28/10/2024
EBBŐL BAJ LESZ: Nincs elfogadott gazdasági programunk a ciklus végéig, de már milliárdokról döntött a képviselő testület- a Demokraták Frakciójának beszámolója a legutóbbi ferencvárosi önkormányzati ülésről
Szerencsére, nem csak a megválasztott képviselőkön és városvezetésen múlik az, hogy hogyan kell szakszerűen és törvényesen működtetni egy önkormányzatot, hanem a törvények is előírják. Az önkormányzati törvény lefekteti, hogy a választások után miről kell dönteni: először megválasztja az alpolgármestereket, utána felállítja a szakbizottságokat, felülvizsgálja saját működését, majd gazdasági programot készít a ciklusra.
Az utóbbi dokumentum elég fontos. Kvázi egy középtávú gazdálkodási prognózis, ilyen kérdésekre keresi a választ: Várhatóan a ciklusban, hogyan fognak alakulni az önkormányzat bevételei? Milyen kockázatok lehetnek és milyen lépéseket kell megtenni az önkormányzat pénzügyi stabilitása érdekében? Továbbá, a pénzügyi kilátásokhoz igazított fejlesztési tervet is tartalmaz. Nyilván a jogalkotó szándéka ezzel a lépéssorral az volt, hogy a felálló új testület ne állítsa földbe rögtön az önkormányzat gazdálkodását, azonban kreatív jogértelmezéssel és szorgos munkával azért meglehet oldani.
Ferencváros képviselő-testülete úgy döntött milliárdos ügyletekről, hogy átugrotta a gazdasági program megalkotásának folyamatát. Így nem jelenthető ki felelősséggel, hogy a meghozott döntések középtávon nem fognak gazdálkodási nehézségeket okozni. Ráadásul ez a fajta nagyvonalúság azért is szörnyen felelőtlen most, mert az önkormányzatok legfontosabb bevételében -az iparűzési adó tekintetében- komoly és negatív változásokról döntött a kormány: befagyassza az önkormányzatoknál maradó részt a 2024-es szinten.
Miért probléma ez? Azért, mert az iparűzési adó egy „okos jószág”. Minden évben adóemelés nélkül nő az ebből származó bevételünk az infláció arányában. Ez a tulajdonsága adja az önkormányzatok működésének egyik, hanem a legfontosabb stabilitását: mert évről-évre nőnek az önkormányzat működési kiadásai.
Emelni kell az óvodában, bölcsödében, közterületen, szociális szektorban, hivatalban dolgozók bérét. Drágább az energia, és a szolgáltatások költségei. Az infláció miatt, drágábban lehet megvenni felszerelést a parkoló öröknek, a közterület felügyelőknek, a Feszofe dolgozóknak, a játékokat az óvodában, biztosítani a gyermekétkeztetést. Nem sorolom.
A kormány elvette döntésével az iparűzési adó "okos" jellegét és ezzel kihívás elé állította az összes önkormányzat pénzügyi stabilitását. Ugyanis 2025-ben is nőni fognak a költségek, de ezt már nem ellensúlyozza többet az iparűzési adó. A jelenlegi prognózis szerint ez 2026-ban, 2027-ben is meg fog ismétlődni. Komoly kihívás lesz ez.
Ennek ismeretében iszonyat felelőtlenség az, ami most az önkormányzatban történik. Egy ilyen helyzetben a tartalékainkból nem látványberuházást kell finanszírozni, hanem olyan beruházásokat kell megtenni, ami érdemben csökkentheti a kiadásainkat.
Persze ez így jól hangzik, kérdés, hogy ez lehetséges-e? A tömbrehab nagyon ritkán tárgyalt előnye, hogy a jelenlegi ingatlan állományunk bődületes veszteségekkel működtethető csak. A lepusztult házaink toldozgatása évente kb. 1 milliárd forint veszteséget eredményez a kasszában (2024-ben lesz az 1,5 milliárd forint is), miközben a felújított bérházaink nyereségesen üzemelnek.
Az észszerű gazdálkodás nem diktálna más utat: az önkormányzatnak a forrásait a tömbrehab felgyorsítására kellene fordítania, mert ezzel jelentősen mérsékelni tudná azt az egymilliárdos évente jelentkező veszteséget.
Most a helyzet úgy fest, hogy érdemben nem fog mérséklődni az innen származó működési veszteség, de az iparűzési adóbevétel sem fog nőni. Ráadásul azt a tőkét, amiből ezt a racionalizálást meg lehetne tenni, el is költik látványberuházásra. Ebből baj lesz 2026-ra és még nagyobb 2027-re.
Ha maradnak a jelenlegi kilátások, akkor ebből fájdalmas és még fájdalmasabb lépések lesznek. Óvodát, kulturális intézményt, esetleg a helyi TV-t vagy újságot kell bezárni? Be kell vezetni a kommunális adót? Mindenféle lakossági díjakat az egekbe kell emelni? Vagy kiárusítani az utolsó nem eladásra szánt ingatlan vagyonunkat is?
Persze, ha lenne gazdasági programunk, akkor lehet ez is láthatóvá válna. Ja és azt még elfelejt***em mondani, hogy az új egészségügyi rendelő évi kb. fél milliárd forinttal drágábba fog kerülni, ezt a költséget is finanszírozni kell…