A Széchenyi Lánchíd avagy mindenkori köznyelvi nevén Lánchíd története. - The Chain Bridge A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849-ben avatták fel.
A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben általában csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, egyben legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte és báró Sina György finanszírozta. A Lánchíd volt az első állandó híd Pest és Buda között, egyben a teljes magyarországi Duna-szakaszon is. Tervezője az angol Willi
am Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Clark Ádám[1] volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők oroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió forintot tett ki, ebből a híd 4,4 millióba került.[2]
A II. világháború végén a német hadsereg a hidat felrobbantotta. Az újjáépített hidat első felavatásának 100. évfordulóján, 1949. november 20-án nyitották ismét meg. Legutóbb 1986–1988-ban újították fel. A pillérek boltívein lévő régi szocialista címereket az eredeti Kossuth-címerekre 1996-ban alakították vissza. A nyári hónapok hétvégéin és bizonyos ünnepi alkalmakkor lezárják a járműforgalom elől, átadva a hidat a gyalogosforgalomnak. The Chain Bridge (Hungarian: Lánchíd) is a suspension bridge that spans the River Danube between Buda and Pest, the western and eastern sides of Budapest, the capital of Hungary. It was the first permanent bridge across the Danube in Budapest, and was opened in 1849. It is anchored on the Pest side of the river to Roosevelt Square, adjacent to the Gresham Palace and the Hungarian Academy of Sciences, and on the Buda side to Adam Clark Square, near the Zero Kilometer Stone and the lower end of the Castle Hill Funicular, leading to Buda Castle. The bridge has the name of István Széchenyi, a major supporter of its construction, attached to it, but is most commonly known as the Chain Bridge. At the time of its construction, it was regarded as one of the modern world's engineering wonders.[citation needed] It has asserted an enormous significance in the country's economic, social and cultural life, much as the Brooklyn Bridge has in New York and America. Its decorations made of cast iron, and its construction, radiating calm dignity and balance, have elevated the Chain Bridge to a high stature in Europe. It became a symbol of advancement, national awakening, and the linkage between East and West. Előzmények:
A 19. században egy Buda és Pest közötti állandó Duna-híd létesítésének gondolata már nemcsak a városfejlesztéssel foglalkozó szakemberekben, hanem a polgárokban is felmerült, azonban a híd építésének ellenzői is akadtak. Egyrészt a magyar mérnökök a nagyfolyami hidak építésében nem rendelkeztek kellő tapasztalattal, másrészt a híd megépítését ellenzők tábora a vízáramlás következtében az alapok kimosódásától, esetlegesen a híd összeomlástól vagy leszakadásától, jégfeltorlódástól, utóbbi eredményeképpen pedig árvíztől tartott. Köztudott volt, hogy az ókori és középkori soknyílású, boltozott hidak közül, amelyek kevésbé széles és kisebb vízhozamú folyókat hidaltak át, többet is elsodort a víz. Az 1775-ös árvíz is élénken élt a lakosság emlékezetében, és pont a híddal kapcsolatos viták közben pusztított az 1838-as pesti árvíz is. Harmadrészt a hídon mindenkinek – a nemeseknek is – vámot kellett fizetnie, a híd tehát a nemesi előjogok csorbítását, a közteherviselés elvének a bevezetését is jelentette. A hídépítés előkészítése, a felmerülő műszaki és gazdasági problémák megoldása gróf Széchenyi István munkájának eredménye. Miután Széchenyi a Buda és Pest közötti állandó híd létesítésének jelentőségéről megbizonyosodott, megvalósítását elhatározta, első teendője volt a Hídegylet megalapítása, 1832. február 10-én. A Hídegylet feladata lett mind gazdasági, mind politikai téren a vállalkozás problémamentes véghezvitelének biztosítása, valamint a közvélekedés megnyerése céljából a megfelelő propaganda előkészítése. Széchenyi elsőként a tehetősebb pest-budai polgárok segítségére számíthatott, így a Hídegylet tagjainak túlnyomó része a legtöbb adót fizető polgárok közül került ki. A Lánchíd létrejöttében jelentős szerepe volt Pest egyik leggazdagabb emberének, a török hódítások után Magyarországra települt görög kereskedőcsalád leszármazottjának, Derra Anasztáznak, és Sina György bécsi bankárnak, a később létrejött Lánchíd Részvénytársaság megalapítójának. Az egylet elnöki tisztségét báró Steinlein Eduárd töltötte be, aki a bajor király követe volt, az alelnöki posztot Széchenyi töltötte be. Steinlein az 1827. évi ###IX. törvénycikk értelmében bajor származása miatt törvényileg kapott nemességet:
„Báró Steinlein Eduárd honfiuvá vétetik föl. A felséges császárnak és apostoli királynak a fenséges császárnéval, született bajor királyi herczegnővel kötött szerencsés házassága és az utóbbinak Magyarország királynéjává lett koronáztatása boldog emlékezetét meg akarván örökiteni a karok és rendek: báró Steinlein Eduárdot, Bajorország felséges királyának a császári királyi udvarnál levő követét, és az ő törvényes utódait, tekintettel jeles tulajdonaira is, az ország honfiává, önszántukból és a dij elengedésével fölvették. Semmit sem kételkedvén, hogy az általa letett eskü erejénél fogva a hazának hálás és az ország érdekei előmozditásában buzgó és hasznos polgárául fogja magát bizonyitani.”
„A Casinóba hívott vendégek: Andrássy György, Károlyi György, Lajos és István, Keglevich Gábor, Steinlein Eduárd grófok, báró Mednyánszky, Wesselényi és a többiek lelkesen fogadták a merész tervet – állandó hidat kell építeni Pest és Buda között, hogy „az ország kettészakított szívét véglegesen egybe lehessen forrasztani”. Amikor másnap a nádorhoz is elmentek, az ősz palatínus hathatós támogatását ígérte e nagy szándék kiviteléhez. S hiába gúnyolódott Metternich – a bécsi és pesti előkelő társaság milyen szívesen kuncogott a herceg szellemeskedésén: „Széchenyi gróf azt képzeli magáról, hogy ő fedezte fel a Dunát…” – kezdett alakulni a Duna-szabályozás korszakos munkája is. Igaz, Beszédes mérnök tervei valóban nem látszottak eléggé reálisaknak, de az új tanácsadó, Vásárhelyi Pál mérnök igen talpraesett és józan ember. Ahogy az első gőzhajók megindultak a Dunán, mozgásba lendült minden, az emberek lelkesedtek, a híd eszméje is hódított, rózsás ködben látszott lebegni minden, a nagy folyam, a haza, a jövő…” [1]
A Hídegylet tagjai három alosztályban – politikai, műszaki, pénzügyi – tevékenykedtek, és a beruházás megvalósításának végezetéig ellátták a feladatköreiket. Avégett, hogy a Hídegylet tagjai kellő tájékoztatásban részesüljenek, valamint hogy maga Széchenyi is bővíthesse saját ismereteit, barátjával, Andrássy Györggyel tanulmányútra indult Angliába, ahol számos neves hídépítő mérnök munkásságát megismerhette, valamint a William Tierney Clark által tervezett és épített hidakat is megtekinthette. Felkereste korának legnevesebb hídtervezőjét, Thomas Telfordot is. A jégtorlódás, árvizek és kimosódás kevés pillérrel való elkerülése érdekében Telford javasolta Széchenyinek a feladatra a lánchíd típust, és példaként ajánlotta Széchenyinek a 176 méteres középső nyílású, 1826-ban átadott Menai-szoros hídját. Itt jutott Széchenyi arra az elhatározásra, hogy a létesítendő híd műszaki megoldását tekintve lánchíd legyen, mikor pedig az első Duna-híd tervezőjének és kivitelezőjének személyéről döntött, William Tierney Clark angol mérnökre esett a választása. Ezek után már a kivitelezésre irányult Széchenyi munkája. Official name Széchenyi Lánchíd
Other name(s) Lánchíd
Carries two road lanes
Crosses Danube River
Locale Budapest
Designer William Tierney Clark
Design chain Suspension bridge
Material wrought iron and stone[1]
Total length 375 metres (1,230 ft)
Longest span 202 metres (663 ft)
Construction begin 1840[1]
Construction end 1849[1]
Opened November 20, 1849
Sajnos a felújítás alatt mi zárva leszünk, ellemben otthonodban az ecarport elérhető :)
Autóbeállót olcsón profiktól!
09/11/2015
VinjaToons Statements S01E03
This Episode of the VinjaToons Statements contains some off the hook humor, and great fun for everyone. Hope you will enjoy the new Statements of Our beloved...
Nincs is jobb átsétálni rajta egy szép nyári estén :)
07/06/2015
Tudtátok, hogy eredetileg nem volt szabad dohányozni a Lánchídon? És igen, van nyelve az oroszlánnak :)
Az oroszlán nyelve és a Lánchíd többi titka
A(z) "Az oroszlán nyelve és a Lánchíd többi titka" című videót "ORIGO VIDEOROVAT" nevű felhasználó töltötte fel a(z) "emberek/vlogok" kategóriába. Eddig 12858 alkalommal nézték meg.
11/02/2015
A Lánchíd építése idején a világ egyik legkorszerűbb és legjobban merevített függőhídja volt
14/09/2012
Tudtad? Ezelőtt pont 151 évvel nyitotta meg kapuit a Lánchíd budai hídfőjénél a Budai Népszínház... :)