Katasztrófavédelem Központi Múzeuma

Katasztrófavédelem Központi Múzeuma

Megosztás

Múzeumunk tűz-,katasztrófa- és polgári védelem anyagát gyűjti, őrzi, dolgozza fel és mutatja be.

10/06/2026

🎵🎵🎵🎵🥁🎷🎺🎵🎵🎵🎵

09/06/2026

Nagy a sürgés-forgás múzeumunk háza táján. 😍

Fény derült új kabalánk személyére
🦊, izgatottan várjuk milyen nevet választotok neki és közben gőzerővel készülünk az év legnagyobb múzeumi rendezvényére a Múzeumok Éjszakájára (2026. 06. 20.)!🏛🌕

Az esemény mindig szenzációsan sikerül, idén sem lesz ez másként, mi legalábbis mindent megteszünk a siker érdekében!🎉

Tudtátok, hogy a Múzeumok Éjszakája Szent Iván éjjeléhez kötődik?

Az eseményt, 2002-ben rendezte meg először a Magyar Nemzeti Múzeum, akkor még Szent Iván tüzei címmel azzal a céllal, hogy a résztvevő intézmények egy kicsit máshogy mutatkozhassanak be a közönségnek, mint ahogyan azt a hétköznapokban megszoktuk. Az évek során országos programmá nőtte ki magát, mostanra pedig túlzás nélkül állítható, hogy ez lett a hazai múzeumi élet fő rendezvénye.

Szent Iván éjjelén (június 23-ról 24-re virradó éjszaka) a népszokás szerint az emberek örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak a jövendő bő termés reményében.🔥

Nálunk is gyúlnak majd tüzek ezen az éjjelen, a táncot azonban rátok bízzuk!💃🕺

És, hogy milyen programokkal várunk még titeket ezen a különleges eseményen? Következő posztjainkban bemutatjuk majd, kövessétek oldalunkat!🙃😉

08/06/2026

🥁Dobperrrrgés!🥁 Ünnepeljük a tűzrókák kapitányát, új kabalánkat🦊: a 4. csapat alkotását!!! Juhhé, ahojj, juhhé!🏴‍☠️ Nyomában vígan pompázik a 2. csapat kapitánya, ő Székesfehérvárt veszi célba, hogy az ottani gyűjteményhez csatlakozzon fregattjával.⛴️🪝
Köszönjük a kabalaválasztó szavazatokat – 523 érvényes szavazattal zártunk!🤗🤗
‼️A kiállítás-megnyitón pedig nagyszerű neveket javasoltatok, ezek közül háromból – újabb szavazással – választhattok: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScI-KOMCJgcbET3vl5lmAB0Yewnrn70FsQq7EPynLO-2s9rHA/viewform?usp=publish-editor
⏰A szavazás időtartama: 2026. június 8. 11:00 — 2026. június 15. 11:00. Egy e-mail címről csak egy szavazat adható le, többszöri kitöltés esetén a szavazatokat nem rögzíti a rendszer. A "Tűzkalózok a múzeumban" mini kiállításunk 2026. június 15. 11:00-ig tekinthető meg.
Köszönjük a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium diákjainak és tanárainak az együttműködést!

Photos from Katasztrófavédelem Központi Múzeuma's post 01/06/2026

🤗ÚJ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSt nyitottunk meg tegnap!!!🤗 Nagy öröm számunkra az a lelkesedés, ami ezt a projektet övezi!💛 Köszönjük az alkotók, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium diákjai és tanárai, munkáját✂️🧵🪡🖌️📜 és azt a látogatói „lázat”🧜, ami a kalózrókák partraszállását kísérte⚓️!
⏰A kiállított pályaművek - "élőben" - június 15-ig tekinthetők meg nyitvatartási időben, SZAVAZNI pedig vasárnap 11:00-ig lehet! https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfIeRbExhHHCFmIGftXPPkX9ja29F6aLbiSdqSYjVbAPx8-Lg/viewform?usp=dialog

🤝A pályázat a múzeumpedagógiai kalandokat támogatja: a nyertes csapat által elkészített figura a múzeum kabalája lesz, kalandlapjuk, tallérjaik, nyomdájuk és matricáik a hozzánk látogató kalandor csoportok élményeit fogják gazdagítani.🦊

31/05/2026

Boldog gyereknapot kívánunk!🌞 Reméljük, mindjárt találkozunk!🥰🤗
🥁Ééés indul is a szavazás!!!🥁 Válasszuk ki együtt, hogy melyik figura legyen a tűzrókák parancsnoka, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának kabalája! Ez a link vezet a szavazást segítő formhoz: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfIeRbExhHHCFmIGftXPPkX9ja29F6aLbiSdqSYjVbAPx8-Lg/viewform?usp=dialog
⏰⏰A szavazás időtartama: 2026. május 31. 11:00 — 2026. június 7. 11:00.
❗️❗️Egy e-mail címről csak egy szavazat adható le, többszöri kitöltés esetén érvénytelen a szavazat. Az e-mail címeket automatikusan rögzíti a rendszer, ez csupán a szavazatszámlálás megkönnyítésére szolgál, ezeket a továbbiakban nem tároljuk.
🛳️Köszönjük, ha csatlakoznak felhívásunkhoz! "A kaland folytatódik..."

29/05/2026

Micsoda tolongás a múzeumban!!!🤗🤗 Még azt sem bánjuk, hogy kalózok!😉 A 6. csapat is lehorgonyzott, és Ti elkezdhetitek az ötletelést: melyiket választjátok a vasárnap 11 órakor kezdődő szavazás keretében a Múzeum kabalafigurájának!🫶 Ekkor nyitjuk majd meg ünnepélyesen azt a mini kiállítást, ahol élőben is megismerkedhettek a pályaművekkel és alkotóikkal, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium diákjaival és tanáraival!!!🪷🪸🐚

29/05/2026

Nyitott (szertár)kapuk?! A kincs reményében máris megjelent egy kalózbanda, az 5. hajó!🫣⚔️⚓️🚒

29/05/2026

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumának nyitvatartása gyereknapi rendezvényünk - a Nyitott szertárkapuk programjai - miatt a következőképpen alakul:
május 30. (szombat) ZÁRVA,
május 31. (vasárnap): 10:00 -- 16:00.

A Nyitott szertárkapuk programjaira minden érdeklődőt szeretettel várunk!
10:00 - a Tűzoltó Zenekar koncertje
10:30 - családi tárlatvezetés az új kalandlapokkal
11:00 - a "Tűzkalózok a múzeumban" című kiállítás megnyitója és díjátadó
13:00 - rapid tárlatvezetés
16:00 - a nap zárása
A nap folyamán szertárlátogatások, tűzoltó bemutatók és gyerekfoglalkozások is várják az érdeklődőket.

28/05/2026

A sellők már felfigyeltek, reméljük, Ti is!😉 A 4. hajó vitorlája után maga a kapitány is felbukkant!🧜‍♀️🧜🧜‍♂️

27/05/2026

Gyermeknapi program újdonságunk a rapid tárlatvezetés, ahol a legérdekesebb történetekre koncentrálunk! 😉😍

A debütáló vezetés vasárnap 13 órakor indul! ☺️

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím


Martinovics Tér 12
Budapest
1105

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 15:30
Kedd 09:00 - 15:30
Szerda 09:00 - 15:30
Csütörtök 09:00 - 15:30
Péntek 09:00 - 13:30
Szombat 09:00 - 15:00