Tisztelet és Szabadság Párt - Józsefváros

Tisztelet és Szabadság Párt - Józsefváros

Megosztás

a Talpra Magyarok! TISZA - józsefvárosi csoportja

07/07/2024

Így, így. Nyíltan, egyenesen (vagy manapság divatosabb idegen szóval transzparensen).Bojár Gábor válasza a Media1-nek, arról, hogy miért támogatja Magyar Péter pártját.

„Mindenek előtt szeretném politikai preferenciámat világossá tenni. Értékrendem és ebből fakadó politikai preferenciám gyerekkorom óta nem sokat változott. Szüleim polgári liberális eszmék mentén neveltek, ezt azóta is őrzöm, még ha bizonyos körökben a liberális szó ma szitokszónak számít. A liberális mentalitás egyik lényege pedig, hogy tiszteljük a sajátunktól eltérő, de emellett vitathatatlanul demokratikus értékrendeket is. Ezen belül tisztelem a szociáldemokrata (tehát nem a kommunista) értékeket, és természetesen tisztelem az európai értelemben vett konzervatív értékeket is. A Magyar Péter pártjának nyújtott támogatásomat tehát ennek fényében lehet értelmezni. Mára ugyanis a magát keresztény-konzervatívnak hazudó kormányzatunk elárulta ezeket az értékeket. Van néhány párt, amely betölteni igyekszik a keletkezett űrt, például a néppártosodni próbáló Jobbik, vagy az egykori vezetője által alapított Második Reformkor és a közülük egyértelműen leghitelesebbnek tekinthető Márki-Zay Péter féle Mindenki Magyarországa. Úgy láttam azonban (és ebben nem voltam egyedül), hogy most Magyar Péternek nagyobb esélye van a Fidesz hatalmának megrendítésére, mint bárki másnak, beleértve az értékrendjükben hozzám sokkal közelebb álló pártokat is. Ezért vállaltam kérésére az anyagi támogatást, különös tekintettel arra is, hogy eddig még országgyűlési választáson nem indult és így – ellentétben az összes parlamenti párttal – semmiféle állami támogatásban nem részesül. Hogy mennyivel? Nem lesz titok, mivel az összeg meghaladta a félmillió forintot, így a párt beszámolójában megjelenik majd a szám. A kötelező nyilvánosságra hozatal az ő dolguk, nem szeretném ebben megelőzni őket. Annyit elárulhatok, hogy messze nem akkora összeggel hogy a kérdésfeltevésben megjelenő feltételezés helytálló legyen, miszerint »kapcsolatba hozható lennék Magyar Péterrel«, sugallva, hogy én állok mögötte anyagilag. Őszintén remélem, hogy nem az én támogatásom a legnagyobb. Talán azért tűnik csak fel az én támogatásom, mert én névvel is vállalom. Az is az Orbán rendszer bűnei közé tartozik, hogy a vállalkozók többsége ezt nem meri megtenni. Kár, mert a polgári mentalitáshoz hozzá kellene, hogy tartozzon nyíltan felvállalni értékrendünket, akár üzleti hátrányok árán is. A rendszerváltás óta mindig támogattam anyagilag is néhány értékrendjükben hozzám közel álló pártot és civil szervezetet, de arra mindig vigyáztam, hogy ez ne legyen akkora, hogy nekem akarjanak megfelelni. Szeretném, ha saját értékrendjüket képviselnék őszintén és tisztességesen. A támogatást pedig nem »üzleti befektetésnek«, hanem polgári kötelességnek tartom. Hogy mit gondolok Magyar Péter eddigi tevékenységéről? Nagyon sok olyat mond, ami távol áll tőlem, de ártott a Fidesznek és ez most mindennél fontosabb volt. Természetesen nem tetszik, hogy nehezen viseli a kritikát és ezért a maradék valóban független sajtónak is nekimegy, sommásan egy kalap alá vonva őket néhány tényleg »álellenzéki« fórummal. Egy politikusnak bírni kell a kritikát, még ha méltánytalannak is érzi. Nem tetszett, hogy szerinte a Momentum »bűnben fogant«, mert egy »nemzeti ügyet«, az olimpia rendezést megfúrta. Szerintem az is hazafias kötelesség (sőt, még inkább az), hogy ne engedjük hazánkat anyagi csőbe vezetni egy presztízs beruházással. Nem szeretem, ha arra vagyunk büszkék, hogy „rajtunk a világ szeme«, magunknak kell először megfelelni. Nem értek egyet a többi létező ellenzéki párt pocskondiázásával sem. Természetesen én sem vagyok elégedett eredményeikkel, de egy ennyire lejtő pálya mellett nehéz többet elérni. Ezt az sem cáfolja, hogy Magyar Péter két hónap alatt több embert állított maga mellé, mint a többi demokratikus ellenzéki párt 14 év alatt összesen, hiszen az ellenzéki térfél most messiás-várásban van, ezt Magyar Péter jól megérezte. Végül pedig az EU-ról vallott nézetei sem egyeznek az enyémmel. Rengeteg globális kihívással kell szembenéznünk, beleértve a klímaváltozást, vagy akár a valóban egyre nehezebben kezelhető migrációs válságot is, és erre nemzeti keretek között egyszerűen nincs megoldás. Orbán Viktorral szemben (és ebben a kérdésben Magyar Péterrel szemben is) tehát nem a nemzeti szuverenitás erősítésében (ami ráadásul esetünkben csak Orbán Viktor szuverenitását jelenti), hanem az egyre mélyülő európai integrációban hiszek. De ez mind mellékes ahhoz képest, hogy a Nyugat vagy a Kelet mellett van a helyünk. És nem hiszem, hogy a Tisza Párt az EPP tagjaként folytathatná a Fidesz oroszbarát politikáját. És ez nekem most elég. További konkrét kérdéseire néhány konkrét válasz: Fogalmam sincs ki az a Seprenyi Anita és Farkas Dezső. Öregszem és lehet, hogy romlik a memóriám, de nem emlékszem, hogy valaha hallottam volna akár csak a nevüket is. Azt sem világos, hogy kikre céloz hozzám «kapcsolódó érdekeltségek, szervezetek, vagy személyek« alatt mint támogatók. Politikai célú támogatást kizárólag saját nevemben, a feleségemmel együtt vállalunk. Azokat a cégeket, amelyben érdekeltségem van, soha nem használtam és most sem használom ilyenre. A cégeimet nem vonom be politikai preferenciáim érvényesítésére, ez nem lenne korrekt az enyémtől eltérő értékrendeket valló részvényesek felé, de közvetlen munkatársaimat sem politikai preferenciájuk alapján választom ki. Arról sincs fogalmam, hogy kik lehetnek a Tisza Pártnál »felbukkanó hozzám kötődő személyek«. És végül azt sem tudom milyen szálak kötik a Tisza Pártot a Jobbikhoz, ez utóbbi soha nem szerepelt az általam támogatott pártok között. Jelenleg hozzám legközelebb a Momentum áll, de ismétlem: nem veszek részt a többi demokratikus ellenzéki párt pocskondiázásában sem. Remélem fenti válaszaimmal sikerült egyértelműsíteni: Liberális értékrendem nem változott, de most az a minket közvetlenül fenyegető legnagyobb történelmi tragédia, hogy a Fidesz hazánkat újra a világ rosszabbik fele irányába kormányozza. Ez ellen pedig Magyar Péter hatékony szövetségesnek látszik, ezért szívesen szorítom most háttérbe ideológiai különbségeinket.”"

Photos from TISZA Párt's post 27/06/2024
27/06/2024

Magyarország bűnöző vezetése nem képviselheti az Uniót” – Kőkemény hangvételű levél érkezett az Európai Tanácshoz: a közelgő magyar EU-elnökség felfüggesztését kérik.

Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő 20 ezer aláírással ellátott levelet küldött az Európai Tanács elnökének, amelyben a közelgő magyar EU-elnökség felfüggesztését kéri. A politikus szerint az Orbán-kormány az elmúlt években aláásta a jogállamiságot és a médiaszabadságot Magyarországon. Úgy véli, az Unió jó hírnevére múlik a dolgon.

Magyarország július 1-jén veszi át az elnökséget, ami a jelek szerint ez nem mindenkinek tetszik. Korábban már érkeztek negatív hangok például a Donald Trumptól kölcsönzött új szlogent illetően, ám ez most valami teljesen új. A levél, amit a német politikus küldött az Európai Tanácsnak, egyenesen azt kéri, ne adják fél évre oda az uniós elnökséget Orbán Viktoréknak.

Daniel Freund a levelében hangsúlyozta: az Európai Unió jó hírneve forog kockán
„Rendkívül káros lenne az Unió jó hírnevére, ha a jelenlegi magyar kormány képviselne minket, európaiakat bármilyen minőségben, közvetlenül az európai választások után. Az EU a magyarországi korrupció magas szintje miatt hivatalosan befagyasztotta a jogállamisági feltételrendszer keretében nyújtott támogatásokat. Az Orbán-kormány az évek során aláásta a választásaikat, a jogállamiságot és a médiaszabadságot is Magyarországon” – írja levelében a német politikus.

27/06/2024

"Félek attól, hogy jól legyek, mert a dolgok változnak" (Ren)
TISZA - Ne féljetek!

27/06/2024

Nem vagyok tökéletes, sok hiányosságom mellett diszgráfiával, hallókészülékkel és ADHD-val élek.
Ezt bátorításképpen írom azoknak, akik ebben a nem túl elfogadó társadalomban önvédelemből elbújni kényszerülnek, és így értékes embereket vesztünk el, akik sokat tehetnének azért, hogy ez a világ jobbá váljon, de nem teljesedhetnek ki, mert sem az oktatási rendszer sem a munkaerőpiac nem érzékeny és nem figyel arra, hogy az emberek kihozhassák magukból a legtöbbet.
Másrészről szeretném, ha Magyarországon ( és a világban) a bármilyen másságuk miatt nem lenéznék egymást az emberek, nem sajnálkoznának, vagy gyűlölködnének, vagy fordulnának el közönyösen a másiktól, hanem szolidáris, egymásért cselekvő szeretetben együtt élnénk és kölcsönösen, befogadóan támogatnánk egymást, mert ráadásul mindenkinek van valamilyen hátránya, vagy mássága, vagy aktuális problémája, és senki sem tökéletes, jobb vagy normálisabb a másiknál.
Én így gondolkodom, ezért élek, ezért dolgozom minden nap.

27/06/2024
Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Weboldal

Cím


Budapest
1085