04/06/2026
A május igen mozgalmas volt a Társaságaink által üzemeltetett Jávorka utcai Krízis szállón.
Dolgozói felajánlás útján több használt műszaki cikket is kaptunk - hűtőt, tv-t, mikróhullámú sütőt.
Több új beköltöző kollégánknak is átmeneti segítséget tudtunk nyújtani: egy kolléganő a Temesvár utcai, egy kolléganő a Laky Adolf utcai telephelyről költözhetett az emeletre.
További jó hír: beszerzésre és bekötésre került egy Beko típusú automata mosógép a régi, már működésképtelen helyére.
28/05/2026
Odafigyelésével életet mentett a komlói üzemvezetőnk!
A hétköznapi hősök itt vannak körülöttünk. Alábbi friss történet is mutatja: a mikroközösségek szerepe kiemelkedő mai világunkban.
Komlói üzemünk egyik egyedül élő megváltozott munkaképességű dolgozója az elmúlt héten felhívta az üzemvezetőjét, hogy aznap nem menne be dolgozni, mert rosszul aludt, rémálmai voltak, fél. Tamás, az üzemvezetője – aki egyébként természetesen jól ismeri a beosztottjait – érezte a beszéd zavarosságát, az egymásutáni mondatok furcsaságát. Még kérdezett egy-két dolgot, és úgy döntött, hogy megadva a kollegina elérhetőségét kihívja a mentőket. A mentősök pedig beszállították a pécsi sürgősségire. A kollegina cukorbeteg, a történtek egy tünetegyüttes összessége volt, komába esett. Ma már jól van.
Mindez jó például szolgál arra, hogy figyeljünk egymásra, hiszen a beosztottjait ismerő üzemvezető végülis egy nagyobb szerencsétlenséget tudott megelőzni!
26/05/2026
Az ügyvezető és a gazdasági igazgató megtartották szokásos negyedéves tájékoztatásukat a társaságok középvezetői, vezetői számára a társaságok gazdasági helyzetével kapcsolatban.
Ennek keretében szó esett az árbevételekről és a támogatói okirat aktuális helyzetéről, melynek kapcsán tulajdonosi iránymutatásra vár a cégvezetés.
Az első három hónapban tendereknek köszönhetően megugrott árbevétel és magasabb járulékköltségek mellett a tavalyival összemérhető eredményt produkált a három cég.
22/05/2026
A készülő Körbetekintő belső újság Sokszínűek vagyunk rovatában olvashatjátok majd alábbi cikk bővített változatát.
Halász Zsóka a gödi üzemünk dolgozója szabadidejében fotografál. Erről kérdeztük.
Mióta dolgozol a Kézműnél?
Július 20-án lesz hat éve, hogy betanított munkásként dolgozom a KÉZMŰ gödi üzemében. Nagyon féltem, amikor idejöttem munkát vállalni, mert hosszú évekig nem tudtam előtte dolgozni az egészségi állapotom miatt, ráadásul a társasági életem is beszűkült. Ahogy telt az idő és megismertem a kollégákat és hozzászoktam, hogy hosszú idő elteltével, újra van napirendem, amihez alkalmazkodni lehet, fokozatosan egyre jobban lettem és nagyszerűen beilleszkedtem a közösségbe. Nagyon szeretek itt dolgozni, szeretem a kollégákat és szeretem a munkákat is, amiket kapunk, aminek pedig különösen örülök, hogy tolerálják a hangulatingadozásaimat: tudják, hogy mikor kell engem békén hagyni, mert bizony vannak mélypontok. Megváltozott munkaképességű vagyok, mentális betegséggel élek 2008-tól, 2014-től vagyok papíron is megváltozott munkaképességű, ezért nagy segítség a számomra, hogy létezik ez az üzem, ahol otthon érezhetem magam.
Mikor kezdtél el fotózni?
Eredetileg tűzzománcozott dísztárgykészítő vagyok és mielőtt idejöttem a céghez kézművesként dolgoztam. Először a munkáimhoz kellett elkezdenem fotózni, mert interneten árultam a kézműves munkáimat, illetve vásárokra jártam, valamint kézműves boltokban is értkesítettem a munkáimat. 2010-ben kaptam egy Canon fényképezőgépet és onnantól már nem csak a munkáimat fotóztam, hanem a fotózás lassan a szenvedélyemmé vált. Úgy szoktam mondani, hogy „belébotolva” fotókat készítek, amikor a „lélek exponál”, ezek érzések, pillanatok, ahogy sétálok a természetben, és valami valamiért egyszerűen megragad és úgy érzem, hogy meg kell örökítenem.
20/05/2026
Az első negyedévben 7 telephelyet keresett fel a cégcsoportunk megfelelési tanácsadója, dr. Dóra Lajos, közvetlen kapcsolatot kialakítandó az üzemvezetőkkel és a dolgozókkal: ismertette a feladatait és az etikai aggályokkal összefüggő bejelentések mikéntjét. Bár a compliance-i munka nem látványos, ám nagyon fontos, mert az egészséges szervezeti kultúra kialakításának, fejlesztésének – a legnagyobb kockázatot hordozó területekre összpontosítva – fontos része.
08/05/2026
A duális szakképzés oktatóival készülünk a technikus-hallgatók nyári gyakorlatára.
07/05/2026
Sikeresen teljesítettük az ISO felügyeleti auditot!
Örömmel tájékoztatjuk partnereinket és követőinket, hogy a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft. a mai napon sikeresen zárta az ISO 9001 (MIR) és ISO 14001 (KIR) rendszerek második felügyeleti auditját.
A május 6-7. között zajló vizsgálat során mind a helyszíni bejárások, mind az online távauditok eredményesen zárultak. A szakemberek mindent rendben találtak, ami visszaigazolja folyamataink magas minőségét és környezeti felelősségvállalásunkat.
Köszönjük minden kollégánknak a lelkiismeretes felkészülést és a példaértékű helytállást!
05/05/2026
Május 5.: az Európai Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazottak szerint az Esélyegyenlőség napja. A KÉZMŰ, az ERFO és a FŐKEFE – amelynek dolgozóinak több mint 80%-a megváltozott munkaképességű, jelentős részük valamilyen fogyatékossággal él – társadalmi szerepvállalásának fontos eleme az esélyegyenlőség megteremtése, fejlesztése.
A kommunikációs osztály egyik feladata a fiatalok szemléletformálása - örülünk annak, ha kicsit hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ma az esélyegyenlőségre nyitottabb generáció nő fel. Karvai Sándor iskolai szemléletformálás mellett egyebek közt látássérültként autókat mutat be, Vaskó Mária a Nem Adom Fel! Együttes szólóénekeseként ösztönöz: sohase adjuk fel az álmainkat!
29/04/2026
Ma van a Vakvezetőkutyák Világnapja. Cégcsoportunkban több ilyen kutya segíti kollégáink mindennapjait.
A látássérült Gorzsás Kriszta a FŐKEFE betanított munkása, akinek mindennapjait a másfél éves labrador, Ciprus könnyíti meg. Kriszta korábban fehérbottal közlekedett, ám Ciprusnak köszönhetően könnyebb lett az élete. "Nagyon fontos a vakvezetőkutya és a gazdája közötti összhang és bizalom!" - mondja Kriszta. Ciprusnak a segítés, akár az utcán, akár a munkahelyen, munka, viszont "szabadidejében" ugyanolyan játékos, mint a többi kutya. Azt is elárulta Kriszta, hogy ezen a jeles napon, az egyébként primőr tápon élő Ciprus extra falatokat fog kapni...