31/12/2021
Sokan várják örömmel az évvégi ünnepeket, de jócskán vannak olyanok is, akiknek a karácsony és a szilveszter nem különleges napok, sőt akár még nyomasztóak is lehetnek. Mi azt tanácsoljuk az év utolsó napján, hogy próbáljátok meg elengedni - legalább ma - az elvárásokat, akár mások, akár ti magatok támasztjátok őket. Lépjetek át az új évbe úgy, ahogyan jól esik! Lépjetek át úgy, hogy jót tesztek magatoknak és közben másoknak sem tesztek rosszat! Persze vigyázzatok magatokra és másokra is! De ezt - reméljük - úgyis tudjátok. És tekintsetek úgy 2022-re, mint egy tiszta lapra, amire bármit írhattok majd.
Kívánunk nektek sok erőt, hogy meg tudjátok valósítani a terveiteket. És kívánunk nektek sok olyan embert, akik szeretettel és elfogadással vesznek körül benneteket!
És végül, összegyűjtöttünk néhány kérdést, amit egymásnak vagy magatoknak feltéve, véggig gondolhatjátok, mit vártok 2022-től. Érezzétek jól magatokat!
Újévi kérdések a Kamasz_OK-tól
1. Mi az, amit megtartok az előző évből?
2. Mi az, amitől tartok 2022-ben?
3. Tudom-e ezeket befolyásolni? Ha igen, hogyan?
4. Mi az, amit meg szeretnék változtatni magamon 2022-ben?
5. Mi az, amit ki szeretnék próbálni 2022-ben?
6. Mi az, amit el szeretnék érni 2022-ben?
7. Szavak, amiket ritkábban mondok 2022-ben:
8. Szavak, amiket gyakrabban mondok 2022-ben:
9. Három dolog, amivel örömet szerzek a környezetemnek 2022-ben:
10. Három dolog, amivel jót teszek magamnak 2022-ben:
05/11/2021
Nem te vagy a felelős azért, ha a szüleidnek gondjai vannak. Elsősorban nekik kell a problémájukat megoldani, de természetesen van, hogy nekik sem megy. Ilyenkor az a legjobb, ha ők is segítséget kérnek, de neked sem kell egyedül maradnod egy ilyen nehéz helyzetben. A Mélylevegő Projekt nemrég összegyűjtötte, milyen nehézségekkel néznek szembe azok a gyerekek, fiatalok, akiknek a szülei pszichés problémákkal, mentális zavarral küzdenek. Ha úgy érzitek, senki nem figyel rátok, folyton nektek kell "megmentenetek" valamelyik szülőtöket, tele vagytok szorongással miattuk, esetleg dühösek vagytok a viselkedésük miatt, ne maradjatok egyedül! Olvassatok utána a lenti posztban, írjatok a poszt alá, keressetek minket vagy a Kék Vonal-at!
15/10/2021
Mit tehetsz, ha te vagy egy barátod nagy bajban van?
Az elmúlt hetekben több olyan hírt is olvashattatok, ami egy fiatal ember öngyilkosságáról szól. Rettenetes tragédiák ezek. Ám az együttérzés és szomorúság mellett fontos, hogy azokra is gondoljunk, akik szintén bajban vannak, de még megóvhatjuk őket.
Aki nagyon mélyen van, valahogyan ezt jelzi. Bántja magát, megváltozik a viselkedése, magába fordul, kockázatkeresővé válik, gyakrabban beszél a halálról, búcsúról, és így tovább. Ezeket a jeleket komolyan kell venni, mert az illető így kér segítséget.
De sem akkor, ha te vagy bajban, sem akkor, ha egy barátodat félted, nem kell egyedül maradnod a helyzetben. Keress egy olyan felnőttet, aki komolyan vesz, aki megért, mert biztosan van ilyen! Mindannyiunk körül vannak olyan személyek, akiknek fontosak vagyunk, még akkor is, ha pillanatnyilag nem vesszük észre.
Ne feledd, hogy a legmélyebb kétségbeesésből, önsértésből, öngyilkossági gondolatok közül is van kiút!
A Kék Vonal most összegyűjtötte a legfontosabb információkat arra az esetre, ha megtudjuk, valaki, aki fontos nekünk, öngyilkosságot fontolgat. Itt olvashatjátok el:
https://kek-vonal.hu/hogyan-segits-ha-egy-baratod-ongyilkos-akar-lenni/
Ha kérdésetek van, meg szeretnétek osztani valakivel a problémáitokat, keressetek minket, a közeletekben lévő Gyermekjóléti Szolgálatot, vagy hívjátok a Kék Vonal ingyenes telefonszámát!
11/10/2021
Ma van a nemzetközi előbújás napja. Ez a nap arra hívja fel a figyelmet, hogy bár még mindig nehéz felvállalni, ha valaki eltér a többségtől, mégis sokan megtették, és sokan közülük boldogabb és önazonosabb életet élnek azóta.
Becslések szerint az emberiség legalább 10 százaléka nem sorolható be a heteroszexuális férfi vagy nő kategóriába. Az LMBTQ emberek, vagyis legalább minden tizedik ember szenved el gyakorta hátrányos megkülönböztetést, kirekesztést, sőt esetenként verbális vagy fizikai bántalmazást pusztán egy olyan tulajdonságáért, amiről nem tehet, és amin nem tud változtatni.
Ha úgy érzed, valamiben eltérsz az átlagtól, és ez nehézséget okoz, szorongással tölt el, gondolj arra, hogy nem vagy egyedül! Sokan vannak, akik hasonlóan éreznek, és azok is, akik szívesen kiállnának melletted. Ne maradj egyedül a problémáiddal! Keress egy megbízható felnőttet, barátot vagy fordulj egy jó szakemberhez! Íme néhány fórum, ahol elfogadásra lelsz és praktikus tanácsokat, lelki támogatást is kaphatsz:
Szerelem, szex témában keresd a .hu kamaszoknak szóló oldalát az Instagramon!
Lelki problémákkal, családi, párkapcsolati kérdésekkel keresd a Kék Vonal-at!
Ha úgy érzed, hogy kilógsz a heteroszexuális férfi vagy nő kategóriából, fordulj a Háttér Társaság-hoz!
28/09/2021
Amíg a járványhelyzet engedi, ettől a héttől minden csütörtökön 16-18 óra között várjuk a 17. kerületi gyerekeket és fiatalokat ingyenes klubfoglalkozásokra a Pesti út 29-ben!
Minden héten várnak Benneteket a társasjátékok, pingpong, csocsó és léghoki, de havonta egyszer kézműveskedésbe is bekapcsolódhattok. Gyertek lazítani suli után, érezzétek jól magatokat nálunk!
15/09/2021
Amikor beszélgetünk a fiatalokkal az iskolai konfliktusokról, mindig szóba hozzák, hogy a sok bántásnak öngyilkosság is lehet a következménye. Nemrég egy fiatal valóban öngyilkos lett. Sokminden lehet a háttérben, amit nem tudunk, de a történetnek része az iskolai zaklatás is.
Tudnotok kell, hogy senki nem érdemli meg, hogy módszeresen piszkálják, zaklassák. Senki nem érdemli meg, hogy magára maradjon a gondjaival. Mindannyian felelősek vagyunk egymásért.
Fiatalként Te is tehetsz azért, hogy enyhüljenek a konfliktusok az osztályban, hogy valaki, aki rosszul érzi magát, jobban legyen. Elsősorban viszont a felnőttek felelőssége, és nekik meg is van rá minden eszközük, lehetőségük.
Ne maradjatok egyedül egy problémával! Akár a tiétek, akár a másé, kérjetek segítséget egy felnőttől! Ha nincs a környezetetekben olyan, akiben megbíztok, forduljatok a legközelebbi Gyermekjóléti Szolgálathoz, hozzánk, vagy hívjátok a Kék Vonal-at!
06/09/2021
Új tanév, sokaknak új iskola, esetleg új osztály. Az új dolgok sokszor félelmetesek, nyomasztóak. De van benne jó is. Amikor új dologba fogunk, indíthatunk tiszta lappal. Megteheted te is, hogy új alapokra helyezed a tanulással vagy az emberekkel kapcsolatos viszonyodat. Íme a tippjeink, hogyan érdemes elkezdeni:
1. Koncentrálj azokra a dolgokra és emberekre, amik és akik igazán fontosak neked!
2. Fordulj afelé, ami előre visz, ami jó érzéssel tölt el, ami segít megőrizni a testi, lelki egészségedet!
3. Fókuszálj az előtted álló feladatra, és hagyd folyni, alakulni azokat az eseményeket, amelyekre nem vagy hatással!
Ebből a tanévből még mármi lehet. Akár valami jó is.
Ha nem megy egyedül, el vagy veszve, kérj segítséget! Fordulj hozzánk, a hozzád legközelebbi Gyermekjóléti Szolgálathoz, vagy hívd a Kék Vonal-at!
01/09/2021
Elkezdődött az iskola. Sokan vagytok, akik szorongással telve, szomorúan, esetleg dühösen léptétek át az iskola kapuját. Nem könnyű most nektek, ezért szeretnénk most néhány gondolattal egy kis erőt adni az induláshoz.
1. Mindig van körülöttetek legalább néhány felnőtt és fiatal, aki szeretettel, elfogadással fordul felétek. Nehéz pillanataitokban támaszkodjatok rájuk!
2. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai (neked és mindenki másnak is)! Ha nem látszik, annak van magyarázata. Keresd ezt a jót vagy legalább próbálj megértéssel fordulni magad és mások felé!
3. Azért jársz iskolába, hogy okosabb legyél, és legyen lehetőséged később olyan munkát találni, amiben jól érzed magad és meg is fizetnek érte. Mindez a te életed miatt fontos, a többiek véleménye másodlagos.
4. Az iskolában sok értelmetlennek látszó dolgot is kell tanulni, ez igaz. Koncentrálj azokra a tantárgyakra, amik érdekelnek, hozd ki magadból ott a legjobbat. A többit csináld meg úgy, hogy ne legyen belőle gondod!
5. Érni fognak rossz élmények, ez elkerülhetetlen. Elő fog fordulni, hogy valaki türelmetlenül, kötekedően szól hozzád. Ezt legtöbbször nem te idézed elő, nem rólad szól, hanem a másikról. Próbáld meg elkerülni a konfliktusos helyzeteket, vagy ha mégis belekeveredsz, keresd a békés megoldásokat!
6. Semmilyen nehézséggel nem kell egyedül megbirkóznod. Ne maradj egyedül a problémáiddal, kérj segítséget!
Ha nincs kihez fordulnod a problémáiddal, keress minket, a legközelebbi Gyermekjóléti Szolgálatot vagy hívd a Kék Vonal-at!
29/07/2021
Milyennek látnak téged a közösségi médiában? És milyennek gondolod magadat? Érdemes egyszer kipróbálni, és listát írni az online és a valós személyiséged tulajdonságairól. Biztosan lesznek különbségek, de ez egyáltalán nem baj.
Mindannyian mást mutatunk kifelé az életünk különböző területein, mint amilyennek a legközelebbi hozzátartozóink ismernek, és amilyennek önmagunkat gondoljuk. Munkahelyen, iskolában, ismerkedéskor gyakran igyekszünk jó benyomást kelteni, és a jó tulajdonságainkat kidomborítani, és így teszünk legtöbbször a közösségi médiában is.
Ha viszont ez a különbség óriási, ha az online személyiséged és a valóságos szinte az ellentétei egymásnak, azon érdemes elgondolkozni, beszélni róla valaki olyannal, akiben megbízol. Talán jól jönne egy kis támogatás ahhoz, hogy több legyen az önbizalmad, könnyebben létesíts kapcsolatot másokkal, vagy békésebben old meg a konfliktusaidat. Nem mindig könnyű megtalálni az egyensúlyt a közösségi médiában és a való életben. Ha bizonytalannak érzed magad ezen a területen, gondolj arra, hogy ebben sem vagy egyedül. Kérj segítséget egy felnőttől, akiben megbízol, vagy fordulj hozzánk!
02/07/2021
Jó dolog, ha a szüleiddel tudsz róla beszélgetni, de legtöbbször zavarbaejtő felnőttekkel beszélgetni a szerelemről és a szexről. Szerencsére az interneten már több jó és hasznos tartalom van a témában. Összegyűjtöttük a kedvenceinket. Nézzétek, olvassátok őket!
A poszt végén néhány jó tanáccsal is szolgálunk.
A Kék Vonal-at bármikor hívhatod telefonon vagy írhatsz nekik chat-en, ha gondod van szerelem, párkapcsolat, család, iskola vagy bármilyen témában, nem érzed jól magad a bőrödben, sokat szorongsz, magányos vagy.
A Tanulom Magam YouTube csatornáján nagyon sok érdekes videó között találsz olyat is, ami a testünkről, lelkünkről és a szexről szól.
A YELON - nem vagy egyedül honlapján rengeteg érdekes cikk van test, lélek, szerelem, szex témában.
A Hormonmentes.hu YouTube csatornája elsősorban a fogamzásgátlásról szól, de a testünk, nemi szerveink egészséges működéséről is nagyon sokat megtudhattok, ha követitek ezt a csatornát.
És a legfontosabb gondolatok, amiket igyekszünk átadni a foglalkozásainkon a fiataloknak:
1. A szex nem verseny. Akkor kezd el, ha már te és a partnered is készen álltok rá.
2. Felelős vagy magadért és a partneredért is. Mondhatsz nemet és ő is megteheti bármikor, és ezt mintkét félnek tiszteletben kell tartania. Felelős vagy azért is, hogy védekezzetek a nemi úton terjedő betegségek és a nem kívánt terhesség ellen.
3. Tájékozódj, kérdezz! Olvass blogokat, nézz hasznos videókat, és beszélgess a partnereddel, mi a jó neki. Ő is csak akkor fog tudni örömet okozni neked, ha elmondod, mit szeretnél és mit nem.
4. Légy türelmes és elfogadó, és ezt te is elvárhatod másoktól magaddal szemben. A szex minden partnerrel más, az embereknek különböznek a vágyaik. A sokféleség itt is jó, de fontos, hogy csak azt teheted meg és azt tehetik meg veled, amibe beleegyezel. Csak az a szex, ami a szereplők beleegyezésével zajlik. Ahol nincs beleegyezés, azt erőszaknak nevezik.
23/06/2021
A héten elkezdődtek a nyári kamaszcsoportjaink. Előbb a fiatalabb korosztálynak, aztán a nagyobbaknak tartunk egy hetes foglalkozássorozatot. Igyekszünk mindig a korosztályra és az adott csoportra szabni a foglalkozások témáját. De néhány dologban megegyezik minden foglalkozásunk.
1. Komolyan veszünk benneteket! Számunkra minden gyerek és minden probléma egyformán fontos.
2. Fontos nekünk, hogy jól érezzétek magatokat. Bár komoly dolgokról is beszélgetünk, foglalkozásaink játékosak, színesek, így unatkozni biztosan nem fogtok.
3. Itt önmagad lehetsz. Támogatunk benneteket abban, hogy fejlődjetek, túljussatok az elakadásaitokon, válaszolunk a bennetek felmerülő kérdésekre, de nem ítélkezünk felettetek, elfogadunk benneteket olyannak, amilyenek vagytok.
Gyertek nyitott klubfoglalkozásainkra csütörtökönként 14-18 óra között a 17. kerület, Pesti út 29-be, a Gyermekjóléti Központ Klubjába! Zárt kamaszcsoportjainkra bejelentkezés alapján kerülhettek be. Ha szívesen beszélgetnétek Benneteket érintő témákról, érdeklődjetek a Klubban!
14/06/2021
Neked is a nyár, nyár legyen! Mihez lenne kedved leginkább a szünetben? Ha épp nem tudod, látogass el a Klubba! Hoztunk nektek pár kiváló programot a nyári délutánokra. A Gyermekjóléti Központ jól ismert klubhelységében idén is lesznek intenzív kamaszcsoportjaink, ahová bejelentkezés alapján jöhettek. De lesznek nyitott klubfoglalkozásaink is, ahova külsős gyerekek és fiatalok is jöhetnek, hogy gazdagítsák a csapatunkat.
Nyitott klubfoglalkozások minden hét csütörtökön 14.00-18.00 között lesznek. Pár programlehetőség a nyárra: ping-pong, cso-csó, társasjátékok, kártyajátékok, kreatív kézügyességi játékok, léghoki, kézművesfoglalkozások, ügyességi játékok.
Gyertek, várunk!