08/02/2026
🕯️🤍Mély fájdalommal búcsúzunk Vásáry Tamástól.
Tamás volt a Gyermekhíd Alapítvány első támogatója – az első, aki hitt az ötletben, és azonnal mellénk állt. Nemcsak támogatóként, alapítóként, hanem jelenlévő, aktív résztvevőként volt velünk: eljött önkéntes képzésekre, részt vett gyermekprogramokon, jótékonysági esteket tartott, és a nyilvánosság előtt is mindig nyíltan és büszkén beszélt az ügyünkről.
A Gyermekhíd Alapítvány hitvallása is tőle származik. Szavai pontosan kifejezik azt, amiért az Alapítvány létrejött, és ami végig meghatározta a munkánkat:
„Egy bántalmazott kisgyermek nem fogja elkezdeni analizálni a szüleinek a lelkét, mi az, ami miatt nem szeretik őt eléggé, csak azt fogja öntudatlanul leszűrni magának, hogy ő nem szeretetreméltó. Ez az alapítvány épp erre irányul, hogy kiegyenesítse az esetleges negatív kora gyerekkori benyomásokat és arra megfelelő támogatókra találjon. Mit értek ezalatt? Olyan nevelőkre, pszichológusokra, önkéntesekre van szükség, akik a meghajlott lelkeket ki tudják egyenesíteni.”
Őszinte, gyermeki lelkesedéssel hitt ebben a küldetésben – és hitt bennünk is. Ezért mindig hálásak leszünk.
Hiánya megrendítő. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük. 🤍
15/11/2025
Kedves Követőink!
Hosszas és mély, érzelmileg is nehéz beszélgetések után arra a döntésre jutottunk, hogy a Gyermekhíd Alapítványt megszüntetjük.
Az elmúlt két évben működésünket egyre inkább a krízismenedzsment jellemezte. Folyamatos forráshiánnyal és kiszámíthatatlansággal kellett dolgoznunk, miközben egy olyan területet támogattunk, amely maga is állandó krízisben van – a gyermekvédelmet.
Rá kellett döbbennünk, hogy stabil háttér és kiszámítható támogatás nélkül nem tudunk tovább szervezeti formában működni.
A döntés értelmében a szervezet megszűnik, és ezzel együtt megszűnik annak a lehetősége is, hogy új segítőket vegyünk fel önkéntes programjainkba és képzéseinkbe. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni: jelenlegi önkéntes bázisunk továbbra is aktív marad, csak más keretek között.
Az elmúlt hónapokban minden önkéntesünket egyénileg átszerződtettük azokhoz a gyermekotthonokhoz, ahol eddig is segítőként voltak jelen, így a gyerekekkel való kapcsolat és a mindennapi támogatás zavartalanul folytatódik – már nem a Gyermekhíd Alapítvány égisze alatt, hanem intézményi szinten.
(Hosszabb közleményünk a kommentek között olvasható.)
24/03/2025
📢Kedves Követőink, Érdeklődőink, Támogatóink és Partnereink!
😔Nehéz szívvel tájékoztatunk Titeket, hogy a Gyermekhíd Alapítvány fenntartási gondok miatt jelenleg csökkentett üzemmódban működik. Szervezetünk évek óta forrásteremtési krízisekkel küzd, ami megnehezítette szakszerű jelenlétünk biztosítását a gyermekotthonokban. Meghatározatlan ideig nem tudunk újabb önkéntes felvételt indítani, illetve céges csr programokat megvalósítani.
🧡Alapítványunk önkéntesprogramja keretében laikus segítőket képzünk félévig mielőtt felvételt nyernek hozzánk, majd szakmai koordinátorok facilitálásával gyermekotthonokba integráljuk őket és folyamatos továbbképzéssel, szupervízióval támogatjuk önkéntes segítői munkájukban. A mélyreható felkészülés és a folyamatos szakmai kísérés rendkívül fontos ahhoz, hogy önkénteseink magabiztosan és kellő szakmai repertoárral tudjanak foglalkozni a gyerekekkel.☺️ Ha tehetnénk, országos lefedettséggel működnénk és minden szakellátásba kerülő gyermek számára biztosítanánk olyan csoda angyalokat, mint akik a csapatunkban vannak.🤗 Sajnos korlátok közé vagyunk szorítva, de jelenlegi erőforrásainkkal még jelen vagyunk.
🧸Önkénteseinkkel több mint 50 gyermekkel foglalkozunk, akik számára személyre szabott támogatást biztosítunk. Mentorálással, csoportos foglalkozásokkal és a biztonságos kapcsolódás erejével kísérjük a gyermekek fejlődését, hogy képesek legyenek hinni önmagukban és abban, hogy értékesek a világ számára.🌏✨
Köszönjük a megértést!
15/02/2025
“Nem azért jótékonykodom, hogy tapsoljanak érte, jólesik, ha mások is jól érzik magukat.” 😊🤗
Hihetetlen meglepetésként ért bennünket a hír, amikor kiderült, hogy a Gyermekhíd Alapítvány is részesült a támogatásból! Nagyon hálásak vagyunk, hogy a mi ügyünk is figyelmet kapott és ott lehetünk az adományozottak között! 🥹❤️
Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok adománygyűjtésének keretében válogatott felszereléseket, illetve ruhákat értékesített – ebbe néhány csapattársa is adományozott darabokat –, és a befolyt pénz teljes egészét, 2,2 millió forintot jótékony célra fordította. Ehhez jött még édesapja (a 2024-es év edzőjének megválasztott Csipes Ferenc) felajánlása, továbbá a sajátja is, amelyekből további egy-egy millió forint jött be, így összességében 4,2 millió forintot utalt el.
Ebben a támogatásban részesült a mi alapítványunk mellett a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szalmaszál Alapítványa, és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ.
„Nem azért csinálom, hogy tapsoljanak érte” – olimpiai bajnokunk a többmilliós adománygyűjtésről
Olimpiai bajnokunk a média frontvonalában állók és az influenszerek szerepéről is beszélt.
19/12/2024
💔 Mi történik, amikor egy gyermek végleg elkerül a családjától? A gyermek elhelyezésének folyamata hosszú és összetett.
A döntés meghozatala előtt szakértői bizottság és bíróság is értékeli, mi a legjobb elhelyezés számára: visszakerülhet a családjához, új nevelőszülőkhöz kerülhet, vagy gyermekotthonban folytathatja az életét. 🏡
A gyermekek védelme mindannyiunk felelőssége. Kövesd a posztjainkat, hogy többet tudj meg a gyermekjóléti szolgálat munkájáról! 👶💙
14/12/2024
🏆 Micsoda mérkőzés volt!
Gratulálunk a csapatoknak, és köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a különleges eseményen! A Gyermekhíd csapata büszkén képviselte a Meseterápiás programját – köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk!
📖 Ha lemaradtál, nézd meg weboldalunkat, és tudd meg, hogyan segíthetsz!
https://gyermekhid.hu/adomanyozas/
14/12/2024
📚 Mesék a gyermekekért!
Tudtad, hogy a Gyermekhíd Alapítvány mese kampánya célja, hogy minden gyermekhez eljussanak a szeretettel és tanulsággal teli történetek?
Itt, az MTK meccsen te is segíthetsz! Látogass el hozzánk a nézőtéren, és tudj meg többet!
🤝 Közös erővel csodákra vagyunk képesek. Tarts velünk!
14/12/2024
✨ Megérkeztünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionba!
Kezdődik a nagy nap, ahol nemcsak a foci, de az összefogás is főszerepben van. Gyere, találkozz velünk a nézőtéren, és nézd meg, min dolgozunk az alapítványnál! 💙
📖 Támogasd Meseterápiás programunkat és segíts, hogy még több gyerek arcára varázsolhassunk mosolyt!
11/12/2024
🎉 Gyermekhíd Alapítvány az MTK meccsen! 🎉
Szeretettel várunk mindenkit 2024. december 14-én (szombaton) 12:00-tól az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol a Gyermekhíd Alapítvány is képviselteti magát az MTK Budapest - Fehérvár FC mérkőzésen! ⚽
Csatlakozz hozzánk a nézőtéren, ismerd meg munkánkat és támogasd aktuális Meseterápiás programunkat! 🎭
Légy részese egy fantasztikus napnak, ahol a sport és az összefogás ereje találkozik. 💙
MTK Budapest