13/05/2026
A Szerb Gárda látogatása
Alakulatunk a magyar-szerb kétoldalú katonai együttműködés erősítése érdekében fogadta a szerb díszelgők delegációját. 🤝
A Szerb Gárda (Garda Vojske Srbije) a 32. Testőrezredhez hasonlóan felel a díszőrség biztosításáért hivatalos ünnepségeken és a különleges biztonsági feladatok ellátásáért Belgrádban. ⚔
Az ötnapos program során a szerb küldöttség tagjai Zsolnai Tamás ezredes, a 32. Testőrezred parancsnokának és az állomány kijelölt tagjainak jóvoltából megismerkedtek a Testőrezred felépítésével, feladataikkal és a kiemelt állami és katonai protokolláris feladataik végrehajtásával.
A Mária Terézia-laktanyában található csapatmúzeumot is megtekintették, ezt követően pedig a 32. Testőrezred Lövészzászlóalj díszmenettel fejezte ki tiszteletét a delegációnak.
A napi program zárásaként az ország legjobb díszelgő katonái a Különleges Díszelgő Csoport látványos fegyverforgató bemutatójával nyűgözték le a szerb bajtársakat.
Szöveg: Tóth-Almási Kíra
Fotók: Bankó József
12/05/2026
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége idén is elismerte mindazok munkáját, akik kiemelkedően sokat tesznek a magyar lovassport életéért.
Büszkeség számunkra, hogy Varga István ezredes, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály parancsnoka az idei „Magyar Lóért” díjazottjai között szerepelhet.
Gratulálunk Varga István ezredesnek a rangos kitüntetéshez!
A teljes cikk az első kommentben érhető el!
12/05/2026
MÁJUSI KIKÉPZÉSI FOGLALKOZÁSOK ÓCSA KÖRNYÉKÉN
Kiképzési foglalkozások miatt Ócsa Kiképző Bázis környékén
▪️2026. május 15-16-án 06:00 és 22:00 óra között fokozott gépjárműforgalomra, időszakos forgalomkorlátozásra, zaj-, illetve hang- és füsthatásra,
▪️2026. május 17-én és május 19-én 07:00 és 17:00 óra között fokozott zaj- és hanghatásra, illetve füst- és szaghatásra kell számítani.
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
Kérjük a lakosság megértését és türelmét! 🤝
11/05/2026
Mozgalmasan indult a hetünk!
Megtartottuk májusi dandársorakozónkat. Réz Levente ezredes, alakulatunk dandárparancsnoka beszédében köszönetet mondott a teljes állománynak az utóbbi hetekben végzett tevékenységéért.
Szöveg: Tóth-Almási Kíra
Fotók: Bankó József
06/05/2026
Itt az alkalom, csatlakozz a Budapest Helyőrség Zenekarhoz! 🎺🥁🎸💂♂️
Köszönjük, ha egy megosztással Te is segíted, hogy minél többekhez eljusson ez a lehetőség! ✌🤝
29/04/2026
Töltsd a nyarat Honvédelmi Táborban! 🌞⛺ 🪖
Szeretnél egy nyarat, ami nem csak élmény, hanem egy izgalmas kihívás is❓
A Honvédelmi Táborban kipróbálhatod magad különböző területeken, legyen az akár légvédelmi- vagy szárazföldi tábor. Új készségeket sajátíthatsz el és olyan élményekkel gazdagodhatsz, amiről eddig csak álmodtál! 🌄
Miért éri meg❓
Olyan kalandokat élhetsz át, amiket a hétköznapokban biztos nem tapasztalsz meg és részese lehetsz egy összetartó közösségnek, amely a jövődet is formálja!
Választható tematikájú táborok: 🚣 🪂 ⛰ 🏃
A Honvédelmi Táborban több tematikus program közül választhatsz, a túlélő és kaland jellegű feladatoktól a katonai alapismereteken át a sportos, erőnléti kihívásokig. Emellett vízi programok, légierős és ejtőernyős élmények, hagyományőrző foglalkozások, valamint kibervédelmi és modern technológiai tematikák is várnak, így mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabb nyári elfoglaltságot!
✅ Jelentkezési feltételek röviden:
➖ Korhatár: 12 éves kortól 19 éves korig (egyes táboroknál eltérő lehet)
➖ Magyar állampolgárság
➖ Jelentkezés online, időrendi sorrendben történik
➖ Egy fő maximum 2 táborba jelentkezhet
👉 Jelentkezés és részletek: honvedelmitabor.hu
🖋 Tóth-Almási Kíra
28/04/2026
130 ÉVES A MAGYAR KATONAZENE
„A katonazene nem más, mint megzenésített hazaszeretet. Amíg a katonazene szól, addig a magyar honvédség hangja is erős és tiszta marad” – fogalmazott dr. Böröndi Gábor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnöke a magyar katonazenekarokat méltatta és elismeréseket adott át a Stefánia Palotában, április 27-én.
Az ünnepi állománygyűlést megelőzően a Mária Terézia laktanya Díszkertjében tartottunk koszorúzási ünnepséget id. Fricsay Richárd alezredes szobránál.
Fotók: Fabók Dávid, Bankó József
Szöveg: honvedelem.hu
27/04/2026
XX. ULTRA BALATON 🌊🏃
A 20. UltraBalaton idén is embert próbáló kihívás elé állította a résztvevőket és alakulatunktól is sokan vállalták ezt a különleges megmérettetést. 💪
Az ország egyik legnépszerűbb és legkeményebb ultrafutó eseménye több mint 200 kilométeren keresztül kerüli meg a Balatont, ahol a résztvevőknek nemcsak a távval, hanem az időjárással, a fáradtsággal és saját határaikkal is meg kell küzdeniük. A váltóban indulók csapatként, egymást segítve teljesítették a szakaszokat, míg az egyéni indulók valódi fizikai és mentális állóképességről tettek tanúbizonyságot.
A felkészülés hónapokat vett igénybe, a verseny pedig minden résztvevőt próbára tett. A hosszú kilométerek, az éjszakai futás, valamint a folyamatos koncentráció komoly kihívást jelentett, de az elszántság és a bajtársi összetartás meghozta az eredményt: minden indulónk sikeresen teljesítette a távot.
🏆 Eredményeink:
Egyéni:
🎖 Hadi Attila ezredes 24 óra 25 perc alatt negyvenedikként, míg Hegedűs Csaba őrvezető 25 óra 13 perc alatt 59. helyen teljesítette a 209 km-es távot.
Férfi váltó:�
🎖MH BHD 32. Testőrezred csapata: 19 óra 1 perc alatt ért célba.
Vegyes váltó:�
🥈A HM és az MH nyolcfős női váltó színeiben: Róth-Farkas Erika századosék az előkelő 2. helyezést érték el, mintegy 17 óra alatt teljesítették a távot.
🎖MH Taktikai Tempó (MH BHD, HM Védelemgazdasági Hivatal, MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár) eredménye: 19 óra 41 perc
🎖MH „Mertmiígyszórakozunk” (MH BHD, MH Ludovika Zászlóalj) 21 óra alatt kerülte meg a Balatont.
Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartásért, a példamutatásért és a teljesítményért! 👏
🖋 Pete Balázs
27/04/2026
SZENT GYÖRGY NAPJA
A gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály Szent György Napja alkalmából koszorúzással emlékezett a lovasság védőszentjére, Szent Györgyre.
„Csodálatos dolog egy olyan példaképre emlékezni, aki pontosan az igazságért és hitéért vértanúhalált szenvedett, mint római katona. Az is egy szép dolog, hogy sok-sok évszázad után róla emlékezünk, de az még szebb, hogy az üzenetét, amivel ő üzen a ma világának és tartjuk és tiszteljük.” - mondta Dallos Gyula miniszteri biztos.
Szent György legendája a bátorságra és a hitre épült, amely a legnagyobb alkotóerő az életünkben. Ez a szemlélet jellemzi a mai napig a katonaságot és a huszárságot egyaránt.
Beszédében Dallos Gyula kiemelte: „Ma is létezik a sárkány és minnyájunk életében jelen van, amely arra emlékeztet bennünket, hogy küzdjünk meg vele és ne adjuk fel sem a polgári, sem a katonai életünkben. A parancsosztást önazonosan hajtsuk végre, polgári életünkben pedig legyünk megértőek, segítsük és bátorítsuk egymást. A zászló, ami itt leng azon a kereszten, nem egy jelkép, hanem egy irány, amely a szívünkben lévő tisztaságnak, becsületességnek a nyila volt.”
🖊️ Tóth-Almási Kíra
📸 Bankó József