11/10/2025
🕊️ Remény a tartós közel-keleti békére!
Miközben Izrael és a Hamász megállapodásra jutott az amerikai béketerv végrehajtásának első döntő lépéséről, Franciaország továbbra is elkötelezett a gázai háború végleges befejezése mellett.
🇺🇳 A kétállami megoldásról szóló New York-i nyilatkozat, amelyet pontosan egy hónappal ezelőtt fogadtak el Franciaország és Szaúd-Arábia diplomáciai erőfeszítéseinek eredményeként, jelentős szerepet játszott a béketerv elfogadásában, és most a 142 állam – amely az ENSZ Közgyűlésén mellette szavazott – készen áll arra, hogy támogassa Trump elnök elképzelését.
🇫🇷 Tegnap Párizsban főbb partnereink összegyűltek, hogy azon dolgozzanak, miként lehet Trump elnök béketervének második szakaszát konkrétan megvalósítani. A találkozó célja elsősorban az volt, hogy pontosítsák a „másnapra” vonatkozó kollektív kötelezettségvállalásokat: biztonság, kormányzás, humanitárius segítségnyújtás és újjáépítés.
Ennek szellemében a Magyarországi Francia Nagykövetség tegnap a Palesztin és a Szaúd-arábiai Nagykövetségekkel együtt összehívta több mint harminc ország misszióvezetőit, akik elkötelezettek a kétállami megoldás megvalósítása és a közel-keleti béke előmozdítása mellett.
*****
🕊️ Un espoir pour une paix durable au Proche Orient !
Alors qu’Israël et le Hamas sont parvenus à un accord sur la première étape décisive de la mise en œuvre du plan de paix américain, la France reste mobilisée pour mettre un terme définitif à la guerre à Gaza.
🇺🇳 La déclaration de New York sur la solution à deux États, adoptée il y a exactement un mois à la suite de l’effort diplomatique que la France a mené aux côtés de l’Arabie Saoudite, a joué un rôle majeur dans l’acceptation de ce plan de paix et désormais, les 142 Etats qui ont voté pour à l’Assemblée générale des Nations Unies sont prêts à soutenir la vision du Président Trump.
🇫🇷 Hier à Paris, nos principaux partenaires étaient réunis pour travailler à la mise en œuvre concrète de la deuxième phase du plan de paix du Président Trump. Cette réunion avait notamment pour but de préciser les engagements collectifs pour le « jour d’après » : sécurité, gouvernance, aide humanitaire et reconstruction.
S’inscrivant dans cette même dynamique, l’ambassade de France en Hongrie a réuni hier, avec les ambassades de Palestine et d’Arabie Saoudite en Hongrie, les chefs de mission de plus de trente pays engagés dans la mise en œuvre de la solution à deux États et la promotion de la paix au Proche Orient.
Embassy of Ireland, Hungary UK in Hungary UAE Embassy in Budapest Palesztin Állam Nagykövetsége سفارة دولة فلسطين في المجر Embassy of Tunisia in Hungary Embassy of Brazil in Budapest Indonesian Embassy - Budapest, Hungary Norwegian Embassy in Budapest Morocco in hungary/ Le Maroc en Hongrie/ Marokkó Magyarországon Embassy of Canada to Hungary, Slovenia and Bosnia and Herzegovina Embajada de Chile en Hungría - Chilei Köztársaság Pakistan Embassy Hungary Sudan Embassy Hungary Embajada de México en Hungría Embassy of Lebanon in Budapest - Libanoni Köztársaság Nagykövetsége Embajada del Perú en Hungría Embassy of Egypt in Budapest سفارة جمهورية مصر العربية فى بودابستEmbassy of Belgium in Budapest Veleposlaništvo Slovenije v Budimpešti - Szlovén Köztársaság Nagykövetsége
Embassy of Algeria in Budapest, Hungary - سفارة الجزائر ببودابست, المجرYemen Embassy Hungary السفارة اليمنية هنغاريا
