05/06/2023
💚💚💚
A Párbeszéd Magyarországért csepeli szervezetének oldala. Csatlakozz hozzánk! http://bit.ly/1t
Úgy látjuk, hogy az ország nyugodt, hiteles, párbeszédre kész és felelős politikára vágyik, amely az ész, és nem az erőszak nyelvén beszél, amely meggyőzni, és nem legyőzni akarja a többi felet, amely alázattal közelít a feladathoz, és nem alattvalókat, hanem partnereket keres. Küldetésünk, hogy részt vegyünk a szabad, igazságos és fenntartható társadalom kialakításában. Olyan politikát ajánlunk,
05/06/2023
💚💚💚
Ma a zöldek kívánnak békét, szabadságot, egyetértést, és persze: Zöld Magyarországot! – Tordai Bence, a Párbeszéd társelnökének ünnepi beszéde március 15-e alkalmából
19/04/2022
Szabó Tímea: Ma önkéntesnek álltam Iványi Gábor Oltalom Karitatív Egyesületében. Hajléktalan embereknek és menekült családoknak fogok segíteni, terveim szerint újra ápolóként is.
Az elmúlt napokban sorra jelentek meg a minden tutit megmondó, a jövő útját egyértelműen kijelölő, gyakran egymást fölöslegesen bántó interjúk, elemzések. Hozzám is érkezett számos interjúkérés, de úgy éreztem, a jövőnek egy ilyen választás után a csönddel, az alázattal kell kezdődni. Kell idő arra, hogy kicsit befelé nézzen az ember, vegyen egy mély levegőt, és ne tegyen úgy, mintha egy ilyen trauma után elég lenne egyszerűen megrázni magunkat és továbbmenni.
Nem kell azonnal megmondani, hogy ki volt a hibás, mit kellett volna vagy kellene azonnal csinálni. Nem a mát kell megnyerni. Nem is fogjuk.
A kérdés nekem nem az, hogy az ellenzéket és – bizonyos tekintetben – az egész magyar társadalmat érintő mély megrázkódtatás után meg tudom-e másoknak mondani, merre van előre. Akit azt állitja, hogy ezt ma tudja, az ennél nagyobb ostobaságokra is képes.
A kérdés nekem az, hogy én személyesen tudok-e tanulni a múltból, és tanulni másoktól. Tudok-e olyat tenni, ami a tuti mondásokon túl valóban segít az embereknek, segít a valóság alaposabb megismerésében, és segíti az alázatosabb hozzáállást a politikusi munkámban. Ami nem már rögtön a 4 év múlva esedékes választásra, hanem az ahhoz vezető hosszú és rögös útra koncentrál.
Régóta hiányzik nekem az a munka, ami nem csak politikusok között zajlik, nem egy-egy „vidéklátogatásban” merül ki. Hiányzik a köldökzsinór a valósághoz, amitől talán a napi darálóban eltávolodtam.
Korábban ápolóként éreztem azt, hogy politikusként olyan dolgokat is megértettem végre az egészségügyről, amelyeket anélkül, hogy alámerültem volna abban a világban, egyszerűen nem lehetett megértenem.
Az ápolói munka segített abban, hogy jobban átérezzem az egészségügy helyzetét: a betegek kiszolgáltatottságát, a dolgozók odaadását, a mély, az állam részéről történő, a dolgozókat érintő megvetést, a megalázást.
Most visszamegyek ebbe a világba. Az ápolóként elvégzett munkám után a kormány már kitiltott a kórházakból, úgyhogy akkor máshova megyek: hajléktalan emberek és menekültek közé. De ott is fogok ápolói munkát végezni. Budapesten is, vidéken is.
Hosszú lesz az út a változásig. A következő években a munka nagy része nem a parlamentben zajlik majd, hanem azon kívül. Az emberek között a nagyvárosokban, a kistelepüléseken és a falvakban. Közösségekben.
De ott leszek a Parlamentben is, mert az óbudaiak azzal bíztak meg, hogy ott is küzdjek. És ígérem nektek: ahogy eddig is, ezután is fogok küzdeni! A Párbeszéd zöld-baloldali politikusaként és a parlament egyetlen női frakcióvezetőjeként ott is jelen leszek azért, hogy az Orbán és a Fidesz által felépített, végletekig igazságtalan világot egyszer valóban átalakítsuk úgy, hogy az mindenkinek biztonságos és egymással szolidáris otthona lehessen. Ennél kevesebbért nemigen érdemes küzdeni.
Ma önkéntesnek álltam Iványi Gábor Oltalom Karitatív Egyesületében. Hajléktalan embereknek és menekült családoknak fogok segíteni, terveim szerint újra ápolóként is.
Az elmúlt napokban sorra jelentek meg a minden tutit megmondó, a jövő útját egyértelműen kijelölő, gyakran egymást fölöslegesen bántó interjúk, elemzések. Hozzám is érkezett számos interjúkérés, de úgy éreztem, a jövőnek egy ilyen választás után a csönddel, az alázattal kell kezdődnie. Kell idő arra, hogy kicsit befelé nézzen az ember, vegyen egy mély levegőt, és ne tegyen úgy, mintha egy ilyen trauma után elég lenne egyszerűen megrázni magunkat és továbbmenni.
Nem kell azonnal megmondani, hogy ki volt a hibás, mit kellett volna vagy kellene azonnal csinálni. Nem a mát kell megnyerni. Nem is fogjuk.
A kérdés nekem nem az, hogy az ellenzéket és – bizonyos tekintetben – az egész magyar társadalmat érintő mély megrázkódtatás után meg tudom-e másoknak mondani, merre van előre. Aki azt állítja, hogy ezt ma tudja, az ennél nagyobb ostobaságokra is képes.
A kérdés nekem az, hogy én személyesen tudok-e tanulni a múltból és tanulni másoktól. Tudok-e olyat tenni, ami a tuti mondásokon túl valóban segít az embereknek, segít a valóság alaposabb megismerésében, és segíti az alázatosabb hozzáállást a politikusi munkámban. Ami nem már rögtön a 4 év múlva esedékes választásra, hanem az ahhoz vezető hosszú és rögös útra koncentrál.
Régóta hiányzik nekem az a munka, ami nem csak politikusok között zajlik, nem egy-egy „vidéklátogatásban” merül ki. Hiányzik a köldökzsinór a valósághoz, amitől talán a napi darálóban én is eltávolodtam.
Korábban ápolóként éreztem azt, hogy politikusként olyan dolgokat is megértettem végre az egészségügyről, amelyeket anélkül, hogy alámerültem volna abban a világban, egyszerűen nem lehetett megértenem.
Az ápolói munka segített abban, hogy jobban átérezzem az egészségügy helyzetét: a betegek kiszolgáltatottságát, a dolgozók odaadását, a mély, az állam részéről történő, a dolgozókat érintő megvetést, a megalázást.
Most visszamegyek ebbe a világba. Az ápolóként elvégzett munkám után a kormány már kitiltott a kórházakból, úgyhogy akkor máshova megyek: hajléktalan emberek és menekültek közé. De ott is fogok ápolói munkát végezni. Budapesten is, vidéken is.
Hosszú lesz az út a változásig. A következő években a munka nagy része nem a parlamentben zajlik majd, hanem azon kívül. Az emberek között a nagyvárosokban, a kistelepüléseken és a falvakban. Közösségekben.
De ott leszek a Parlamentben is, mert az óbudaiak azzal bíztak meg, hogy ott is küzdjek. És ígérem nektek: ahogy eddig is, ezután is fogok küzdeni! A Párbeszéd zöld-baloldali politikusaként és a parlament egyetlen női frakcióvezetőjeként ott is jelen leszek azért, hogy az Orbán és a Fidesz által felépített, végletekig igazságtalan világot egyszer valóban átalakítsuk úgy, hogy az mindenkinek biztonságos és egymással szolidáris otthona lehessen. Ennél kevesebbért nemigen érdemes küzdeni.
13/04/2022
Kedves Barátunk!
Az első szó mindenekelőtt: bocsánat.
🟢 Bocsánatot kérünk tőled, mert bár mindannyian hittünk benne, nem sikerült elhoznunk a kormányváltást. Noha jelöltjeink és politikai közösségünk mindent megtett a győzelemért, erőfeszítéseink kevésnek bizonyultak. Arra az igazságos, szolidáris és zöld Magyarországra, amelyben velünk együtt sokan szeretnének élni, még legalább négy évet kell várnunk – feltéve, hogy addig nem omlik össze magától Orbán hazugságokra és elnyomásra épülő, gazdasági problémáktól fuldokló rendszere. Mindenesetre közösségünk megerősödött, és van neked egy olyan ajánlatunk, amely már mától él!
🟢 A második gondolat nem lehet más, mint az önkritika. Kritikával kell rátekintenünk önmagunkra a teljes demokratikus ellenzékben, így a Párbeszédben is. Hiába voltunk jelen a vidéken, nem voltunk jelen eleget, és nem tudtuk elmagyarázni azokat a legegyszerűbb üzeneteket sem, amelyek – talán nem kellő erővel, de – egy megújuló és élhető Magyarországról szóltak. Ezért a következő ciklusban fokozni fogjuk a terepmunkát, és még több gondot fordítunk arra, hogy támogatókat, szimpatizánsokat, szövetségeseket szerezzünk politikánkhoz.
🟢 Sokat kell még tanulnunk, hogy kiérdemeljük a választók bizalmát. Tudjuk, hogy nem elég a like és az emoji: sok kézfogásra és beszélgetésre van szükség a választókkal. Nemcsak Budapesten és a nagyvárosok főterein, hanem kisvárosok és a falvak művelődési házaiban, magukra hagyott utcák magukra hagyott embereivel is. Nemcsak kampányidőszakban, hanem az egész ciklusban. Fontos, hogy minél többekhez eljusson egy posztunk egy megosztással, de még fontosabb a személyes jelenlét és a beszélgetés ott, ahol az ellenzéket csak hírből, a gátlástalanul hazudó állami propagandán keresztül ismerik.
🟢 Ehhez keresünk szövetségeseket: olyan embereket, akik vállalják, hogy óriási ellenszélben is dolgoznak közös álmunkért, az igazságosabb, szolidárisabb, fenntarthatóbb hazáért, mindannyiunk Magyarországáért! Találkozzunk, ismerkedjünk meg jobban és mondd el, hogy te mit gondolsz, mit csináltunk jól és mit rosszul! Csatlakozz hozzánk, legyél te is ott velünk a kopogtatásokon, a kitelepüléseken, a fórumokon, építsünk együtt erős helyi közösségeket!
Sokat kell tanulnunk, de tudjuk, mi a dolgunk, és azt is, hogy ez csak veled együtt sikerülhet!
Gyere velünk 👉
https://actionnetwork.org/forms/csatlakozz-hozzank
07/10/2021
Az offshore cégekkel két baj van: egyrészt lehetővé teszik a valódi tulajdonos eltitkolását, másrészt adózási trükkökre használhatóak fel.
Az a feladat, hogy az offshore-ozással eltüntetett közvagyont visszaszerezzük és az 1 százalék gazdagodása helyett a 99 százalék életminőségének javítására fordítsuk.
De ezt a jóvátételt, az igazságos viszonyok megteremtését azzal kell kezdeni, hogy kimondjuk: nincs kettős mérce. Nincs, nem is lehet helye a majdani koalícióban olyan politikusnak, aki offshore-ozásban érdekelt. Elkötelezettek vagyunk az ellenzéki együttműködés megerősítése mellett, de nehezen lehet komolyan venni olyan párt elkötelezettségét, amelynek politikáját elnökségi tagként egy offshore-ozáson rajtakapott politikus befolyásolja.
Mert nem lehet olyannal együttműködni, aki a NER-lovagokhoz hasonlatos módon károsítja meg a többséget. A Fidesz világában mindennapos az ofshore-ozás, az ellenzék világából ezt ki kell tiltani.
Épp a múlt héten került nyilvánosságra, hogy milyen offshore cégei voltak a Rogán Antal jobbkezeként elhíresült Kertész Balázsnak, a NER közpénzzel felpumpált informatikai cégét, a 4iG-t vezető Jászai Gellértnek, vagy éppen Nyerges Zsoltnak, az Orbán család régi ismerősének.
Három dolgot fogunk csinálni az offshore-ozás ellen.
Először. Az Európai Unió joga alapján létre kellett hozni a tényleges tulajdonosi nyilvántartást, amelyből elvileg megismerhető, hogy egy magyarországi cégnek – akkor is ha offshore háttere van – ki a tényleges végső tulajdonosa. Mit tesz isten, az Orbán-kormány többéves késéssel, csak jövő júliustól, vagyis a választások utántól lépteti hatályba az idevágó magyar törvény legfontosabb rendelkezéseit. Az adatokhoz való hozzáférésre vonatkozóan ráadásul olyan bürokratikus szabályokat alkottak, ami alig teszi lehetővé az offshore hátterű cégek feltérképezését: cégenként külön kellene kérni a tényleges tulajdonos megismerését, és fizetni is kellene az információért. Na, ezen változtatni fogunk. A tényleges tulajdonosra vonatkozó információnak a cégjegyzékben szerepelnie kell, olyan módon, hogy azt bárki, ingyenesen, az interneten keresztül lekérdezhesse.
Másodszor. Offshore különadót vetünk ki az offshore cégnek kifizetett osztalékra, kamatra és jogdíjra. Nem hagyhatjuk, hogy a magyar adózás alól offshore cégekbe menekítsenek pénzt.
Harmadszor. Elő fogjuk írni, hogy akinek közvetlenül vagy közvetetten offshore cége van, az abban keletkező jövedelem után magyar személyi jövedelemadót kelljen fizetnie, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy az offshore cég a székhelye szerinti államban tényleges gazdasági tevékenységet végzett.
07/10/2021
Karácsony Gergely: Az offshore cégekkel két baj van: egyrészt lehetővé teszik a valódi tulajdonos eltitkolását, másrészt adózási trükkökre használhatóak fel.
Az a feladat, hogy az offshore-ozással eltűntetett közvagyont visszaszerezzük és az 1 százalék gazdagodása helyett a 99 százalék életminőségének javítására fordítsuk.

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen.” - Göncz Árpád
Karácsony Gergely: Az előválasztásnak többről kell szólnia, mint ellenzéki pártok és politikusok versenyéről. Jövőre nem csupán egy kormányt, hanem egy politikai rendszert, egy felfogást kell leváltatunk. Legyen végre itthon is igaz Ferenc pápa mondása, amely szerint több hatalom, több szolgálatot jelent. Mert a szolgálat és az emberek hétköznapi problémáinak a megoldása az, amiért politizálni érdemes! Az az én hitem, ezért indultam az előválasztáson, és ezért kérem a támogatásotokat. 👉 Karácsony Gergely ✘ Október 10-16.
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen.” - Göncz Árpád
Az előválasztásnak többről kell szólnia, mint ellenzéki pártok és politikusok versenyéről. Jövőre nem csupán egy kormányt, hanem egy politikai rendszert, egy felfogást kell leváltatunk. Legyen végre itthon is igaz Ferenc pápa mondása, amely szerint több hatalom, több szolgálatot jelent. Mert a szolgálat és az emberek hétköznapi problémáinak a megoldása az, amiért politizálni érdemes! Az az én hitem, ezért indultam az előválasztáson, és ezért kérem a támogatásotokat. 👉 Karácsony Gergely ✘ Október 10-16.
Karácsony Gergely: Ne feledjétek, vasárnap indul az előválasztás 2. fordulója! Most már azt javaslom, beszéljünk arról, ki mit kínál az országnak, ezért vitára hívom a két másik miniszterelnök-jelöltet, hogy végre programokról, tartalmi kérdésekről beszéljünk. Tartsatok velem!
06/10/2021
Karácsony Gergely: Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án az aradi tizenháromra és Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezünk, akik életüket adták a szabad Magyarországért. Történelmünk során azóta is hol elbukott, hol győzött a szabadságért, a szabad hazáért vívott küzdelem. Tartozunk a vértanúk örökségének azzal, hogy 172 évvel később sem felejtjük, mit kell tennünk a szabad Magyarországért!
Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án az aradi tizenháromra és Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezünk, akik életüket adták a szabad Magyarországért. Történelmünk során azóta is hol elbukott, hol győzött a szabadságért, a szabad hazáért vívott küzdelem. Tartozunk a vértanúk örökségének azzal, hogy 172 évvel később sem felejtjük, mit kell tennünk a szabad Magyarországért!
05/10/2021
Karácsony Gergely: Teljes gőzzel halad a Blaha Lujza tér felújítása.
Valamivel több mint két hete kapta vissza a gépjárműforgalom a Blaha Lujza téri csomópontot, azóta a felújítás a tér belsejébe költözött. Ezeken a képeken a szökőkút szerkezetépítést, az évelő növények, fák, cserjék biztonságos elhelyezését biztosító növénykazetták szerkezetének építését, vízvezeték-építést, csatornázást, egyéb közműépítést és az útszegélyek építést láthatjátok. 👉 A felújítással kapcsolatos minden információt megtaláltok a BKK honlapján: www.bkk.hu/blahafelujitas ✅