Párbeszéd Magyarországért Budapest

Párbeszéd Magyarországért Budapest

Megosztás

A Párbeszéd Magyarországért fővárosi oldala. Csatlakozz! -https://parbeszedmagyarorszagert.hu/urlap/csatlakozz-hozzank Magyarország kettészakadt.

Egy szűk korrupt elit az egyik oldalon, egy egyre nagyobb létbizonytalanságban élő tömegek a másikon. Ha el akarjuk kerülni a mindent elsöprő válságot, akkor újfajta politikára van szükség. Új emberekre, új megoldásokra. Olyan politika kell, amely nem az erőszak nyelvén beszél, amely meggyőzni, és nem legyőzni akarja a többi felet, amely nem alattvalókat, hanem partnereket keres. Légy képben, csel

11/12/2021

Tegnap Szabó Timeával a körzet párbeszédes parlamenti képviselőjével, Karácsony Gergely főpolgármesterrel és dr Kiss László polgármesterrel személyesen is kilátogattunk Mocsárosdűlőre.

Az utóbbi napokban több alaptalan vádaskodás érte a kerület és a főváros vezetését. A helyi fideszes média azt harsogja, hogy az új, ötpárti városvezetés lakóparkokat akar építeni a Mocsárosra.

Ez arcátlan hazugság, a valóság épp ellentétes a vádakkal, sőt épp a fideszeseknek voltak korábban olyan tervei, amivel most másokat vádolnak.

Mi is az igazság?

A főváros és a kerület vezetése a Mocsárosdűlő területét nemrég védett zöldövezetté minősít***e. Így ez a terület a jövőben nem épülhet be. Ez hatalmas eredmény , hisz az elmúlt 30 évben nem volt rá pelda a fővárosban, ekkora mértékű zöldterületté minősítésre. (Csupán a képen is látható Főtáv vezeték és a Pusztakúti út közötti sáv maradt "vegyes " besorolású terület, mert a vezeték miatt nem tud zöldterület lenni.)

Ezzel szemben épp a fideszes Bús Balázs volt az, aki polgármesterként a terület beépítésén gondolkodott. Lovarda, sportközpont és lakópark építése is felmerült a Mocsároson .

Megjegyzem a Bús-Tarlós korszakban minősít***ek át egy sor zöldterületet építési területté, így épült be szinte az összes hegyoldal a kerületben. Akkor épült túl a kerület, amit nem követett megfelelő infrastruktúra fejlesztés, ennek köszönhetjük a túlzsúfoltságot és a közlekedési dugók jó részét. A jelenlegi városvezetés, viszont egyetlen négyzetméter zöldterületet sem vont építési zónába.

Szóval jó fideszes szokás szerint alaptalanul vádolnak minket azzal, amit különben ők maguk megt***ek vagy megt***ek volna

Párbeszéd: nem minden párt szeretné ugyanannyira az online szavazás gyorsítását – DK: támogatják a gyorsítást | 24.hu 24/09/2021

Itt is elmondtam, hogy HA TUDSZ SZAVAZZ SZEMÉLYESEN, ezzel esélyt adsz másnak az online szavazásra. Sokan semmiképp sem tudnak személyesen szavazni, mert külföldön élnek, vagy itthon, de az ország másik végében, mint ahol szavazhatnának a, vagy az egészségi állapotuk nem engedi meg. NEKIK érdemes mielőbb REGISZTRÁLNI.
Mivel az online kapacitás véges, ne vegyük el előlük az esélyt, mert így lemaradhatnak a szavazásról!

Párbeszéd: nem minden párt szeretné ugyanannyira az online szavazás gyorsítását – DK: támogatják a gyorsítást | 24.hu Nagyon sokan szeretnének online voksolni az ellenzéki előválasztáson, ám az informatikai rendszer nem bírja a terhelést. A jelenlegi tempó mellett nem tud majd mindenki leszavazni az interneten azok k

18/09/2021

Történelmi pillanat! Mindjárt kezdődik Magyarország történetének első országos előválasztása. Az OEVB már a fedélzeten, kezdjük a mai ülést. Remélem minden felmerülő problémát hatékonyan megoldunk! Jó munkát és sok türelmet kívánok annak a több ezer lelkes önkéntesnek, akik terepen, a sátrakban biztosítják az előválasztás hátterét!

10/09/2021

Bajnai Gordonra most is érdemes odafigyelni,mert fontos dologra hívja fel a figyelmet. Arra a miniszterelnök-jelöltre érdemes szavazni, aki meg tudja szólítani a volt fideszeseket és a bizonytalanokat is, mert csak így lehet leváltani Orbánt. Teljesen mindegy , hogyan kormányozna valaki, aki szinte biztos veszitene Orbán ellen.

8+1 pont az előválasztásról:

1. A 2022-es választás generációkra eldöntheti a közös sorsunkat. Mostanra már - akár szereti, akár nem - mindenkinek világos: az Orbán-rendszer nem illeszthető össze Magyarország európai jövőjével. A döntés történelmi jelentőségű lesz: vagy Orbán megy és mi, magyarok maradunk Európában - vagy Orbán marad és általa az ország megindul vissza keletre, újra belelépünk az ismert, évszázados, önsorsrontó csapdába.

2. A 2022-es választásra létrejött ellenzéki összefogás, minden kezdeti sutaságával és konfliktusával együtt az egyetlen megfelelő és régóta esedékes válasz arra a kelepcére, amelyet a Fidesz 2011-ben a választási törvénybe épített. Ez az együttműködés teszi lehetővé, hogy a 2010-es hatalomátvétel óta most először érdemi esély mutatkozik a NER leváltására.

3. Az ellenzéki előválasztás a legalkalmasabb jelöltállítási folyamat, mert az így elnyert mandátum erős és egyértelmű felhatalmazást ad a győzteseknek és mindenki számára elfogadhatóvá teszi az így kiválasztott képviselőjelöltek támogatását. Feltéve, hogy a résztvevők mindegyike észben tartja: a végső cél közös, vigyázni kell egymásra, a későbbi együttműködésre a versengés közepette is.

4. Az előválasztáson várhatóan néhány százezer választó vesz majd részt. Ezek a bátor és aktív polgárok mára egyetértenek abban, hogy mindennél fontosabb céljuknak tekintik a kormány- és rezsimváltást és ezért hajlandóak lesznek majd, akár a saját kedvenc jelöltjük vagy pártjuk alulmaradása esetén is, az előválasztás győztesét támogatni a magasabb cél érdekében

5. A jelöltek és érvek közötti választás nem lesz könnyű. Saját tapasztalatból mondom ezt, hiszen a miniszterelnök-jelölteket - egy kivétellel - személyesen ismerem. Mindegyikük bátor, tisztességes és felkészült ember. Jó lenne őket - együtt - döntéshozó szerepben látni mielőbb. Szimpátia alapján tehát nehéz a döntés.

6. Egy ilyen előválasztáson az a legfontosabb kérdés, hogy az ezen résztvevő, néhány százezer elkötelezett szavazó végül képes-e olyan jelölteket állítani, akik személyükben alkalmasak arra, hogy jövő áprilisban összességében jóval több mint két és fél millió szavazatot szerezzenek a változás ügyének. Ha ez nem sikerül, akkor nem lesz rezsimváltás. Mert hiába szimpatikus valaki most, ha végül jövő áprilisban nem nyer. És hiába hisszük, hogy ő kormányozna legjobban, mert ha végül nem nyer, akkor ez nem fog kiderülni.

7. Így hát a személyes- és pártszimpátiát is a győzelemnek kell alárendelni. Érdemes hideg fejjel mérlegelni, helyben is és a miniszterelnök-jelöltek esetében pedig mindenképpen: kinek van esélye a végső győzelemre? Ki az, akiről elhisszük, hogy a közvetlen párthíveken túl is képes szavazatot szerezni? Ki az, akit azok is támogatnak majd, akik pár éve még a Fideszre voksoltak? Azok, akik bizonytalanok, nem szimpatizálnak egyetlen párttal sem, akik nem is gondolják ellenzékinek magukat, csak elegük van az egészből? Ki tehát az a személy, aki a hívek elkötelezett táborán túl, akár csak a kisebb rosszként, de választható lesz? Ki az, aki közel három millió szavazót egyetlen, változást akaró táborba képes egyesíteni jövő tavasszal?

8. Én ezen hideg logika, racionális elemzés alapján jutottam oda, hogy a szükséges többség megteremtésére, a jövő áprilisi győzelem kivívására legalkalmasabbnak Karácsony Gergelyt tartom. Ezért fogom a szeptemberi előválasztáson őt támogatni és ezt ajánlom - párt- és személyes szimpátiától függetlenül - minden előválasztó társamnak is.

+1 p.s. De bárhogyan is döntötök majd, mindenképpen menjetek el és szavazzatok! A választás, a változás most szeptemberben kezdődik.

06/09/2021

Az Országos Előválasztási Bizottság ellenőrizte és összeszámolta a jelöltek által eddig leadott ajánlásokat. A ti jóvoltatokból 41,5 ezer aláírást tudtunk átadni a Bizottságnak. Köszönöm a támogatást! Megszolgálom, megnyerjük az előválasztást, és közösen legyőzzük a kiváltságos kevesek hatalmát képviselő kormányt. Nem adjuk a jövőnket!

02/09/2021
Ünnepélyes keretek között nyitott meg a Plázs – Mától strandolhatunk a Rómain 30/07/2021

50 év kihagyás után mától ismét lehet legálisan fürdőzni a Rómain. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a III. kerületi Önkormányzat részéről én nyithattam meg a szabad strandot, így a Római ma is visszakapott valamit a régi hangulatából. Ezért sokat t***ek a civilek és a kerületi önkormányzat dolgozói, amit ezúton is köszönök.
A strand ingyenes, augusztus 21-ig minden nap 11-19 óra között lesz nyitva. A strandon van zuhanyzó, pelenkázó, wc, vízimentő sőt napágy is!

Ünnepélyes keretek között nyitott meg a Plázs – Mától strandolhatunk a Rómain Közel 50 év után, mától ismét van szabadstrandja Budapestnek, ünnepélyes keretek között megnyitott a Római-parti Plázs.

10/04/2021
25/03/2021

Igazságot az elnyomott ujguroknak! - Kiállunk az emberi élet méltósága mellett!

Igazságot az elnyomott ujguroknak! // Justice for those suffering in Xinjiang!
_________________
A kínai védelmi miniszter ma az I. kerületbe látogatott. Ennek kapcsán a Budavári Önkormányzat képviselőtestületének többségi része fontosnak érezte, hogy szolidaritását fejezze ki a kínai Hszincsiang tartományban élő ujgur kisebbséggel és kiálljon annak elnyomása ellen, ahogy ezt az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia is teszi.

Kiállásunkkal azért az európai, demokratikus értékrendért tüntettünk, amiben mi magunk is hiszünk és amiért nap mint nap dolgozunk: egy olyan világért - és ezen belül egy olyan kerületért - ahol nincs helye etnikai vagy vallási alapú megkülönböztetésnek és rasszista gyűlöletnek; ahol autoriter döntések helyett a jogállam és a közösségi párbeszéd dönt; ahol nem hunyunk szemet a származás alapú gyűlölet és bántalmazás felett öncélú politikai érdekek miatt (mint ahogy azt a Kormány teszi).

Kiállunk Európa mellett, kiállunk a demokrácia és az emberi élet méltósága mellett - igazságot az ujguroknak!
--------
Az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Kanada közös, hivatalos kiállását az ujgur etnikum elnyomása ellen itt olvashatják (angol nyelven): https://www.gov.uk/government/news/joint-statement-canada-uk-and-us-statement-on-xinjiang

Photos from V. Naszályi Márta polgármester's post 22/03/2021

"Visszakapott hit a civil és állami 'közeg' együttműködésének hatékonyságában"

Az alábbi posztot Bence Buday t***e közzé az 1. kerületi anyukák csoportban, az ő engedélyével osztotta meg V. Naszályi Márta polgármester:

Sziasztok! Gondoltam megosztom Veletek a történetemet, mert sokatokat érinthet akár közvetlenül is és számomra is számos tanulság van benne.
Történt, hogy még tél elején több héten keresztül átépítették a Hegyalja út legalsó szakaszát; ott ahol a Krisztina körútról felkanyarodik a felfelé haladó sáv. (a térképen jelölt szakasz)
Naponta járok ezen az útvonalon (sok tízezer másik autóssal együtt) mindkét irányban és az volt a benyomásom, hogy az új kialakítás nem lett túl biztonságos: a fentről lefelé nagy sebességgel, pont a kanyarba érkező járműveket csak egy 10-15 cm-es útpadka választotta el a szemben lentről felfelé araszoló járművektől. (lásd csatolt kép)
Arra gondoltam, hogy elég egy figyelmetlenség, esős vagy havas útviszonyok, és máris kész lehet a baj: a fentről érkező autó, busz vagy kamion 'simán átszalad' az apró útpadkán és frontálisan belezuhan a szintben kb. 1 méterrel alacsonyabban lévő autóba. Nem szerettem volna egy ilyet átélni, és nem kívántam volna másnak sem; a következményeket egy ilyen tragédiánál nem nehéz elképzelni...
Szerintem egy jól kihelyezett szalagkorlát jelentősen tudta volna csökkenteni a baleset kockázatát.
Többször elhaladtam mellette a következő hetekben, mindig ez jutott eszembe és nem hagyott nyugodni a dolog. Ezért december végén, az ünnepek közben rászántam magam és a Jarokelo.hu-n részletesen dokumentáltam és bejelent***em a meglátásomat. Meglepetésemre, 3 héttel később egy rövid, tartalmas, teljesen szakmai választ kaptam a Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságától.
Leírták, hogy ezen a szakaszon korábban sem volt szalagkorlát és nem történt ilyen jellegű baleset sem, ezért nem szerepelt komolyabb fizikai sávelválasztás az új és végül megvalósításra került tervekben sem.
Ugyanakkor, folytatódott a válaszuk: "Kérése alapján azonban a forgalombiztonság és a biztonságérzet növelése érdekében a meglévő szalagkorlát-szakasztól a gyalogátkelőhelyig új szalagkorlát létesítéséről gondoskodunk. Ennek kihelyezése tavasszal várható a kisebb utómunkák kivitelezésével együtt."
Őszintén mondom, már magát a korrekt és részletes választ is nagyra értékeltem. Ugyanakkor még ekkor sem gondoltam komolyan, hogy tényleg fog változás történni. Kicsit azt is hittem, "le akarnak rázni" a válaszukkal. Ehhez képest ma délelőtt, amikor a majd' kéthetes házi karantént követően először újra vezettem le a Hegyalján, mit látok?!? Ott áll a vadonatúj, masszív szalagkorlát, az eddigi útpadkát további 50-60 cm magas fizikai elválasztással megerősítve!!! (lásd csatolt kép)
Óriási mosoly ült az arcomra és nagyon jó érzés töltött el, mert:
1, Nem feleslegesen levelezgettem ezzel kapcsolatban.
2, Habár bízom benne, hogy ezután sem lesz ezen a szakaszon baleset, de ha mégis, akkor jelentősen nagyobb védelem van az egymással szemben, szintben eltoltan haladó forgalmi sávok között.
3, Teljesen korrekt hozzáállást, megfontoltságot, gyors reagálást és pontos megvalósítást tapasztaltam egy állami szervtől.
4, Mindezt alapvetően egy önkéntesek által működtetett civil kezdeményezésnek, a Jarokelo.hu felületének köszönhetően.
Tisztában vagyok vele, hogy ez a kérésem több millió forint közpénz (vagyis, a közös adóforintjaink) elköltését generálta önmagában. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy szükség volt rá.
A Járókelőnek az imént utaltam egy kisebb támogatási összeget, mert ha ők nincsenek, akkor valószínűleg ez az egész nem történik meg. Magamat ismerve, arra már nem biztos, hogy vettem volna a fáradtságot, hogy utána járjak az ügynek és felkeressem az illetékes kerületi/városi/országos hatóság megfelelő igazgatóságának megfelelő alosztályának megfelelő szakemberét, majd ott mindenféle hivatalos bejelentést megtegyek. Ehhez képest, a Járókelőn tényleg nagyon egyszerű egy ilyen bejelentés.
Köszönet a Jarokelo.hu önkénteseinek, illetve a Budapest Közút munkatársainak is!
Sokat tanultam a dologból. De leginkább a hitemet kaptam vissza, hogy civil kezdeményezés könnyen és gyorsan találkozhat szakértő és támogató 'állami hivatali' hozzáállással, ami aztán gyors és konkrét eredményt szülhet. Ezután bárhányszor elhajtok majd ezen az útszakaszon, mindig ez fog eszembe jutni 🙂
Javaslom és kérem, ha Ti is találkoztok hasonló üggyel a környezetetekben, szánjátok rá azt a 10-30-60 percet, hogy legalább az esélyét megadjátok a változásnak.
Mindenkinek szép napot és biztonságos vezetést! 🙂

(A jarokelo.hu oldallal együttműködési szerződése van a Budavári Önkormányzatnak, mindenkit bíztatunk, hogy használja az oldalt!)

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Telefonszám

Cím


Paulay Ede Utca 50
Budapest
1061