❗️FŐVÁROSI EDZŐTEREMBE SIETTEK A MENTŐK❗️
🏋️Pár hónappal ezelőtt egy budapesti edzőterembe kérték a mentők gyors segítségét, miután egy negyven év körüli férfi edzés közben összeesett, görcsrohama zajlott, majd nem tért magához.
🆘Többen azonnal a segítségére siettek, mentőt hívtak és mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A mentésirányítás azonnal újraélesztésre instruálta a bátor bejelentőket, miközben több egységnek is riasztást adtak le.
🛡️Az edzőterem sportolói egy emberként küzdöttek társuk életéért, majd a helyszínre érkező bajtársaink vették át az ellátást. Az időben megkezdett segítségnyújtásnak és a mentők szakmai helytállásának köszönhetően a férfi keringése rövidesen visszatért, majd a helyszíni ellátás után bajtársaink stabil állapotban szállíthatták kórházba.
🫀A Szívritmuszavar Hete alkalmából különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a hirtelen keringésmegállások hátterében gyakran szívritmuszavar áll. Ilyen helyzetekben minden perc számít, az időben megkezdett újraélesztés pedig szó szerint életet menthet.
🙏A betegnek mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!🚑❤️🇭🇺
Országos Mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook oldala FIGYELEM:
Az oldalon megjelenő kommentek nem azonosak az Országos Mentőszolgálat véleményével!
Az Országos Mentőszolgálat hazánk legnagyobb mentő- és egészségügyi intézménye, mely több mint hetvenöt éve lát el mentési és betegszállítási feladatokat. Működési körünk az ország egész területére kiterjed, 8500 elhivatott mentődolgozó az ország 256 mentőállomásán és mentési pontjain teljesít szolgálatot.
07/06/2026
❗️SZABADNAPOS ORVOSOK KÜZDÖTTEK EGY FÉRFI ÉLETÉÉRT❗️
A közelmúltban egy Somogy vármegyei cukrászda előtt sétált el egy 60 év körüli férfi, mikor minden előzmény nélkül összeesett. A történteket látta egy szabadnapos orvos házaspár és azonnal a segítségére siettek.
Mentőt hívtak és megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, így azonnal újraélesztést kezdtek, amihez félautomata defibrillátort is használtak és egymást váltva küzdöttek a beteg életéért.
Elsőként mentőgépkocsi, majd mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Bajtársaink átvették az életmentést, ami az időben megkezdett szakszerű segítségnyújtásnak és a mentők összehangolt csapatmunkájának köszönhetően sikerre vezetett és a beteg keringése visszatért.
A férfit végül stabil állapotban, légi úton szállították kórházba bajtársaink.
Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!(képünk illusztráció)🚑❤️🇭🇺
07/06/2026
❗️MA VAN A PEDAGÓGUSOK NAPJA❗️
🧑🏫Június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük, mindazokat a tanítókat, tanárokat, nevelőket, oktatókat és gyógypedagógusokat, akik nap mint nap áldozatos munkájukkal formálják a jövő generációját.
⚕️Az Országos Mentőszolgálat számára külön öröm, hogy egyre több pedagógus csatlakozik az „Életmentő készségek fejlesztése” közös projekthez, amelynek célja az elsősegélynyújtási és életmentési ismeretek minél szélesebb körű terjesztése és elmélyítése Magyarországon.
👨🎓A projekt keretében eddig 2181 pedagógus regisztrált és kapott jóváhagyást a részvételre, közülük jelenleg 878-an érik el az „Instruktor képzés pedagógusok részére” kurzust, míg 20-an már gyakorlati képzésen is részt vettek.
🙏Köszönjük minden pedagógus nyitottságát, szakmai elkötelezettségét és partnerségét abban a közös küldetésben, hogy minél több fiatal sajátíthasson el olyan tudást, amely egy napon akár emberéletet is menthet. 🚑❤️🇭🇺
06/06/2026
❗️A MENTŐK SZEME LÁTTÁRA OMLOTT ÖSSZE A BETEG KERINGÉSE❗️
🫀Mellkasi fájdalom miatt kért segítséget egy 75 év körüli nő a közelmúltban Hajdú-Bihar vármegyében. Rövidesen mentőgépkocsi érkezett a helyszínre, bajtársaink megvizsgálták a beteget, de állapota drasztikusan romlott, így végül segélykocsit kértek.
⚕️Perceken belül esetkocsi csatlakozott a mentők csapatához és közösen folytatódott az ellátás. A betegnek infarktusa volt, így állapotstabilizálást követően azonnal elindultak a kórház irányába, útközben azonban a nő keringése összeomlott.
🚁Bajtársaink azonnal emelt szintű újraélesztésbe kezdtek és mentőhelikopter segítségét kérték. A mentők gyors reakciójának és szakmai készenlétének köszönhetően a nő keringése visszatért és végül stabil állapotban adták át a kórházban a beteget.
🔹Mielőbbi teljes felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!(képünk illusztráció)🚑❤️🇭🇺
❗️FIGYELJ A SZÍVED JELZÉSEIRE❗️
🫀A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében elengedhetetlen testünk jelzéseinek korai felismerése.
💔A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk félvállról venni ezeket a jeleket:
rendszertelen szívdobogásérzés,
nehézlégzés,
mellkasi fájdalom,
gyakori szédülés, gyengeség,
ájulás
💙A Szívritmus Világhete idei mottója a szívritmuszavar kezelése során a személyre szabott, betegközpontú ellátás fontosságára és a betegutak egyediségére hívja fel a figyelmet: „A te szíved, a te ritmusod, a te történeted”.
⚕️Vigyázzunk a szívünkre, és kérjünk időben szakorvosi segítséget! 🚑❤️🇭🇺
05/06/2026
❗️A MENTŐKÉRT FUTOTT DUNAÚJVÁROS❗️
🏃♂️Óriási sikerrel rendezték meg a „Jót Fut a Város – Dunaújváros!” jótékonysági eseményt szombaton a Városháza téren. A jó hangulatú rendezvényen több mint 4 millió forint, egészen pontosan 4.000.104 forint gyűlt össze a dunaújvárosi mentőállomás pihenőszobáinak felújítására.
👟A futás ezúttal is többről szólt, mint a kilométerekről: a résztvevők közösen járultak hozzá ahhoz, hogy jelentős támogatás érkezzen bajtársaink munkakörülményeinek javítására. A nap végére ismét bebizonyosodott, hogy a közösségi összefogás ereje mire képes.
💪Hálásan köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak és szervezőnek, hogy hozzájárultak a nemes cél megvalósulásához!🚑❤️🇭🇺
05/06/2026
❗️VEZÉRSZURKOLÓ LETT ROSSZUL A VÍZILABDA MECCSEN❗️
🤽Néhány hete egy fővárosi vízilabda meccsen adtak mozgóőrséget budai bajtársaink. Az összecsapás már javában zajlott, mikor jelezték az életmentőknek, hogy a vezérszurkolók egyike nagyon rosszul van a nézőtéren.
🩺A mentők azonnal a férfi segítségére siettek és megállapították, hogy a betegnek nagy kiterjedésű szívizom infarktusa van. Megkezdték a gyógyszeres ellátást és a kórházba szállításhoz esetkocsit hívtak, akik rövid időn belül stabil állapotban adták át a kórházban a férfit, ahol már felkészülten várták a kardiológiai centrumban.
⚕️Örömteli fejlemény, hogy a napokban egy újabb vízilabda mérkőzés helyszínén a mentőtiszt és mentőtechnikus bajtársak ismét összetalálkoztak a már gyógyult férfival, aki azonnal megismerte megmentőit, átölelte őket és köszönetet mondott az ellátásért.
💎A mentésben résztvevőknek szívből gratulálunk! 🚑❤️🇭🇺
04/06/2026
❗️OVISOK A KISVÁRDAI MENTŐÁLLOMÁSON❗️
💎Az utóbbi hetekben gyermekkacajtól volt hangos a Kisvárdai Mentőállomás, ahová az elmúlt időszakban több mint száz óvodás látogatott el.
🔹A Mentők Napja alkalmából egy környező falu óvodájából (Pátrohai Csillagszem Óvoda) és két helyi intézményből (Tordai úti Óvoda, Harmatcsepp És Liliom Református Bölcsőde) is érkezett megkeresés a kisvárdai bajtársakhoz, amit természetesen hatalmas örömmel fogadtak.
🚸A Pátrohai Csillagszem Óvodából negyven gyermek ismerhette meg a mentőállomást, a mentőautókat és a bajtársak munkáját. A kis látogatók lelkesen vettek részt a bemutatókon, sőt a csoportból többen azt is megosztották bajtársainkkal, hogy a jövőben mentősként szeretnének dolgozni.
📜A kisvárdai bajtársak a gyerekek által és az óvónénik segítségével készített oklevelet, valamint kézlenyomatokkal ellátott plakátot kaptak emlékül. 🚑🇭🇺❤️
04/06/2026
❗️OTTHON SZÜLETETT LÍDIA EMÍLIA❗️
🫄Múlt héten, az éjszakai órákban kezdődtek fájásai egy 39 hetes kismamának Veszprém vármegyei otthonában. Már éppen kórházba akartak indulni párjával, amikor az események felgyorsultak és a magzatvíz elfolyt, így a mentők segítségét kérték.
🆘Mentésirányító bajtársnőnk a vonal másik végéről segítette a szülőket, miközben a helyszínre indította a legközelebbi mentőgépkocsit és esetkocsit.
👶Néhány perc múlva megszületett Lídia Emília, aki hangos sírással köszöntötte szüleit. Kiérkező bajtársaink ellátták az egészséges kislányt és édesanyját, majd stabil állapotban kórházba szállították őket.
💙A kicsinek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek szívből gratulálunk! 🚑❤️🇭🇺
04/06/2026
❗️MEGHATÓ LEVELET KAPTUNK❗️
“Kedves OMSZ! Szeretném Veletek megosztani kislányom történetet, aki egy 6 éves élet vidám kislány, Sári.
Ovis ballagáskor megkérdezték Tőle mi szeretne lenne majd ha nagy lesz! Egyből rávágta hogy mentős hiszen a nagypapája js az volt ! És Ő is az lesz mert a mentős mindenkin segít és hátul akar lenni a mentőben mert ott történik minden ott van rá a legnagyobb segítség !
Bízom benne, hogy az álma egyszer valóra válik és valóban egy új bajtársat köszönhettek majd benne!
A nagypapáról néhány emlék: Király Péternek hívtak a tiszafüredi mentőállomáson dolgozott, majd állomásvezető is volt halálig! Közel 30 évig dolgozott Tiszafüreden, de 2009-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt 49 évesen.
Úgyhogy én lennék a legbüszkébb, ha valóban lenne majd egy kis mentős a családban!
Köszönöm, hogy megoszthattam. Minden jót kívánok munkájukhoz! Üdvözlettel: C.K.D” 🚑❤️🇭🇺
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Markó Utca 22
Budapest
1055
