29/05/2026
Gratulálunk dr. Kiss Attila vezérőrnagynak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság régi-új vezetőjének, aki hétfőtől vezeti a szervezetet.
A leköszönő vezetőnek, Czinege László rendőr dandártábornoknak köszönjük a szolgálatot, nyugdíjas éveihez sok örömet kívánunk.
Tábornok úr: Köszönjük! 🫡
Dr. Kiss Attila vezérőrnagy úrnak sok erőt és jó egészséget kívánunk!
27/05/2026
🫵🏼Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
A HungaroMet veszélyjelzése szerint itt az északkeleti tájakon is kialakulhatnak zivatarok, ➡️ viharos, óránkénti 70-80 kilométert meghaladó sebességű szél, kisebb méretű jég és intenzív csapadék kíséretében.
Így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére elsőfokú, citromsárga 🍋figyelmeztetést adott ki a HungaroMet zivatarra.
Ugyanakkor az egész országban nagyon erős (❗️) az UV-B-sugárzás ☀️, ezért fokozottan kell védekezni a leégés ellen. Amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék a napozást, és javasolt vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.😉
24/05/2026
✝A pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe húsvét és karácsony után. Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére és az egyház születésnapjára emlékezik a keresztény világ.
A pünkösdi ünnepkör középpontjában az a Bibilában leírt jelenet áll, amikor a Jézus halála után összegyűlt tanítványokra lángnyelvek képében leszállt az Isten Lelke.
A csoda hatására háromezren tértek át és keresztelkedtek meg egyetlen nap alatt.
2018 óta a katolikus egyház pünkösdhétfőn a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepét tartja.
5⃣0⃣ A pünkösd a görög pentekoszté, azaz „ötvenedik” szóból ered, ami arra utal, hogy a Szentlélek eljövetelét már az őskeresztények is a húsvét utáni 50. napon ünnepelték.
Az egyház Kr.u. 305-ben rendelte el hivatalosan a Szentlélek eljövetelének megünneplését pünkösd napján. De már az ószövetségi zsidó népnél is ünnep kapcsolódott a pészah utáni hetedik hét időszakához.
🕊Mivel a Szentlelket hagyományosan galamb képében ábrázolja a keresztény ikonográfia, ezért a galamb a pünkösd legfontosabb jelképe.
🔔Pünkösdkor tartják a Csíksomlyói búcsút, amely mára az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseménye.
20/05/2026
📣Már csak 3 nap, és családi gyermeknap az Edelényi kastélyszigeten!
Családi Gyermeknap az Edelényi Kastélyszigeten! 🏰
Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot egy felejthetetlen, vidám napra! Gyertek el, és töltsük együtt a napot játékokkal, mesékkel és izgalmas bemutatókkal!
📅 Mikor? 2026. május 23., 10:00 – 16:00
📍 Hol? Edelényi Kastélysziget (Edelény, Borsodi út 7.)
💰 A részvétel INGYENES!
✨ Mire számíthattok? ✨
Színpadi és bemutató programok:
• 📖 10:00 és 13:00: Mesemondás O. Szabó István Jászai Mari-díjas színművésszel
• 🪢 10:15: Ostorkészítő bemutató
• 🚗 10:30: Oldtimer veterán autók érkezése
• 🎭 11:00: Burattinó Bábszínház: Makacska kakaska
• 🏹 14:00: Hagyományőrző íjászbemutató
• 🫧 14:30: Aqua-Manó Party
• 🏇 15:15: Lovas bemutató
Egész napos élmények:
• 🎨 Kézműves foglalkozások és vásár
• 📸 Gyereknapi Fotószínház
• ✨ Arcfestés és csillámtetoválás
• 🏰 Ugrálóvár
• 🏹 Hagyományőrző tevékenységek: íjászat, pónilovaglás, ostorkészítés és csattogtatás
Ne hagyjátok ki ezt a varázslatos napot a Kastélysziget gyönyörű környezetében! 🌳✨
Találkozzunk május 23-án!
18/05/2026
Kuratóriumi nagyüzem.
Ma három kuratóriumi ülést tartottunk.
1️⃣Döntés született Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Kossuth Zsuzsanna Díja odaítéléséről.
2️⃣Szavaztunk a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Szent Erzsébet Díja elismeréssel kapcsolatban és ....
3️⃣ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Civil Közösségeiért Díj ügyében is egyöntetű döntés született.
😉 Hamarosan az is kiderül, kik kapják az elismeréseket.
14/05/2026
📣Mese, hagyomány, színház = Edelényi kastélysziget = ingyenes családi gyermeknap 👇🏼
Családi Gyermeknap az Edelényi Kastélyszigeten! 🏰
Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot egy felejthetetlen, vidám napra! Gyertek el, és töltsük együtt a napot játékokkal, mesékkel és izgalmas bemutatókkal!
📅 Mikor? 2026. május 23., 10:00 – 16:00
📍 Hol? Edelényi Kastélysziget (Edelény, Borsodi út 7.)
💰 A részvétel INGYENES!
✨ Mire számíthattok? ✨
Színpadi és bemutató programok:
• 📖 10:00 és 13:00: Mesemondás O. Szabó István Jászai Mari-díjas színművésszel
• 🪢 10:15: Ostorkészítő bemutató
• 🚗 10:30: Oldtimer veterán autók érkezése
• 🎭 11:00: Burattinó Bábszínház: Makacska kakaska
• 🏹 14:00: Hagyományőrző íjászbemutató
• 🫧 14:30: Aqua-Manó Party
• 🏇 15:15: Lovas bemutató
Egész napos élmények:
• 🎨 Kézműves foglalkozások és vásár
• 📸 Gyereknapi Fotószínház
• ✨ Arcfestés és csillámtetoválás
• 🏰 Ugrálóvár
• 🏹 Hagyományőrző tevékenységek: íjászat, pónilovaglás, ostorkészítés és csattogtatás
Ne hagyjátok ki ezt a varázslatos napot a Kastélysziget gyönyörű környezetében! 🌳✨
Találkozzunk május 23-án!
11/05/2026
Május 11. Miskolc város napja!
Isten éltesse a vármegyeszékhelyt, a legszebb magyar várost... szerintünk az, szerintetek is?
09/05/2026
Edelény hűséges krónikásának kiállítása nyílt meg a kastélyszigeten.
Egy korszak lenyomata – hagyományok, szokások Edelény hűséges krónikásától
Abrosz, kendő, lepedő… Házivásznak emlékanyaga a Bódva-völgyéből – Laki-Lukács László textilgyűjteménye címmel nyílt meg az edelényi kastély legújabb kiállítása. A helytörténeti szempontból is kiemelkedő és hiánypótló tárlat a vármegye önkormányzata és a Herman...
08/05/2026
Időutazás az Edelényi kastélyszigeten!
Abroszok, kendők és lepedők, amik egy letűnt, de örökké értékes világot idéznek. A vármegye önkormányzatának fenntartásában lévő edelényi kastélyban nyílt meg a Laki-Lukács László gyűjtéséből létrehozott kiállítás.
A tárlat a kastély munkatársainak, a Herman Ottó Múzeum szakembereinek és Laki-Lukács László életművének jelentős részének összefogásából készülhetett el. A hiánypótló kiállítás egészen szeptember 13-ig díjtalanul látogatható!
25/12/2025
🎄Boldog, áldott karácsonyt kíván Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata!🎄