) Családok Átmeneti Otthonába keressük új munkatársunkat teljes állású munkaidőben Családgondozó munkakör mellett szakmai vezető pozícióra.

Olyan munkatársat szeretnénk, aki magáénak érzi céljainkat, naprakész tudással rendelkezik, szeretné fejleszteni tudását és kész egy, 5 éve megnyílt szervezet fejlesztésében, erősítésében közreműködni.

Családok átmeneti otthonában célkitűzésünk a lakók életesélyeinek, életminőségének javítása, sikeres rehabilitációjuk.

Rátermett munkatársat keresünk, akinek szakmai vezetőként célja, hogy munkatársainknak a feladatait úgy koordinálja, hogy a lakók megfelelő körülmények között, megfelelő szakmai támogatást kapjanak. Ehhez heti 40 órában, de rugalmas beosztásban változatos munkát kínálunk. Vannak elvárásaink, de mellette a Te igényeidre is figyelünk. Fontos, hogy meg tud fogalmazni, Te is az elvárásaid, hogy közösen alakítsuk ki a munkakört.

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, formája:
3 hónap próbaidő után, határozatlan idejű, 40 óra, teljes munkaidő

Feladatok:
- Felelős a telephely által nyújtott szolgáltatásból adódó feladatok megfelelő színvonaláért.
- Részt vesz szakmai dokumentumok felülvizsgálatában, elkészítésében,
- Aktívan közreműködik abban, hogy az ellátás, a szolgáltatások színvonala fejlődjön,
- Feladata a telephelyvezetővel egyetértésben a szakmai tevékenység tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése, ennek keretében a szakmai feladatok összehangolása, és betartatása,
- Felelős azért, hogy az intézmény ellátottjai a megfelelő módon megkapják a jogszabályokban rögzített ellátást. Nyomon követi és segíti a lakókkal közvetlenül kapcsolatban álló munkatársak között az információ áramlását,
- Családok gondozása,
- Adatszolgáltatás a fenntartó és egyéb hivatalos szervek felé,

Pályázati feltételek:
- Befejezett felsőfokú szociális végzettség (15/1998 (IV.30.) NM rendelet 2. számú melléklete szerinti elvárt végzettség),
- Büntetlen előélet, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
- Nyilatkozat a 1997. évi # # . törvény (továbbiakban: Gyvt.) 10/A. §-ban felsorolt alkalmazást kizáró okok nem állnak fent.
- Szociális szférában eltöltött legalább öt év szakmai tapasztalat, vagy gyermekvédelmi alapellátásban eltöltött három év szakmai tapasztalat
- A megpályázott egységszakmai irányítására, fejlesztésére vonatkozó minimum 5- maximum 8 oldalas vezetői koncepció

Elvárások
- Vezetői készség,
- Jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség, mind írásban, mind szóban,
- Készség csapatmunkában történő részvételre,
- Határozottság, önálló munkavégzés
- Önálló munkavégzéshez megfelelő szintű számítástechnikai ismeretek (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, Power Point, internet-használat)
- Jó problémamegoldó képesség
- A társadalmi felelősségvállalásban, szociális problémák kezelésében való elkötelezettség, elhivatottság

Előnyt jelent:

- Legalább 2 éves releváns vezetői tapasztalat
- Gyermekvédelemben több területén szerzett tapasztal
- Vezetőképzés megléte
- B kategóriás jogosítvány

Amit kínálunk:

- A bérezés megegyezés szerint, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti bértábla az irányadó,
- Az alapbérhez társuló szociális ágazati pótlék, kiegészítő szociális pótlék,
- BIK pótlék,
- Vezetői pótlék, pótszabadság
- SZÉP kártya,
- 50%-os MÁV, Volánbusz utazási igazolvány (a próbaidő lejárta után),
- Vidéki munkavállalóknak vonat vagy távolsági autóbusz bérlet árának 86 %-nak megtérítése,
- Megbízható, hosszú távú munkalehetőség,
- Szakmai fejlődés támogatása,
- Önálló, rendszeralkotó szakmai munka,

Jelentkezés módja:

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérem szakmai önéletrajzát és motivációs levelét, bizonyítvány másolatait, valamint egy maximum 5-8 oldal szakmai koncepciót tartalmazó pályázati anyagát küldje el az [email protected] e-mail címre.

Email tárgy részébe kérjük feltüntetni "Pályázat szakmai egységvezető" családgondozó munkakörre.

04/05/2026

!! ÁLLÁSLEHETŐSÉG !!

Szakgondozó vagy gondozó ügyeleti feladatokra, családok átmeneti otthonába

A Baptista Integrációs Központ (BIK), teljes állású munkatársakat SZAKGONDOZÓ VAGY GONDOZÓ pozícióba keres XV. kerületi (7-es 8-as busz vonalától 5 percre) 2*40 férőhelyes családok átmeneti otthonába.

Célunk: hogy minden nálunk lakó család, gyerekek személyre szabott családgondozásban, figyelemben részesüljön,

Amit csinálni kell
• családok átmeneti otthonában a folyamatos (12 vagy 24 órás beosztásban) ügyelet biztosítása
• részvéte az intézményi adminisztrációban,
• gyerekfelügyelet, gyerekprogramokban részvétel

Amit kérünk
• a 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 2. számú mellékletében előírt képesítési előírásoknak való megfelelés (kérlek, nézz utána megfelel-e a végzettséged, ha nem, jelezd a jelentkezésben, képzési terveiddel, motivációddal),
• büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány,
• stressztűrés,
• jó konfliktuskezelés,
• önállóan és csapatban is tudj dolgozni,
• együttérző, előítélet-mentes személyiség

Rátermett munkatársat keresünk, aki tud teamben dolgozni, közösen gondolkozni a legjobb megoldások érdekében, fontos, hogy önállóan is megtaláld a feladatokat. Olyan kollégát keresünk, aki „régi-módi” értékeket képvisel, szereti a pontosságot, a munkaidőt betartja, a fizetést nem csak a jelenlétért szeretné megkapni.

Előnyt jelent ( nem baj, ha nem, de jobb, ha igen):
• hasonló munkakörben szerzett tapasztalat,
• családok átmeneti otthonában szerzett tapasztalat,

Amit kapsz:
• közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti bérezés,
• az alapbérhez társuló szociális ágazati pótlék,kiegészitő szociális pótlék,
• munkahelyi illetmény pótlék próbaidő után
• SZÉP kártya
• vidéki munkavállalóknak vonat vagy távolsági autóbusz bérlet árának 86 %-nak megtérítése,
• 50%-os MÁV, Volánbusz utazási igazolvány (a próbaidő lejárta után),
• szakmai rendezvényeken, tanfolyamokon való részvétel támogatása,
• szakirányú képzettség megszerzése esetén lehetőség a tanulmányok támogatására.

Amitől jobbak vagyunk, mint az átlag:
• Hetente van team megbeszélés, havonta van team szupervíziónk, igény esetén egyéni szupervíziót is biztosítunk,
• Együttműködő és jó csapat vagyunk,
• Sokat nevetünk (nagyon sokat),
• Vannak elvárásaink, de mellette a Te igényeidre is odafigyelünk,
• Lehet kérdezni, segítséget kérni, lehet hibázni, a hibáinkból közösen tanulunk,
• Változatos feladataink vannak, sose hagyunk unatkozni,
• Sokat dolgozunk, jó munkakörülményekkel, rugalmas előre egyeztetett munkarendben

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, úgy szakmai önéletrajzodat és motivációs leveledet, bizonyítvány másolatát küldd el az [email protected] e-mail címre!

Közlemény részbe tüntesd fel jelentkezés „ügyeletes szakgondozó munkakörre”.

Várjuk a jelentkezésed!

04/05/2026

!! ÁLLÁSLEHETŐSÉG !!

Gyere szociális segítőnek a Baptista Integrációs Központba!

A Főváros egyik legnagyobb hajléktalanellátó intézményének 150 fős csepeli telephelyére keresünk szociális segítő munkakörbe olyan jelentkezőket, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól.

Te vagy az emberünk, ha szíveden viseled a hátrányos helyzetű embertársaink sorsát!

Munkakör: segítő
Munkaidő: teljes munkaidő, 4 havi munkaidőkeret
Munkavégzés helye: Elsősorban Csepel (1211 Budapest, Déli út 14.), de ha úgy hozza az élet, akkor a többi telephelyünkön is be kell segíteni (Újbuda, Soroksár, Pesterzsébet).

Főbb feladatok:
· portai ügyelet ellátása (12 vagy 24 órában),
· a Házirend betartatása a lakókkal,
· részvétel az élelmiszer- és ruhaadományok szétosztásában,
· minimális adminisztráció vezetése,
· a szociális munkatársak munkájának segítése.

Mivel nehéz sorsú emberekkel dolgozunk, ezért fontos a következő szupererők megléte:
· jó kommunikációs és kiváló konfliktuskezelő képesség,
· elfogadó, empatikus és türelmes személyiség,
· rugalmasság, alkalmazkodó képesség,
· jó problémamegoldó képesség,
· önálló és precíz munkavégzés.

Előnnyel indulsz az állásinterjún, ha van érettségid és/vagy szociális gondozó végzettséged, illetve, ha van hajléktalanellátásban szerzett munkatapasztalatod.

Amit nyújtunk:
· a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti bérezés,
· vidéki munkavállalóknak vonat vagy távolsági autóbusz bérlet árának 86 %-nak megtérítése,
· 50%-os MÁV, Volánbusz utazási igazolvány (a próbaidő lejárta után),
· változatos és kihívásokkal teli munkavégzés,
· fiatalos csapat
· szép kártya juttatás

Önéletrajzodat és motivációs leveledet az [email protected] címre várjuk. Ne késlekedj, jelentkezz még ma! Tárgyba kérlek, mindenképpen írd bele, hogy „Jelentkezés szociális segítő munkakörre - Csepel”

Várjuk a jelentkezésed!

22/04/2026

!! ÁLLÁSLEHETŐSÉG !!

Szociális segítő
Soroksár 1

A Főváros egyik legnagyobb hajléktalanellátó intézményének 150 fős soroksári telephelyére keresünk szociális segítő munkakörbe olyan jelentkezőket, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól.
Te vagy az emberünk, ha szíveden viseled a hátrányos helyzetű embertársaink sorsát!
Munkakör: segítő
Munkaidő: teljes munkaidő, 4 havi munkaidőkeret
Munkavégzés helye: Elsősorban Soroksár (1239 Budapest, Grassalkovich út 294.), de ha netán úgy hozza az élet, akkor a többi telephelyünkön is be kell segíteni (Újbuda, Csepel, Pesterzsébet).
Főbb feladatok:
• ügyelet ellátása (leginkább 24, néha 12 órában),
• lakók ki- és beengedése,
• a Házirend betartatása a lakókkal,
• esetenként részvétel az élelmiszer-adományok szétosztásában,
• minimális adminisztráció vezetése,
• a szociális munkatársak munkájának segítése.
Mivel nehéz sorsú emberekkel dolgozunk, ezért fontos a következő szupererők megléte:
• jó kommunikációs és kiváló konfliktuskezelő képesség,
• elfogadó, empatikus és türelmes személyiség,
• rugalmasság, alkalmazkodó képesség,
• jó problémamegoldó képesség,
• önálló és precíz munkavégzés.
Nagy előnnyel indulsz az állásinterjún, ha van érettségid és/vagy szociális gondozó végzettséged, illetve, ha van hajléktalanellátásban szerzett munkatapasztalatod.
Amit nyújtunk:
• a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti bérezés,
• vidéki munkavállalóknak vonat vagy távolsági autóbusz bérlet árának 86 %-nak megtérítése,
• 50%-os MÁV, Volánbusz utazási igazolvány (a próbaidő lejárta után),
• SZÉP-kártya,
• változatos és kihívásokkal teli munkavégzés,
• jó csapat.
Fényképes önéletrajzodat és motivációs leveledet az [email protected] e-mail címre várjuk. Ne késlekedj, jelentkezz még ma! A tárgyba kérlek, mindenképpen írd bele, hogy „Jelentkezés szociális segítő munkakörre”! Várjuk jelentkezésed!

17/04/2026

!! ÁLLÁSLEHETŐSÉG !!

Szociális munkatárs

A Baptista Integrációs Központ (BIK), a Főváros második legnagyobb hajléktalan embereket ellátó intézményeként, teljes állású szociális munkatársat keres a XI. kerület 1117 Budapest, Budafoki út 107. szám alatt található, 150 férőhelyes hajléktalanok átmeneti szállójára.

Főbb feladatok
• egyéni esetkezelés és a szakmai munkához kapcsolódó adminisztráció;
• részvétel a szálló üzemeltetéséhez szükséges feladatok ellátásában;
• alkalmanként részvétel a portai ügyelet elvégzésében.

A munkakör betöltéséhez szükséges
• felsőfokú végzettség;
• stressztűrés;
• jó konfliktuskezelő és probléma megoldó készség;
• önállóan és csapatban is tudj dolgozni;
• légy nyitott és elfogadó.

Előnyt jelent
• az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendeletben meghatározott felsőfokú szociális végzettség;
• hajléktalan ellátásban szerzett munkatapasztalat.

Amit nyújtani tudunk
• a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti bérezés;
• az alapbérhez társuló szociális ágazati pótlék;
• munkahelyi illetmény pótlék;
• vidéki munkavállalóknak vonat vagy távolsági autóbusz bérlet árának 86 %-os megtérítése;
• BKK bérlet;
• 50%-os MÁV, Volánbusz utazási igazolvány;
• szakmai rendezvényeken, tanfolyamokon való részvétel támogatása;
• szakirányú képzettség megszerzése esetén lehetőség a tanulmányok támogatására;
• SZÉP kártya juttatás.

Amiért érdemes minket választani
• könnyű megközelíthetőség (1-es villamos vonala);
• rendszeres szupervízió;
• szakmai fejlődés lehetősége;
• rugalmas, elfogadó team vagyunk;
• vezetőink közvetlenek;
• a beosztást megbeszélés szerint tudjuk alakítani.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, úgy szakmai önéletrajzodat és motivációs leveledet küldd el az [email protected] e-mail címre! Ne késlekedj, jelentkezz még ma!
A tárgyba kérlek, mindenképpen írd bele, hogy „Jelentkezés szociális munkatárs munkakörre”.

Photos from Baptista Integrációs Központ - BIK's post 11/04/2026

Tegnapelőtt igazán különleges napunk volt

Intézményünk több mint 10 éves fennállása óta most először volt részünk ilyen megtisztelő látogatásban: április 9-én több kiemelt vendég is ellátogatott hozzánk, köztük Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Kmethy Gergely, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója, valamint Serafin József, a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ módszertani vezetője.

Vendégeinket intézményvezetőnk, Ghyczy Gellért köszöntötte, majd egy rövid bemutatót követően közösen bejártuk a Soroksár 2-es és Soroksár 1-es telephelyeinket. A helyszíneken Gerei Hanna és Sós Bence telephelyvezetők mutatták be a mindennapi működést.

A program ezután egy beszélgetéssel egybekötött szakmai bemutatóval folytatódott: Gerei Hanna a szállók működéséről mesélt, majd Szentesi Renáta és Szombath Katalin osztották meg tapasztalataikat a közterületen élő hajléktalan emberekkel végzett munka kihívásairól és szépségeiről. A programot Dani Zsolt, Intézményünk lelkésze zárta, aki a szállón végzett lelkészi tevékenységről mesélt. Külön köszönjük Zsoltnak, hogy tető alá hozta ezt a találkozót!

Nehéz szavakba önteni, mennyire sokat jelentett számunkra ez a látogatás - megerősítő és igazán felemelő élmény volt.
Ezúton is nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy időt szántak ránk!

23/03/2026

Breaking!

Bozsogi János kollégánk nyugdíjba ment.
Vagyis… nem ment. De majd fog. Egyszer. Talán.
Ami biztos: a BIK-től nem szabadulunk meg tőle, csak munkakört vált – szóval a búcsúzkodást egyelőre elnapoljuk, viszont dicsérni azért most is lehet!
János 2014.06.14-én csatlakozott hozzánk szociális munkatársként a Soroksár 2-es telephelyen, majd 2020.01.02-án – amikor megüresedett a pozíció – gondolt egy merészet, és elvállalta a telephely vezetését is. Mi pedig örültünk neki, mert hát… miért is ne? Na jó, igazából azért, hiszen János egy igazi jó ember. Oké, néha kicsit túlbonyolítja az egyszerű dolgokat, de azt legalább alaposan teszi!
Precíz és körültekintő, kedves, jószívű, egyedi humora pedig sokszor megnevettetett minket. És még a Star Wars-t is szereti, szóval alapból jó oldalon áll az Erőben.
Köszönjük, János, hogy ilyen régóta velünk vagy – és hogy a nyugdíjat egyelőre csak távlati tervként kezeled!
Maradj csak nyugodtan, mi számítunk rád!

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím


Budafoki út 107
Budapest
1117