https://www.facebook.com/103171545142435/

Szalacs régen, Rácz Erika, helytörténeti kutató, a Szalacs régen helytörténeti oldal alapítója és szerkesztője, Salacea (2026)

Q: What is the address?

Rácz Erika, Helytörténeti Kutató, A Szalacs Régen Helytörténeti Oldal Alapítója és Szerkesztője

19/09/2026

Egy szalacsi honvéd nyomában az Úz völgyében – IV. rész

Nagyjából négy óra alatt a szovjet csapatok áttörték a Mátyás király erőd védelmét.

A völgy védelmi rendszerét vizsgáló Szabó József János arra a következtetésre jutott, hogy a fő ellenállási vonal nem a Mátyás király erődnél húzódott. A terep sem kedvezett annak a gyakori ellentámadásokra épülő harceljárásnak, amelyre az erődszázadokat kiképezték: a magas hegyek, a szűk völgyek és a szakadékok erősen korlátozták a mozgást.

Szabó szerint a fő ellenállási vonal az Aklos csárdánál húzódott, ahol a 26. határvadász-zászlóalj körkörösen védhető támpontja épült ki.

Ez azért különösen fontos, mert a Mátyás király erőd gyors áttörése nem jelentette az Úz-völgyi harcok végét. A visszaemlékezések szerint augusztus 27. és szeptember 11. között hullámzó harcok folytak, egészen a visszavonulás megkezdéséig. Vagyis az első állások áttörése után a térségben még több mint két hétig folytak a harcok.

És számunkra éppen itt válik személyessé a történet. Nyolc évtizeddel később Aklosnál került elő Rácz János fél azonossági jegytokja, egy egykori 40 mm-es Bofors légvédelmi gépágyú állásából.

Maga a fegyver a Magyar Királyi Honvédségben 36M 40 mm-es könnyű légvédelmi gépágyú néven rendszeresített, Bofors-konstrukción alapuló fegyver volt. Elsődleges feladata a csapatok légvédelme volt.

Hogyan került Rácz János ehhez az álláshoz? Ott szolgált, vagy csak a harcok során került oda? Mikor és milyen körülmények között maradt hátra az azonossági jegytok egyik fele?

Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs biztos válasz.

Folytatás következik...

Képforrás: illusztráció, az eredeti képen látszódik az útjelző tábla
https://warhistory.org/article/horthy-tries-to-exit-the-war
Egy honvédoszlop visszavonul Kelet-Erdélyen (az úgynevezett Székelyföldön) keresztül, Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu Gheorghe) közelében – amint azt az útjelző tábla is mutatja –, 1944 őszén. Bal oldalon egy Steyr RSO (Raupenschlepper Ost) látható, amely egy 40 mm-es Bofors légvédelmi ágyút vontat. Figyelemre méltó a leleményes kerékpáros is, aki kihasználta az alkalmat, és potyafuvarhoz jutott.”

Forrás: Tóth Szilárd: Erődrendszerek Erdélyben a második világháborúban”tanulmánya. A tanulmány az Erdélyi évszázadok. A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Évkönyve V. – Várak, erődök, kastélyok az erdélyi régiségben című kötetben jelent meg 2020-ban, az Egyetemi Műhely Kiadónál, Kolozsváron, a 151–174.

17/09/2026

Egy szalacsi honvéd nyomában az Úz völgyében – III. rész

1944. augusztus 26. – amikor megindultak a szovjet harckocsik

Az első részben Rácz János, 1922-ben Szalacson született honvéd nyomába eredtünk. Egyelőre nem tudjuk pontosan, melyik alakulatnál szolgált, és azt sem, mikor érkezett az Úz völgyébe. Azt azonban már tudjuk, hogy azonossági jegytokja Aklos közelében, egy egykori katonai állás területéről került elő.

Ahhoz, hogy megértsük, mit kereshetett egy szalacsi fiatalember ezen a távoli helyen, előbb azt kell látnunk, mi történt ott 1944 nyarán.

Az Úz völgye az Árpád-vonal egyik legismertebb és legtöbbet emlegetett védelmi térsége volt. A Keleti-Kárpátokon átvezető keskeny völgy katonai jelentőségét az adta, hogy természetes átjárót biztosított Erdély belseje felé. Ha az ellenség ezen keresztül át tudott törni, megnyílt előtte az út a hegyeken át.

A korabeli román–magyar határtól mintegy három kilométerre épült ki a Mátyás király erőd. Nem a középkori értelemben vett várat kell elképzelnünk, hanem egy megerősített védelmi körletet harckocsiakadályokkal, árkokkal és tüzelőállásokkal.

A rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 17 géppuska, két páncéltörő ágyú és két aknavető állt a védők rendelkezésére, az erőd legénysége pedig mintegy 200 főből állt. A közeli Mogyorós-tetőn négy hegyi ágyút helyeztek tüzelőállásba, a laktanyában pedig további 40–50 határőr állomásozott.

1944 augusztus 26-án aztán az addig kiépített védelmi rendszer valódi hadszíntérré változott. Az első szovjet harckocsi megjelenése még a védők sikerét hozta: a páncélost mintegy kétszáz méteres előrenyomulás után kilőtték. Ez azonban csak a kezdet volt.

Déli 12 órakor 22 szovjet páncélos támogatásával megindult a 2. Ukrán Front gyalogsági támadása.

Érdemes belegondolni, mit jelenthetett ez azoknak a katonáknak, akik a völgyben várták őket. A hegyek között a járművek mozgása, a lánctalpak zaja és az ágyúlövések hangja megsokszorozódhatott. Néhány órával korábban még egyetlen harckocsival kerültek szembe, délben pedig már több mint húsz páncélos közeledett feléjük.

Az elővédet a 11. székely határőr-zászlóalj alkotta. Ők fogták fel a támadás első és legsúlyosabb hullámát, jelentős veszteségeket szenvedve.

A túlerő hamar megmutatkozott. A támadás első tíz percében a szovjetek kilőtték a zászlóalj két 37 mm-es páncéltörő ágyúját. Ezután az Úz-patak mentén védekező 32/1. erődszázad állásait is sikerült leküzdeniük.

A Mogyorós-tetőn lévő négy hegyi ágyú közben tovább tüzelt, és a források szerint több szovjet harckocsit is sikerült megsemmisíteniük.

Az erődítések önmagukban nem voltak rosszul megépítve. A gond sokkal inkább az volt, hogy a védelmükhöz nem állt rendelkezésre elegendő ember és – ami ezen a napon különösen sokat számított – elegendő páncéltörő fegyver és tüzérség.

Folytatjuk...

Képforrás: Fortepan / Mihályi Balázs

Forrás: Tóth Szilárd: Erődrendszerek Erdélyben a második világháborúban”tanulmánya. A tanulmány az Erdélyi évszázadok. A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Évkönyve V. – Várak, erődök, kastélyok az erdélyi régiségben című kötetben jelent meg 2020-ban, az Egyetemi Műhely Kiadónál, Kolozsváron, a 151–174. oldalon

14/09/2026

Egy szalacsi honvéd nyomában az Úz völgyében – II. rész

Egy darab alumínium, amely 80 év után is elmondhatja, ki viselte

Első pillantásra csak egy korrodált fémdarab. Néhány lyuk, alig látható vonalak és a HUNGARIA felirat. Pedig a magyar honvéd számára ez a kis tárgy jelenthette azt, hogy ha elesik, nem marad névtelen.

Ez az 1936M azonossági jegytok, a Magyar Királyi Honvédség jellegzetes második világháborús személyazonosító eszköze.

Nevével ellentétben nem 1936-ban került a katonákhoz: 1937 októberében rendszeresítették, kiosztása pedig alakulatonként 1938-tól kezdődött meg. Az alumíniumból készült, szétnyitható tokot egy körülbelül egy méter hosszú zsinóron viselték. Belsejében a katona személyes és katonai adatait tartalmazó papírok, köztük a sebesülési jegy kaptak helyet, de az igazán érdekes rész kívül volt.

A HUNGARIA felirat alatt egy 10×10-es rács húzódott. Ebbe lyukasztották bele a katona tízjegyű azonossági számát. Egy olyan kódot, amelyből vissza lehetett jutni az anyakönyvi nyilvántartásig.

A szám három részből állt:
4 számjegy – 2 számjegy – 4 számjegy

Az első négy az anyakönyvi kerületet azonosította, a következő kettő a születési év utolsó két számjegyét, az utolsó négy pedig az adott évi anyakönyvezés sorszámát jelölte.

Minden oszlop egy számjegy helyét jelentette, a sorok pedig 0-tól 9-ig a lehetséges számjegyeket. Így tíz apró lyuk egy ember személyazonosságát őrizhette meg akkor is, ha a tokban lévő papír az évtizedek során teljesen elpusztult. És éppen ezért különleges számunkra ez a most előkerült darab.

A rajta olvasható lyukasztás alapján az azonossági szám: 5223 22 0107

A középső 22 az 1922-es születési évvel egyezik. A kutatás pedig ezt a számot Rácz Jánoshoz, az 1922-ben Szalacson született honvédhez kapcsolja.

Vagyis ami több mint nyolc évtized után egy rozsdás, sérült fémdarabnak látszik, valójában egy emberhez vezető nyom. Arra az esetre készítették, ha a katona már nem tudja elmondani, hogy kicsoda. Ma pedig ugyanazok a lyukak, amelyeket valaki több mint nyolcvan éve beleütött, segíthetnek abban, hogy egy honvéd története újra nevet kapjon.

Megjegyzés: A Rácz Jánoshoz és az aklosi lelethez kapcsolódó terepi kutatás Takács Áron munkája.

Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum / Honvédelem.hu – az 1936M azonossági jegytok történetére és rendszerére vonatkozó ismertetések.

13/09/2026

Egy szalacsi honvéd nyomában az Úz völgyében – I. rész

2026 szeptember 2-án különleges megkeresést kaptam Takács Áron helytörténeti kutatótól. Levelében egy olyan leletről számolt be, amely első pillantásra csupán egy apró, második világháborús tárgynak tűnhet, valójában azonban egy emberhez, egy családhoz és Szalacshoz vezet vissza bennünket.

A történet Rácz János (1922-2011) azonossági jegytokjával kezdődik.

A tárgy 2023. május 14-én került elő az Úz völgyében, Aklos közelében, egy egykori katonai állás területén. A jegytokon található azonossági szám alapján indult meg a kutatás, amelynek során többek között Szalacs község önkormányzata is segített.

Az eddigi kutatás alapján az azonossági szám egy Szalacson született férfihoz köthető:

Rácz János (az anyakönyvi bejegyzésben: Ioan)
azonossági száma: 5223220107
született: 1922. szeptember 12., Szalacs
édesapja: Rácz András
édesanyja: Balaskó Erzsébet

A család tagjai a korabeli anyakönyvi adatok szerint római katolikus vallásúak voltak.

Rácz János nemzedékének életét különösen erősen határozták meg a 20. század első felének történelmi változásai. Úgy változtak körülöttük államhatárok, közigazgatási rendszerek és hadseregek, hogy közben sok család generációkon keresztül ugyanazon a településen élt.

1940-ben, a második bécsi döntést követően Észak-Erdély – Szalaccsal együtt – Magyarország fennhatósága alá került. Négy évvel később a második világháború eseményei már közvetlenül érintették ezt a térséget és az innen katonai szolgálatra került férfiakat is.

Rácz János 1944. szeptember 12-én töltötte be 22. életévét. Katonai szolgálata során több száz kilométerre került szülőfalujától, a Keleti-Kárpátok egyik stratégiai jelentőségű térségébe, az Úz völgyébe.

Hogy pontosan mikor vonult be, melyik alakulatnál teljesített szolgálatot, és milyen úton jutott el Aklosig, azt a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani. A kutatás ezen a ponton továbbra is nyitott.
Egy kézzelfogható nyom azonban több mint nyolc évtized múltán is fennmaradt:
az azonossági jegytokja.

A tok egy olyan egykori katonai állás környezetéből került elő, ahol 1944 őszén egy 40 mm-es 36M Bofors légvédelmi gépágyú állt. Aklos térsége ekkor az Úz-völgyi hadműveletek egyik fontos helyszíne volt.

A lelet helye önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy Rácz János a Bofors kezelőszemélyzetéhez tartozott. Arra azonban kézzelfogható nyomot jelent, hogy személyes tárgya ezen a hadszíntéren maradt hátra.

Hogyan kerülhetett egy Szalacson született, mindössze 22 éves katona az Úz völgyébe? Mi történt Aklosnál 1944 őszén, és mit tudhatunk meg Rácz János további sorsáról?

Folytatás következik:

A kutatóról:

Takács Áron Kézdivásárhelyen él. Tanulmányait a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció és PR szakán végezte, jelenleg idegenvezetőként dolgozik. Közel tizennégy éve gyűjti az első és második világháború helyi vonatkozású tárgyi emlékeit, és kutatja Székelyföld világháborús történetét.

A Rácz Jánoshoz és az aklosi lelethez kapcsolódó terepi kutatás Takács Áron munkája.

12/09/2026

❤️ Több mint 14 000 megtekintés egyetlen régi fényképen!

Nagy öröm számunkra, hogy az „Egri család története” című albumunk egyik fényképe ilyen sok emberhez eljutott. A Facebook adatai szerint a bejegyzés több mint 14 000 megtekintést ért el, és több mint 10 000 ember látta. A képhez több mint 200 reakció is érkezett.

Ezek a számok számunkra sokkal többet jelentenek egyszerű statisztikánál. Azt mutatják, hogy Szalacs múltja ma is él, érdekel bennünket, és képes emberek ezreit megszólítani.

Egy régi családi fénykép első pillantásra talán csak egy megsárgult emlék. De ha ismerjük a rajta szereplők nevét és történetét, egyszerre megelevenedik egy család, egy korszak – és vele együtt Szalacs történetének egy apró darabja.

🙏 Külön köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult az „Egri család története” album megszületéséhez és gazdagításához: aki fényképet, dokumentumot vagy családi történetet osztott meg velünk, aki segített a szereplők azonosításában, pontosította az adatokat, vagy saját emlékeivel egészítette ki a történetet. Ez az album valóban közös munka eredménye.

Köszönjük továbbá mindazoknak, akik hozzászólásaikkal és megosztásaikkal segítenek abban, hogy ezek a történetek minél több emberhez eljussanak, és ne merüljenek feledésbe.

📜 Ezért érdemes összegyűjteni, megőrizni és közkinccsé tenni a régi szalacsi fényképeket és történeteket.

Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk tartanak Szalacs múltjának felfedezésében és megőrzésében! ❤️

07/09/2026

Egri Ferenc (1913-1983)

Képforrás: Egri Mónika, Egri Barna
Képkészítés ideje: 1970-es évek vége

06/09/2026

Egri Ferenc (1913-1983) és gyermekei: Egri Etelka és Egri Ferenc

Képforrás: Egri Mónika, Egri Barna
Képkészítés ideje: 1940

05/09/2026

"Tavasz felé besoroztak a Vörös Hadseregbe, de nem került sor a bevonulásra, mert véget ért a háború. Két hétre bevittek szolgálatra a rendőrségre. Rá akartak beszélni, hogy maradjak ott, menjek iskolába, de nem vállaltam el. Egy másik alkalommal a községi párttitkár akarta, hogy vállaljak el a községben vezetői állást. Még a gyülekezetbe is eljött, hogy meghallgassa az igehirdetésem. Utána elkísért hazáig, és mindenáron rá akart beszélni, hogy vállaljam el a kínált állást, mert nekik éppen ilyen emberre volna szükségük. Határozottan visszautasítottam őt, mert „két Úrnak nem lehet szolgálni!”

1945 nyarára összegyűjtöttem annyi pénzt – még akkor nem romlott el nagyon az értéke –, hogy felmentem Budapestre anyagot vásárolni. Tudtam venni kb. 15 pár új lábbelihez való anyagot. Úgy számítottam, hogy mivel 1944-ben nem tudtak búzát vetni a harcok miatt, majd 1946-ban nem lesz kenyér. Így is történt. Mindenkinek, akinek új lábbeli kellett, egy pár csizmát egy mázsa búzáért csináltam. Igen ám, de 1946. év tavaszán sorra járták a házakat, ahol tartalék búza vagy liszt volt, mind be kellett szolgáltatni. Akkor mindenkinek csak a jegyre megszabott fejadag járt. Nekem is a padláson az egyik oldalon búza volt, a másikon árpa. A búzát mind egy szemig be kellett adni. Még az volt a jó, hogy egy darabig megőrölték az árpát is, és abból sütöttünk kenyeret. Azután mindig romlott a helyzet, az infláció a tetőfokra hágott. Amikor jöttek hozzám dolgoztatni, sokszor sírva kértek, hogy csináljam meg a lábbelijüket. Amikor megkérdezték, hogy mit fizetnek, azt kérdeztem, hogy mit tudnak adni. Nem egy ember volt, aki azt mondta, nincs semmije, a másiknak csak egy kis kukorica- vagy napraforgószár volt. Azt hozták fizetségül, azzal tüzeltünk."

Forrás: Folytatás következik...
Forrás: Apostol Imre, Kada Mihály: Egri Sándor (1915-1999), Arany Mécstartó, Nagyvárad, 2012
Képforrás: illusztráció, AI által generált kép

04/09/2026

"Amikor a front elvonult a községből, megkezdődött a munka. Először is a learatott gabonát nem tudták kicsépelni, ezért asztagokba rakták. Majd csak tavasszal végeztek a csépléssel. A kint maradt gabona miatt úgy elszaporodott az egér, hogy még az utcán is szaladgáltak. A házban, a szekrényekben, az ágyban, mindenütt egér volt, különösen ott, ahol közel voltak a búzaasztagok. A nők nadrágban jártak, amit bekötöttek, hogy az egér fel ne szaladjon a lábukon.
A kukorica és a cukorrépa is kint volt a határban, ezért mindenkit hajtottak a betakarítási munkára, aki dologképes volt. Én mint cipész fel voltam mentve, de csinálnom kellett a munkások lábbelijét. Aki cédulát hozott a községházától, annak soron kívül készítettem el. A nem munkáséval általában este és éjszaka foglalkoztam, de azzal is csak úgy, ha hoztak petróleumot, egy fél decit vagy decit. A kisfiam meg is tanulta tőlem, hogy vállaltam a munkát. Még selypített, és odaállt mellém egy rossz csizmával, és úgy mondta: „Eddi új, mikoj csinája meg a csimmám? Maj kajácsonyja, ha hoz petjót. Azaz: Egri úr, mikor csinálja meg a csizmám? Majd Karácsonyra, ha hoz petróleumot.
Addigra már anyag sem volt, hanem egyik ócskából megjavítottam a másikat. A faszeget magam csináltam nyárfából, a fonalat a feleségem fonta. A drótszeget még a háború előtt összegyűjtöttem, ami elgörbült előttem, és így egy nagy fazékkal volt a javításhoz."

Forrás: Folytatás következik...
Forrás: Apostol Imre, Kada Mihály: Egri Sándor (1915-1999), Arany Mécstartó, Nagyvárad, 2012
Képforrás: illusztráció, AI által generált kép

03/09/2026

"Mire Sarkadra értem beesteledett, jó szürkület volt. Kérleltek az emberek, hogy háljak ott, ne menjek ilyen későn Sarkadkeresztúrra, mert este kijárási tilalom van. Csak nekivágtam az útnak, még nyolc kilométerre volt a falu. Szinte nem is éreztem semmi fáradságot abban a tudatban, hogy nemsokára odahaza leszek. Sötét este lett, mire hazaértem, és senki nem állított meg.

Amikor hazaértem, a feleségem nem volt odahaza, abban az utcában vagy ötszáz méterrel arrább a nagynénjénél volt a kis fiammal. A szomszéd háza előtt egy csapat ember álldogált, és amikor megláttak, mindjárt körülfogtak, kérdezősködtek. Valaki elment a feleségemért, és hazahívta. Jöttek is azonnal a kisfiammal. Én voltam az első a faluban, aki hazament.

A hét végéig nem mentem sehova, akkor jelentkeztem a katonai parancsnokságon. Megkérdeztem, szabad-e a gyülekezetben összejövetelt tartani, és mikor. A tolmács megkérdezte az orosz tiszttől, aki azt mondta, hogy szabad, amikor akarunk. Még aznap sorba jártam a testvéreket, hogy másnap, azaz vasárnap összejövetelt tartunk a gyülekezetben. Először sokan nem mertek eljönni, de később, amikor látták, hogy nem történik semmi baj, akkor jöttek nemcsak a hívők, hanem a kívülállók is.

Általában szerdán, pénteken és vasárnap egész nap tartottunk bibliaórákat. Annyian voltak, hogy nem fértek be az imaházba. Ennek több oka is volt. Az egyik a gyász, illetve a vigasztalás után való vágyakozás, hiszen alig volt olyan, akinek a hozzátartozója ne lett volna a fronton, vagy ne halt volna meg. A másik oka az volt, hogy semmi más kulturális lehetőség vagy szórakozási lehetőség nem volt, csak a gyülekezet. Akkoriban nagyon divatos volt az a kijelentés: „Nem megyek rossz helyre!” Ez azt is rejtette, hogy ha jobb helyre mehetnék, nem mennék ide.

A buzgóság nagy volt a hívők között is, pedig a bibliaórák igen szerény körülmények közt folytak. Eredetileg Maxim-gázlámpa volt a gyülekezetben, mert villany még nem volt a faluban. De a háború alatt nem lehetett petróleumot kapni, ezért a testvérek csináltak két olyan félliteres forma olajmécsest, vastag kanóccal, és annál hirdettük az Igét egész télen át. Az egyik mécses az igehirdető előtt volt, a másik az ének diktáló előtt, így a teremben 2–300 ember sötétben volt."

Forrás: Folytatás következik...
Forrás: Apostol Imre, Kada Mihály: Egri Sándor (1915-1999), Arany Mécstartó, Nagyvárad, 2012
Képforrás: illusztráció, AI által generált kép

Szalacs régen

19/09/2026

17/09/2026

14/09/2026

13/09/2026

12/09/2026

07/09/2026

06/09/2026

05/09/2026

04/09/2026

03/09/2026

Address

Website

Alerts

Contact The Organization

Shortcuts

Share

Category

Listing takedown request